Őszi tanár-diák közös túra – 2023

2023, szeptember 26-án délután került sor az immár hagyományosnak nevezhető tanár-diák közös túrára Dr. Tarsoly Péter vezetésével „A Bakony kapujában”, Iszkaszentgyörgy kastély parkoló – arborétum –Kastélykerti-barlang – Piramita-hegy – Kőasztal – Csillaghegyi-kilátó – Kőpiramis útvonalon.

Hanko

Miniszteri elismerés egyetemünk stratégiai vállalati partnerének és oktatóinak

Dr. habil. Rácz Ervin oktatási rektorhelyettes Trefort Ágoston-díjban, Prof. Dr. Györök György, az Alba Regia Műszaki Kar dékánja Eötvös József-díjban részesült a magyar felsőoktatás napja alkalmából szeptember 15-én rendezett ünnepségen. Egyetemünk stratégiai partnere, a Harman Becker Kft. a duális képzésben elért eredményeiért Kármán Tódor-díjat érdemelt ki.

Az, hogy értékeinket, kultúránkat és identitásunkat el nem hagytuk, Szent István királyunk mellett köszönhetjük olyan magyar kiválóságoknak, mint Eötvös József, Szent-Györgyi Albert, Trefort Ágoston, Apáczai-Csere János vagy éppen Kármán Tódor. Nekünk pedig az ő példájuk alapján az a felelősségünk, hogy felnőjünk elődeinkhez – fogalmazott Dr. Hankó Balázs felsőoktatásért és innovációért felelős államtitkár a díjak átadásakor.

Hozzátette: mindazok, akik kinevezésüket átveszik, vagy hivatásunkban kiemelkedő eredményeket értek el, ezen az úton járnak.

Gyorokne
Prof. Dr. Györök György Eötvös József-díjban részesült, melyet távollétében felesége, Makó Margit vett át. Az elismerést kiemelkedő életpályája, az oktatói élethivatás melletti elköteleződése elismeréseként ítélték oda számára. Oktatási tevékenységében az eredményorientált gyakorlati szemlélet, az alkalmazások bemutatása és az a szándék vezérli, hogy a hallgatókat saját tapasztalatukon keresztül sikerélményhez segítse. Hallgatói eredményesek voltak a házi- és országos TDK konferenciákon.

Az Óbudai Egyetem hatodik karaként, 2014-ben jött létre Székesfehérváron az Alba Regia Műszaki Kar, amelynek előbb megbízott majd kinevezett dékánja lett. Irányításával, az egyetem és a város támogatása mellett, megkezdődött a székesfehérvári műszaki felsőoktatás jelentős megerősítése. Ebben a folyamatban Dr. Györök György előrevivő, kezdeményező és vezető szerepet vállalt az ipari, céges kapcsolatok kiépítésében, a duális képzés elindításában, az infrastruktúra fejlesztésében, az emberi kapcsolatok és jó gyakorlatok fenntartásában.

Racz kitunetes Dr. habil. Rácz Ervin Trefort Ágoston-díjban, oklevélben és emlékéremben részesült. Dr. habil. Rácz Ervint több mint tíz éve végez kiemelkedő oktatói és tudományos munkát az Óbudai Egyetemen. A Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar dékánhelyettese volt, amikor 2021-ben a Szenátus az egyetem oktatási rektorhelyettesévé választotta. A múlt évben szerezte meg habilitációját az Óbudai Egyetemen, informatika tudományterületen, és jelenleg habilitált egyetemi docens. Ezzel egy időben a Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar, Elektrofizika Intézet intézetigazgatója, valamint a Természettudományi Tanszék vezetője. Rektorhelyettesként, irányítása alatt született meg az egyetem új, „F” tanterve, mely a közép- és felsőfokú követelmények közötti szakadékot hivatott áthidalni. Idén ősztől Matematika I. címmel tartja meg újító szellemű óráit a Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karon, az alapképzésen tanuló hallgatók számára.
Harman
A székesfehérvári székhelyű Harman Becker Gépkocsirendszer Gyártó Korlátolt Felelősségű Társaság nevében Németh Tibor, a cégről elnevezett ipari tanszék vezetője vette át a Kármán Tódor-díjat. Az elismerést a magyarországi oktatás, képzés, felnőttoktatás, tudományos kutatás érdekében végzett kiemelkedő támogató tevékenység elismeréséért adományozható a gazdasági élet szereplőinek.

Az Óbudai Egyetem és a Harman Becker Kft. stratégiai együttműködése már hét éve szolgálja Székesfehérváron a műszaki felsőoktatás fejlesztését. Az Alba Regia Műszaki Kar duális képzési hálózatában az egyik legnagyobb hallgatói létszámot fogadó vállalati partner, melynek vezetői magas színvonalon biztosítják a szakmai gyakorlat megszerzését, a „puha készségek” elsajátítását, valamint a legújabb technológiák megismerésének lehetőségét. A céghez kihelyezett Harman Ipari Tanszék szerepet játszik a villamosmérnök alapszak alakításában, valamint a munkatársak részt vesznek az oktatásban. A cég elkötelezett a mérnök utánpótlás támogatásában, szerepet vállaltak a műszaki pályaorientáció támogatásában (Titkok Háza HARMAN Tehetségprogram), valamint hackathonok közös szervezésével hívják fel a figyelmet a villamosmérnöki szakma fontosságára.

Gyorokne dijjal

Racz dijjal

forrás: https://uni-obuda.hu/2023/09/15/miniszteri-elismeres-egyetemunk-oktatoinak/

Látogatás a Kínai Tudományos Akadémia Repülési Információs Kutatóintézetében

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által támogatott kétoldalú TéT projekt keretében az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karának 5 fős kutatócsoportja (Dr. habil Jancsó Tamás, Nagyné Dr. habil Hajnal Éva, Dr. Udvardy Péter, Dr. Nagy Gábor és Varga Attila PhD hallgató) 2023.08.22-31. között 10 napos látogatást tett a Kínai Tudományos Akadémia Repülési Információs Kutatóintézetében. A megbeszéléseken áttekintették, hogy vidéki környezetben a pontfelhők és a távérzékelési adatok hogyan segíthetik a felszíni alakzatok vizsgálatát, ezzel is hozzájárulva az ENSZ által koordinált Sustainable Development Group Infrastructure (Fenntartható Fejlődés Csoport Infrastruktúra) iniciatívához. A látogatás alatt szervezett workshopon karunk kutatói – az együttműködés kibővítése reményében – felvették a kapcsolatot a Kínai Vészhelyzet-kezelési Minisztérium felügyelete alá tartozó Kínai Nemzeti Katasztrófavédelmi Központ vezetőivel is.

Első évfolyamos hallgatóink gyárlátogatáson a Harman Becker Kft.-nél

Az első éves hallgatóink szerdán szakmai délelőttön vehettek részt duális partnerünk, a Harman Magyarország székesfehérvári gyárában. 

Első évfolyamos hallgatóink gyárlátogatáson a Harman Becker Kft.-nél

Az első éves hallgatóink szerdán szakmai délelőttön vehettek részt duális partnerünk, a Harman Magyarország székesfehérvári gyárában. 

A program betekintést nyújtott a hallgatók számára, hogyan működik egy nemzetközi multinacionális vállalat.

Köszönjük Partnerünknek a kiváló előadásokat!

Nyári egyetemen voltunk Üzbegisztánban

 

International Summer School The National University of Uzbekistan
“Cultural and linguistic values along the Silk Road”

A nyári egyetemi programot az Óbudai Egyetem üzbegisztáni partneregye-teme, a National University of Uzbekistan hirdette meg.

International Summer School The National University of Uzbekistan
“Cultural and linguistic values along the Silk Road”

A nyári egyetemi programot az Óbudai Egyetem üzbegisztáni partneregyeteme, a National University of Uzbekistan hirdette meg.

Az üzbegisztáni utazásunk lenyűgöző kulturális kaland volt. Elsőként Taskentben érkeztünk, ahol számos lenyűgöző látnivalót fedeztünk fel. A Chorsu bazárban sétálva szinte elveszünk a színes piac forgatagában, majd a Hazrati Imam teret is megcsodáltuk, ami káprázatos építészeti csodákkal büszkélkedett. A Magic City és az Applied Art Museum is lenyűgöző volt, és betekintést nyújtott az uzbek művészetek és kézművesipar gazdagságába. A Victims of Political Repression Museum pedig megrázó emlékeztető volt az ország történelmének sötétebb időszakaira.

Taskent tele van csodálatosan gondozott parkokkal, ahol kellemes sétákat tehettünk és pihenhettünk. A városi zöld területek igazi szépségüket mutatták be nekünk.

A Samarkandba vezető gyorsvonatútunk során ismételten elképesztő helyeket láthattunk. A Registan tér impozáns épületei, a Gur-e Amir mauzóleum, az Ulugbek Obszervatórium és a Shah-i-Zinda nekropolisz mind hihetetlenül lenyűgözőek voltak. Samarkand is egy olyan város, amely magával ragadja az embert szépségével és történelmével.

Az üzbég konyha is megnyerte a szívünket. A helyi ételek, különösen a Taskenti és a Samarkandi palov, ízletesek voltak, és még együtt is elkészítettük az utolsó előtti napunkon az oktatóinkkal. Ez egy valódi kulináris élmény volt.

Az utazásunk során minden nap volt néhány órás előadásunk, mindig az üzbég kultúráról. Így bepillanthattunk az üzbég élet minden területébe, legyen szó táncról, zenéről, ételekről vagy házasságról.

Emellett részt vettünk egy nyelvtanfolyamon is, ahol üzbég alapkifejezéseket tanultunk. Ez segített nekünk könnyebben kommunikálni a helyi emberekkel és még közelebb kerülni hozzájuk.

Az emberek, akikkel találkoztunk, rendkívül vendégszeretőek és kedvesek voltak, mind a fogadó egyetemről, mind a különböző országokból érkezett programtársainkról. Diákok Kínából, Dél-Koreából, Franciaországból, Pakisztánból, Oroszországból, Iránból, Belgiumból és Lengyelországból érkeztek. Izgalmas volt, hogy nem csak az üzbég kultúrába nyertünk betekintést, hanem számos más kultúrába is, ami gazdagította az utazásunkat és szélesebb perspektívát adott számunkra.

Jövőre ti is kipróbálhatjátok, jelentkezzetek a summerschoolba!

Mudri Alexandra és Hauber Roland

Pályázat az Alba Regia Felsőoktatási Ösztöndíjra és az Alba Regia Felsőoktatási Hallgatói Tanács Ösztöndíjra 2023/2024. I. félév

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármestere Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésé-nek rendelete alapján a 2023/2024-es tanév 1. félévére nyilvános pályázatot hirdet az Alba Regia Felsőoktatási Ösz-töndíj és az Alba Regia Felsőoktatási Hallgatói Tanács Ösztöndíj elnyerésére.

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármestere Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének rendelete alapján a 2023/2024-es tanév 1. félévére nyilvános pályázatot hirdet az Alba Regia Felsőoktatási Ösztöndíj és az Alba Regia Felsőoktatási Hallgatói Tanács Ösztöndíj elnyerésére.

Pályázat beérkezési határidő: 2023. szeptember 25. 16.00 óra