Osztondij online meret 4

Meghirdette idei tanulmányi ösztöndíjprogramját a Paks II. Zrt.

A Paks II. Zrt. ismét meghirdette az „Atomenergia – A biztos jövő” Tanulmányi Ösztöndíjprogramot, amelyre középiskolások és egyetemisták pályázatait várják. Mittler István, a Paks II. Zrt. kommunikációs igazgatója kiemelte: az ösztöndíj az első lépés lehet a fiatalok számára, ha csatlakozni szeretnének a projekthez.

Ebben a tanévben is várja a középiskolások és egyetemisták ösztöndíjpályázatait a Paks II. Zrt. Az „Atomenergia – A biztos jövő” Tanulmányi Ösztöndíjprogramba évről évre több egyetem, illetve szakirány hallgatói kapcsolódhatnak be. Az első alkalommal hét, az elmúlt tanévben tizenkettő, idén pedig már tizenhárom egyetem alap- és mesterképzésben részt vevő hallgatói, valamint változatlanul a paksi Energetikai Technikum és Kollégium (ESZI) diákjai pályázhatnak ösztöndíjra. – Az egyetemek köre a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel bővült, illetve ebben a tanévben már katasztrófavédelem, építészmérnök, vízügyi üzemeltetési mérnök szakra járók jelentkezését is várjuk – tájékoztatott Mittler István. A Paks II. Zrt. kommunikációs igazgatója hozzátette, alapvető cél, hogy felkeltsék a fiatalok érdeklődését az atomenergia, a villamosenergia-ipar iránt, de az atomerőmű-építés és -üzemeltetés nagyon sokrétű feladat, sokféle szakterületet ölel fel. Az ösztöndíjprogramot a szakemberigényhez igazítva évről évre formálják, finomítják.
A már említetteken kívül változatlanul pályázhatnak biztonságtechnikai mérnöki, energetikai mérnöki, építőmérnöki, fizikus, gépészmérnöki, környezetmérnöki, mechatronikai mérnöki, mérnökinformatikus, műszaki menedzser, vegyészmérnöki, villamosmérnöki tanulmányokat folytató fiatalok. – Örömünkre szolgál, hogy nagyon nagy az érdeklődés, így idén egy kicsit magasabbra raktuk a lécet, azaz jobb tanulmányi átlaggal lehet jelentkezni – mondta el a kommunikációs igazgató.

A megjelölt intézmények tanulói 2021. szeptember 30-ig pályázhatnak a Paks II. Zrt. ösztöndíjprogramjára, amennyiben tanulmányi eredményük átlaga eléri az előírt szintet és pályázatuk megfelel a meghatározott kritériumoknak. Az ösztöndíjak odaítéléséről, a benyújtott dokumentumok formai és szakmai szempontú elbírálását követően, a Paks II. Zrt. Bíráló Bizottsága dönt. A nyertes pályázók, amennyiben az ESZI diákjai, két féléven keresztül félévente bruttó 75 ezer forintot kapnak, ha felsőoktatási intézményben tanulnak, tanulmányaik befejezéséig félévenként bruttó 300 ezer forint összegű ösztöndíjban részesülnek.
Mittler István kiemelte, az évszázad magyarországi beruházásához jelentős számú, jól képzett szakemberre van szükség. Az ösztöndíjprogram akár már a középiskolai évektől a mesterszakos diploma megszerzéséig célzott szakmai orientációt biztosít. A társaság egyéb lehetőségekkel is megszólítja már az iskolapadban a fiatalokat. A további karrier programokról, illetve az ösztöndíjpályázatról a Paks II. Zrt. honlapján és karrierportálján minden szükséges információt megtalálnak az érdeklődők, ugyanitt letölthetők a szükséges dokumentumok is.

Fejér érték

A Selmeci-székesfehérvári Diákhagyományok a megyei értéktárban

A Fejér Megyei Önkormányzat legrangosabb eseményét, „Tisztelgés az értékek és értékgyűjtők előtt” című konferenciát a Megyenap keretében rendezték meg a Nádasdy-kastélyban, 2021. szeptember 10-én pénteken. Az Agrárminisztérium támogatásával megvalósuló programon a Fejér megyei értékgyűjtésben és értékőrzésben aktívan közreműködőknek adott át elismeréseket Dr. Molnár Krisztián Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, valamint Balog Gábor Fejér Megyei Értéktár Bizottság elnöke. 

Elismerésben részesült
A Selmeci-székesfehérvári Diákhagyományok a megyei értéktárba való bekerüléséért tett javaslatáért dr. Pődör Andrea.

A javaslatot, amely az Értéktár felé benyújtásra és elfogadásra került, a selmeci diákhagyományok Székesfehérváron való megteremtésében és ápolásában részt vevő GEO-s kollégáknak köszönhető, amelyet ezúton nekik is megköszönünk.

  • Dr. Ágfalvi Mihály professor emeritus
  • Dr. Busics György egyetemi docens
  • Dr. Engler Péter főiskolai docens
  • Dr. Németh Gyula ny. főiskolai tanár
  • Szabó László földmérő mérnök

 

Egyenes út a felsőoktatásba

Egyenes út a technikumból a felsőoktatásba a legjobbaknak

Közös képzést dolgozott ki a Székesfehérvári Szakképző Centrum Széchenyi István Műszaki Technikuma és az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar okleveles Gépészeti-technológiai technikus megnevezéssel. A 2021/2022-es tanévben már induló szakot sajtótájékoztatón mutatta be dr. Cser-Palkovics András polgármester, az Óbudai Egyetem rektora Prof. Dr. Kovács Levente és Kulcsár Szilvia kancellár a Szakképző centrum részéről, Prof. Dr. Györök György dékán, Szépné Holczer Piroska főigazgató, valamint Horváth Lajos Zoltán a Műszaki Technikum igazgatója jelenlétében.

Az okleveles technikus képzés a felsőoktatási intézmény és a technikum együttműködésén alapszik, kiegészülve a duális partnervállalatok becsatlakozásával. A technikumot végzett középiskolás diákok tanulmányi eredményük függvényében felvételre kerülnek az együttműködésben résztvevő felsőoktatási intézménybe.

A város részéről Dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki egyben a fenntartó alapítvány kuratóriumának is a tagja köszöntőbeszédében kiemelte, hogy Székesfehérvár két meghatározó szereplője együttműködésének, közös gondolkodásának köszönhető az okleveles technikus képzés, amely a tudatos karrierút lehetőségét vázolja fel a diákoknak. Ezzel a rendezvénnyel a szakképzés és a felsőoktatás által közösen kidolgozott képzésre szeretnék irányítani a figyelmét a műszaki pálya iránt érdeklődő, továbbtanulás előtt álló végzős általános iskolásoknak és családtagjaiknak. Hangsúlyozta, hogy a képzés Székesfehérvár és a régió gazdaságának érdekeit is szolgálja, a középiskolások pedig a legfrissebb ismereteket, a legmodernebb eszközökkel, kiváló oktatási környezetben sajátíthatják el.

Prof. Dr. Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora többek között azt emelte ki, hogy a tudásalapú társadalom felépítéséhez való hozzájárulás a cél, ahol a tudást helyezzük a középpontba, amely legfontosabb értékként hosszú távon a nemzet felemelkedésének záloga lehet. Megjegyezte, hogy ennek a folyamatnak az első építőköve az okleveles gépgyártás-technológiai technikus képzés, amely életpályamodellként lehetőséget biztosít a technikumi képzéstől az egyetemen át a munkaerőpiacra lépéshez. A hamarosan Székesfehérváron létrejövő tudományos és technológiai park modern felsőoktatási környezete, valamint az egyetem és a technikum oktatói közösen garantálják a legmagasabb színvonalú képzést. Több képzést is terveznek bevezetni ezen módszer szerint az egyetemi karon.

A Székesfehérvári Szakképzési Centrum részéről Kulcsár Szilvia kancellár hangsúlyozta, hogy az Óbudai Egyetemmel kötött együttműködésnek köszönhetően plusz 34 kreditponttal indulhatnak a felvételin azok a diákok, akik oklevelet szereznek ezen a gépésztechnikus szakon. A képzési forma bevezetésével új lehetőség nyílik meg a Szakképzési Centrum számára, hogy további szakokon, képzési helyszíneken is hasonló együttműködések valósulhassanak meg.

Csordás Csilla – Veres Richárd

Pályázati felhívás

Pályázati felhívás

Alba Regia Felsőoktatási Ösztöndíj és

Alba Regia Felsőoktatási Hallgatói Tanács Ösztöndíj elnyerésére

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármestere Székesfehérvár Megyei Jogú város Önkormányzat Közgyűlésének az „Alba Regia” tanulmányi ösztöndíkról szóló 33/2016. (VIII. 19.) önkormányzati rendelet 12. § bekezdése alapján a 2021/2022-es tanév 1. félévére nyilvános pályázatot hirdet az Alba Regia Felsőoktatási Ösztöndíj elnyerésére és a 18/B. § (2) bekezdése alapján a 2021/2022-es tanév 1. félévére nyilvános pályázatot hirdet az Alba Regia Felsőoktatási Hallgatói Tanács Ösztöndíj elnyerésére.

Kapcsolódó dokumentumok:

Közös tanévnyitó Székesfehérváron

2021. szeptember 1. napján folytatódott a megkezdett hagyomány, hogy a Vörösmarty Színházban az ÓE Alba Regia Műszaki Kar hallgatói, a BCE Székesfehérvári Campusának, valamint a Kodolányi János Egyetem elsőéveseivel közös ünnepséggel indították útjára a 2021/2022-es tanévet. A rendezvényen Dr. Cser-Palkovics András polgármester mellett, Prof. Dr. Molnár András általános rektorhelyettes az Óbudai Egyetem részéről, Dr. Anthony Radev a Budapesti Corvinus Egyetem elnöke és Dr. Szabó Péter a Kodolányi János Egyetem rektora köszöntette az ifjú egyetemi polgárokat.

A rendezvényt SZMJV Önkormányzata hívta életre és szervezi meg 2016-tól folyamatosan, hogy a felsőoktatási intézmények vezetői a városban is üdvözölhessék a gólyákat, valamint a hallgatói közösségek ünnepélyes keretek között is találkozhassanak, ismerkedhessenek.

A város részéről Dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki egyben a fenntartó alapítvány kuratóriumának is a tagja köszöntőbeszédében kiemelte: „Amikor felsőoktatásról beszélünk, akkor a diákokról és a város jövőjéről beszélünk. Székesfehérvár célja, hogy a fiatalokat itt tartsa és hosszú távon is megtalálják számításaikat a városban. Ez nem megy a modern tudás elsajátítása nélkül, amire szert lehet tenni az egyetemi központoknak köszönhetően, de legalább ennyire fontos, hogy élményekkel is gazdagodjanak a fiatalok”. A városvezető jó és sikeres tanévet kívánt a felsőoktatási intézmények hallgatóinak és munkatársainak.

Prof. Dr. Molnár András, az Óbudai Egyetem általános rektohelyettese többek között azt emelte ki, hogy az egyetemen kollegiális a kapcsolat az oktatók és a hallgatók között az intézmény gyakorlatorientált képzésein. Megjegyezte, hogy a tanítás nem egyirányú folyamat, hanem „Mi magunk is tanulunk a friss szemlélettel bíró hallgatóktól, egyfajta együtt tanulás alakul ki.” Hangsúlyozta, hogy „ennek a folyamatnak a végén mindenki jól jár, több lesz tőle az oktató és a hallgató egyaránt.” Az ipari kapcsolatokról megemlítette, hogy Székesfehérváron a vállalatokkal való szoros együttműködés eredményeként folyamatosan megújulnak a laborok és egy modern felsőoktatási környezet jön létre. Beszéde végén kijelentette, hogy a székesfehérvári egyetemek jó választást jelentenek a hallgatók számára, a duális képzésben résztvevők pedig a világ legkorszerűbb technológiáit ismerhetik meg és sajátíthatják el a partner cégeknél, végzősként pedig válogathatnak a partnerek által felkínált pozíciókból.

A további köszöntőket követően (Dr. Anthony Radev, a Budapesti Corvinus Egyetem elnöke, Dr. Szabó Péter, a Kodolányi János Egyetem rektora, Zámbó László, a Székesfehérvári Hallgatói Tanács elnöke) a szervezők egy rövid kisfilmmel elevenítették fel a fehérvári hallgatói életből az Összegyetemi Gólyatúra, a Felsőoktatási Sportnap, valamint a Felsőoktatási Gólyabál emlékezetes pillanatait.

A rendezvény egy kiemelkedő pillanata a „városi polgárrá fogadás”, amellyel az elsőévesek a település felsőoktatási szokásainak, hagyományainak továbbvitele, valamint fogadott városuk mellett is elköteleződnek ünnepélyes formában, s az intézmények egy-egy hallgatója szalagot helyez el a városi zászlón zárásként. 

Sikeres volt a Kandó Nyári Egyetem

Immáron XXXI. alkalommal rendezték meg a határon túli magyar hallgatók számára a Kandó Kálmán Nyári Egyetemet 2021. augusztus 14-től 21-ig Székesfehérváron, az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karának szervezésében, fokozott biztonsági intézkedések mellett, csökkentett létszámmal, személyes jelenléttel. Az Óbudai Egyetem stratégiai céljának tekinti a kapcsolattartást a határon túli magyar anyanyelvű hallgatókkal.

Első alkalommal 1982-ben szerveztek hasonló rendezvényt a határon túli magyar hallgatók számára, a Híradásipari Intézetben. Akkor még csak négyen tudtak Magyarországra jönni, de később a politikai helyzet és az utazási lehetőségek javulásával, a ’90-es években már sokkal többen tudtak részt venni a honi programokon. A 2002-es év kiemelkedő volt, több mint 100 hallgatóval és több párhuzamos szekcióban tartották meg ezt az oktatási formát. Idén 20 határon túli magyar anyanyelvű egyetemi és főiskolai hallgató, valamint kísérő oktatóik vettek részt a programokon.

Az ünnepélyes megnyitót Székesfehérváron, a Városháza Dísztermében tartották meg, amelyen a város nevében Dr. Cser-Palkovics András polgármester, az Óbudai Egyetem részéről Dr. Seebauer Márta oktatási rektorhelyettes, Prof. Dr. Györök György, az Alba Regia Műszaki Kar dékánja és Nagyné Dr. Hajnal Éva kutatási dékánhelyettes köszöntötte a résztvevőket. A rendezvény végén a városvezető személyesen mesélt a hallgatóknak a település történelmét megörökítő feliratokról a tanácsteremben.

A hivatali „felfedező túrát” követően Dobos Sándor, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola adjunktusa és kiadói részlegének vezetője tartotta meg plenáris előadását „A mai Kárpátalja területének elmúlt 100 éve a 20. századi impériumváltások tükrében – A régió közigazgatási beosztásának és községneveinek rendezései” címmel, majd Dr. Busics György címzetes egyetemi tanár a „Székesfehérvári városháza” címmel beszélt a jelentős történelmi mérföldkövekről.

A Nyári Egyetemre Kárpátaljáról, Erdélyből, Partiumból, és a Délvidékről, sőt németországi főiskoláról is vártak egyetemi és főiskolai képzésben részt vevő magyar anyanyelvű hallgatókat. Idén Kárpátaljáról a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskoláról érkezett a legtöbb hallgató.

Az Óbudai Egyetem minden karáról jelentkeztek kollégák, hogy szakmai előadásokat tartsanak, és külsős előadók is színesítették a programot:

  • Borbély Endre, főiskolai docens, ÓE KVK
  • Bosnyákovics Gabriella, tanársegéd, ÓE YMK
  • Dobos Sándor, adjunktus, II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola
  • Dr. Busics György, c. egyetemi tanár, ÓE AMK
  • Dr. Horváth Sándor, c. egyetemi tanár, prodékán ÓE BGK
  • Dr. Legeza László, c. egyetemi docens ÓE BGK
  • Dr. Nagy Rezső, főiskolai docens, ÓE AMK
  • Dr. Némedi Imre, Szabadkai Műszaki Szakfőiskola
  • Dr. Pogátsnik Monika, docens, oktatási dékánhelyettes, ÓE AMK
  • Dr. Sugár Viktória, docens, mb. intézetigazgató ÓE YMK Építészmérnöki Intézet
  • Dr. Szabó Lóránt, adjunktus ÓE RKK Környezetmérnöki Intézet
  • Dr. Udvardy Péter, docens, ÓE AMK Mérnöki Intézet
  • Dr. Vakulya Gergely, tudományos munkatárs, ÓE AMK Természettudományi és Szoftvertechnológia Intézet
  • Lévai Ferenc, Aranyponty Zrt. Elnök vezérigazgató
  • Szabó Rudolf, ny. docens Rejtő Sándor Alapítvány
  • Dr. Varga Péter János, adjunktus, ÓE KVK Híradástechnika Intézet

A szakmai előadások mellett a székesfehérvári Robotlaborban és a Titkok Háza Tudományos Élményközpontban gyakorlati ismereteket is szerezhettek a hallgatók.

A fiataloknak bemutatták a Hungaricumnak számító Tudományos Diákköri Konferencia tehetséggondozó rendszerét, amely a világban egyedülálló módon biztosítja a lehetőséget a hallgatók kísérleteinek, kutatásainak és eredményeik bemutatására, összemérésére. Házi konferenciát is tartottak az aktív tervező és kivitelező hallgatók számára, akiknek javasolták, hogy szervezzenek a saját egyetemükön hasonló hallgatói-kutatói tevékenységet ismertető szakmai programot. Temesvárott és Marosvásárhelyen már működik a TDK.

A hallgatók mindemellett szakmai eseményeken vettek részt, többek közt a Paksi Atomerőműben tettek gyárlátogatást.

Kulturális programok is színesítették a Nyári Egyetem programját: Budapest, a Velencei-tó, a Balaton és a Bory-vár megtekintése. (A Velencei-tavon kenutúrán vehettek részt.) Székesfehérváron egy interaktív városismereti foglalkozás keretében ismerkedtek meg a város történetével, nevezetességeivel, és látogatást tettek a Terkán Lajos Bemutató Csillagvizsgálóban. A Bory-várban a várépítő dédunokája (az AMK munkatársa), Dr. Pogátsnik Monika vezette végig a csoportot, elmesélve az épület történetét. A résztvevők mindemellett látogatást tettek a Parlament épületében is, ahol a Szent Korona mellett összeszorult szívvel elénekelték nemzeti imádságunkat, a Himnuszt. Az augusztus 20-ai ünnepségen is jelen voltak, megkóstolták az Ország Tortáját, és megnézték Budapesten a tűzijátékot. A Nyári Egyetem programja díszvacsorával zárult, ahol a szervezők értékelték a hét eseményeit és kiosztották az okleveleket a résztvevőknek.

A szervezők ezúton fejezik ki köszönetüket a XXXI. Kandó Kálmán Nyári Egyetem sikeres lebonyolításáért az Óbudai Egyetem, a Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar, az Alba Regia Műszaki Kar a Kandó Alapítvány, illetve Székesfehérvár Megyei Jogú Város vezetésének és polgármesterének, valamint lakóinak, a Székesfehérvári Terkán Lajos Bemutató Csillagvizsgáló szakembereinek, a Magyar Országgyűlés Parlamentjének, a Bory-vár Alapítványnak és a Rétimajori Aranyponty Zrt.-nek.

Egyúttal köszönik a részt vevő határon túli magyar anyanyelvű hallgatóknak, hogy elfogadták a meghívást és eljöttek Székesfehérvárra. Köszöntik szüleiket és a felkészítő oktatóikat, tanáraikat.

A Nyári Egyetemet Borbély Endre docens, Nagyné dr. Hajnal Éva docens, Tóth Erzsébet Andrea, Vincze Tiborné és Fejes Gábor mestertanár szervezte, a HÖK képviseletében Bartalis Noémi, Grósz Bernadett, Kovács-Katona Gréta, Nagy Máté Márk segítette az esemény megvalósítását.

Fotógaléria a megnyitóról