Duális információs nap az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karával

Duális Információs Napot tartott csütörtökön az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kara a Városháza Dísztermében, melyen jobban megismerhették egymást a duális képzések céges partnerei és az intézménybe jelentkező diákok. Az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karának 38 duális céges partnere van jelenleg 291 képzési hellyel, amiből 28 cég hirdet meg duális képzésre 177 pozíciót. 

A duális képzésben résztvevő leendő hallgatók azzal az előnnyel kezdhetnek majd a munkaerőpiacon, hogy az egyetem elvégzésekor már három és fél év munkatapasztalatot tudhatnak magukénak, így szakmailag már nem számítanak majd pályakezdőnek.

Nagy öröm volt belépni a terembe és látni azt, hogy gyakorlatilag a rendezvény kinőtte a Dísztermet – mondta Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere, utalva arra, hogy az elmúlt években tapasztalható növekedés tovább folytatódik a fehérvári felsőoktatásban. 2016 óta negyven százalékkal nőtt a fehérvári felsőoktatásba jelentkezők száma, idén összesen 1795 diák jelentkezett a fehérvári egyetemekre, ahol 21. századi tudást kaphatnak a fiatalok. Kiemelte, hogy az országban a legnagyobb duális képzőhely Fehérváron van, ami a város vállalatainak és a kiváló fehérvári egyetemeknek köszönhető. „Köszönöm a fiataloknak, hogy hitet adnak nekünk, hogy ezt a munkát tovább tudjuk folytatni.”

Györök György az Alba Regia Műszaki kar dékánja arról beszélt, hogy a duális képzés igen jó válasz arra, hogy jól képzett mérnökök kerüljenek ki a felsőoktatásból és kerüljenek be mérnökként az iparba. Szinte minden duális hallgatónál egyedi a történet, de általában mindenki esetében elmondható, hogy ügyesen teszik a dolgukat. Fontosnak nevezte, hogy sikeres egymásra találás jöjjön létre a hallgatók és a duális képzési hely között. A duális hallgatók hallatlanul magabiztosak és örömmel látom a záróvizsgán a talpraesettségüket

forrás: www.szekesfehervar.hu
f
otó: Simon Erika

.


A jelenlegi oldal frissítve: 2023.10.19.