Dr. Ágfalvi Mihály és Dr. Busics György írása
Emlékezés Dr. Csepregi Szabolcsra
2008. július 14-én családtagok, barátok, pályatársak, munkatársak, tanítványok és tisztelők százai kísérték utolsó útjára Dr. Csepregi Szabolcsot Veszprémben, a Vámosi úti temetőben. 2006 októbere óta – amikor a FIG müncheni kongresszusán rosszul lett és még aznap műteni kellett – tudta, tudtuk, hogy a kór megtámadta szervezetét. Keményen kiállta a különböző kezeléseket, vizsgálatokat, műtéteket úgy, hogy közben oktatási kötelezettségeinek eleget tett.
Mert elsősorban oktató volt: a székesfehérvári GEO (mai nevén Geoinformatikai Kar) első saját nevelésű tanára (s az első, aki fehérváriként szerzett kandidátusi fokozatot), aki 43 esztendőn keresztül állt a katedrán, földmérő- és földrendező mérnökök több nemzedékének tanítva a szakma alapjait. A 2007-2008-as tanév tavaszi félévét is végigtanította, a levelező tagozaton vitt három tárgyat és elvállalta a nappali tagozaton a Geodézia I. előadásainak megtartását is, mivel azok a fiatalok, akikre ezt a feladatot bíztuk, elhagyták a fehérvári kart.
Csepregi Szabolcs csendes, halk szavú, kutató-újító egyéniség volt, akit szerettek kollégái és tanítványai. Elméleti és gyakorlati szakmai kérdésekben mindig lehetett hozzá fordulni, véleménye mértékadó volt, a szakmai közéletben elismert tekintélynek számított.
Tabon született, mert édesapja éppen ott volt szolgálatban 1942-ben, de Orosházán nevelkedett három fiútestvérével együtt, ott járt általános és középiskolába. Orosházára rendszeresen visszajárt; érdekelte a város története, benne a saját családjáé, akik, mint evangélikusok, feltehetően Vas megyéből, Csepreg településről származtak el az ellenreformáció idején. A középiskola elvégzése után egy évig az orosházi üveggyárban dolgozott segédmunkásként, mert bátyja 1956-os tevékenysége miatt nem vették fel egyetemre.
1962-ben bekerült az akkor indult Felsőfokú Földmérési Technikumba, ahol két és fél év elteltével végzett. Az évfolyamból egyedüliként meghívták szakoktatónak. 1965. március 15-én állt munkába a GEO-ban s munkaviszonya haláláig folyamatos volt. Dr. Vincze Vilmos igazgatóhelyettes és Zelcsényi Géza tanszékvezető „jobbkeze” volt; részt vett kutatási-fejlesztési feladatokban és gyakorlatokat, terepgyakorlatokat vezetett. Munkája mellett a Budapesti Műszaki Egyetemen 197l-ben szerezte levelező tagozaton a második, okleveles földmérőmérnöki diplomáját.
1972-ben, a főiskolává alakuláskor adjunktusnak nevezték ki, 1988-1992 között docensként, 1992-től főiskolai tanárként dolgozott az intézményben. 1996-tól 2007-ig a Kar Geodéziai Tanszékének vezetője, 1991-től 1997-ig tudományos főigazgatóhelyettes volt. 1977-ben a BME-en geodéziai automatizálási szakmérnöki képesítést, 1982-ben pedig egyetemi doktori címet szerzett. 1996-ban a kiegyenlítő számítás geodéziai alkalmazása témakörben védte meg kandidátusi értekezését.
1974-ben, szinte egyik napról a másikra kellett átvennie a Geodéziai alapismeret tantárgy előadásait, mivel az akkori előadó, Dr. Tamás László nagybeteg lett és hamarosan elhunyt. Így Csepregi Szabolcs tárgyfelelősként 1974-től oktatta a Geodéziai alapismeretek tantárgyat, amely régebben három féléves volt és szigorlattal zárult, jelenleg Geodézia néven két féléves tárgy. Ő kezdeményezte a Kiegyenlítő számítás és a Geodéziai rendszerek tantárgyak bevezetését a főiskolán, kidolgozta tematikájukat. Hosszú évekig szervezte a geodéziai terepgyakorlatokat.
A 70-es, 80-as években sikeresen vezette a tudományos diákköri munkát, úgy is, mint kari TDT elnök, és úgy is, mint konzultáló tanár. Hallgatói közül sokan szerepeltek és több díjat nyertek munkájukkal Országos Tudományos Diákköri Konferenciákon. Színvonalasan végzett oktató munkája mellett eredményes kutatói tevékenységet folytatott. Korán bekapcsolódott a kéregmozgási szintezési hálózatok munkálataiba. Székesfehérvár, majd Szeged koszorú-poligonjainak kitűzésében, mérési és számítási munkáiban vett részt. A szegedi munkák során a tiszai átszintezéshez új módszert, és segédeszközt alakított ki. Figyelemre méltó szakmai eredményei közül kiemelhetjük a hiperbolikus függvények alkalmazására épülő szabatos vetületi átszámítási módszerét, amit Soha Gáborral szinte egyidőben fedezett fel, s erről közös cikkük jelent meg a Geodézia és Kartográfiában. (A módszer felfedezését egyébként a Geodéziai alapismeretek tárgy – ahova akkoriban a vetülettan tartozott – egy számítási gyakorlata inspirálta, amikor egy hallgatónak nem jött ki a végeredmény, s oktatója ennek okát próbálta kideríteni).
A kutatási eredmények sorában említhetők az általános hatványvalószínűség eloszlással kapcsolatos vizsgálatai, melyekre a nem a legkisebb négyzetek elvén alapuló kiegyenlítési számítási módszert lehet felépíteni. Jelentősek a távmérőműszerek és mérőállomások szabályos hibával foglalkozó műszervizsgálatai, azok minőségi tanúsítványainak kidolgozása. A szekvenciális kiegyenlítésről szóló 100 oldalas doktori dolgozata szinte csak mátrix-egyenletekből áll. Alapműnek számító cikkeket írt a térbeli előmetszésről, a térbeli forgatásról, a kiegyenlítő számítások alkalmazásáról. Új tudományos eredményei mellett a gyakorlati geodézia területén is több nevezetes munkának volt végrehajtója, témavezetője. Kidolgozta és elsőként alkalmazta a kiegyenlítő sík paramétereit, mint dőlésjelző eszközt paneles lakóépületek építés közbeni süllyedésmérésénél. Eredményes munkát végzett éveken keresztül más ipari műtárgyak (pl. a Sió gemenci árvízi kapu) szabatos mozgásvizsgálatában. Ő szorgalmazta a székesfehérvár-iszkai távmérőkalibráló alapvonal kiépítését. Foglalkozott a felmérési hálózatok kiegyenlítésével, a hálózat minősítésével. A feladatok megoldásához egyéni módszereket, saját készítésű számítógépes programokat készített. A mátrixszámítást, mint ahogyan a számítógépes programozást is, autodidakta módon sajátította el. Az ő vektorkiegyenlítő programjával számították ki az országos GPS hálózat végleges koordinátáit a 90-es évek közepén.
Eredményeiről hazai és nemzetközi szakmai rendezvényeken beszámolt, ezzel is növelve és öregbítve szakmánk hírét és tekintélyét. Munkájával példamutatóan járult hozzá mind a magyar geodézia fejlődéséhez, mind a fehérvári karról kikerült több ezer mérnök szakismeretének gyarapításához. Munkába lépése óta, azaz 1965-től tagja volt a szakmai egyesületnek (GKE majd MFTTT). Alapító tagja a székesfehérvári csoportnak, amelynek elnöke is volt. Többször szervezett országos térképkiállítást, műszerkiállítást és vándorgyűlést. Hosszú évekig volt tagja az Ingatlanrendező Földmérői Minősítő Bizottságnak és a Geodézia és Kartográfia szerkesztőségének. Munkáját a két legrangosabb szakmai kitüntetéssel, a Fasching Antal Díjjal és a Lázár Deák Emlékéremmel ismerték el. Szaktudása, bölcsessége, megfontoltsága nagyon hiányzik a Geodézia Tanszéken, a fehérvári karon, a szakmában…
