Félúton a precíziós jövő felé
Manapság a termelőket szinte frusztrálja, ha még nem gazdálkodnak precíziósan, mert mindenhonnan azt hallják, hogy aki ad magára, az így tesz. Előfordul, hogy a folyamatos kényszer hatására bele is vágnak – majd azzal kénytelenek szembesülni, hogy nincsenek hozzá adataik. Számukra jó hír, hogy bár a technológia sokat fejlődött az utóbbi években, még korántsem működik magától, sőt, a gazdálkodók ismeretei nélkül talán sosem lesz tökéletes. Ma még az is előfordulhat, hogy aki hagyományos módon gazdálkodik, az kisebb veszteséget szenved el, mint ha kevés vagy pontatlan adatok alapján próbálna „precíziósan” gazdálkodni.
A precíziós növénytermesztésről, illetve annak egyes elemeiről tartott rendezvénysorozatot 2019 évvégén az Axiál Kft, amelyben szakelőadások mellett a vállalat által kínált Vantage technológiai megoldásokat is bemutatták (Dr. Mesterházi Péter Ákos precíziós gazdálkodási csoportvezető és Okvátovityi István térinformatikus fejlesztő). Csornai Gábor COSIMA Kft. ügyvezető a műholdas hozamtérképezés egyedülálló távérzékelési megoldásáról tartott előadást. A távérzékelés mezőgazdasági alkalmazás lehetőségeit, valamint az oktatás szerepét a precíziós technológia bevezetésében Verőné Dr. Wojtaszek Malgorzata mutatta be. Sikeres előadások után interjúk készítésre került sor, melyek médiákban hangzottak el, valamint az agroinform.hu lapján is jelentek meg.
A precíziós gazdálkodásban a kezelési egységek meghatározása a táblán belüli variabilitás-térképezésen alapszik. Forrás: AXIÁL Kft.
A távérzékelési technológiák használata egyre nagyobb teret nyer az agráriumban.
Interjú Verőné Dr. Wojtaszek Małgorzatával, arról, hogyan látja a precíziós gazdálkodás hazai helyzetét, milyen üzemmérettől tartja kifizetődőnek a precíziós technológiák alkalmazását, hogyan fejleszthető a gazdálkodók tudása az adatok értelmezése, használata szempontjából.
Hogyan látja a precíziós gazdálkodás hazai helyzetét? Mennyire elterjedt ezen gazdálkodási mód vagy egyes résztechnológiáinak alkalmazása a gazdák körében?
A precíziós technológiát alkalmazó gazdaságok száma világszerte növekszik, hazánkban is ez a tendencia látható. Annak ellenére, hogy emelkedik a modern technológiát és digitális eszközöket használó gazdálkodók száma, nem beszélhetünk még a technológia széles körű alkalmazásáról. A gazdálkodási technológia teljes körű átalakítása inkább nagy gazdaságokra jellemző. A résztechnológiák, mint pl. szenzorokkal felszerelt erő- és munkagépek bevezetése, a mezőgazdaság teljes vertikumában előfordul, ami jó alapot jelenthet a precíziós gazdálkodás terjedéséhez.
Az új technológia iránti érdeklődés a szemléletváltásra utal, azonban a legtöbb esetben a gazdák óvatosak, és inkább a régi, bevált megoldásokat választják a számukra bizonytalannak tűnő új helyett.
A technológia széles körű bevezetéséhez, alkalmazásához szükséges, megfelelő tudományos háttér még nincs kellően megalapozva. A precíziós megoldások bevezetését elősegítő tevékenységek fontos elemei az oktatás, a műhely jellegű rendezvények szervezése és a technológia népszerűsítése lehetnek.
A gazdák saját bőrükön tapasztalják, hogy nem elég csak a technológiát megvenni, annak működtetéséhez, eredményes használatához a szaktudás elengedhetetlenül szükséges. Ennek hiánya ugyanis komoly gátat jelent a technológia terjedésében.
Teljes interjú elérhető a következő linken:
https://www.agroinform.hu/gazdasag/mi-mindent-varhat-a-mezogazdasag-a-drontechnologiatol-41942-001
Forrás: AXIAL Kft.
Verőné Dr. Wojtaszek Malgorzata

Új pályázat: A jövő gazdálkodása már várja a jövő agrár-szakértőit!
A PREGA pályázata egyedülálló lehetőséget kínál a precíziós gazdálkodás iránt érdeklődő egyetemi hallgatók számára.
Az elmúlt évek egyik legizgalmasabb mezőgazdasági szakterülete a high-tech megoldásokkal operáló “precíziós gazdálkodás”. A terület nemzetgazdasági és ökológiai szempontból is kiemelt jelentőségű, hiszen a digitális technológia kulcsszerepet játszik abban, hogy a gazdálkodók megfeleljenek a klímaváltozás, a fenntarthatóság és a jövedelmezőség kihívásainak.
Ezért is mondhatjuk, hogy nem csak a témára nyitott egyetemisták, de a teljes agrárium számára is nagyszerű hír, hogy egy új pályázat segíti a legjobb fiatal koponyák és a legígéretesebb mezőgazdasági terület egymásra találását. Méghozzá igazán hallgatóbarát módon: egy mindössze 2500 karakteres esszéért cserébe konferencia-belépő és karrier program-lehetőség is jár.
Három témakörben várják a pályaműveket
A „PREGA Generation Next – Mutasd magad a jövődnek” címmel meghirdetett pályázatra három különböző témakörben lehet jelentkezni 2019. december 15-ig.
A – nem feltétlenül kell agrár szakos – hallgatók gazdálkodói, kutatói, illetve egyéb kategóriában indulhatnak az alábbi kérdések egyikének megválaszolásával:
- Miért gazdálkodsz, illetve gazdálkodnál precíziósan?
- Mit és hogyan kutatsz, vagy kutatnál a precíziós gazdálkodáson belül?
- Milyen egyéb módon kapcsolódsz vagy szeretnél kapcsolódni a precíziós gazdálkodáshoz?
A pályaműveket a www.prega.hu/next oldalon lehet feltölteni, és itt találhatók a pályázat részletei is. A szakértőkből álló zsűri a 10 legjobb munka beküldőjét jutalmazza majd – kategóriától függetlenül.
A legjobbak közé kerülhetnek a nyertesek
A pályázat nyertesei teljes ellátást biztosító 2 napos belépőt kapnak az ország egyik legkiemelkedőbb eseményére*, a 2020. februárjában megrendezésre kerülő PREGA Konferencia és Kiállításra.
Emellett személyre szabott karrierépítő programban is részt vehetnek a terület meghatározó vállalatainál, illetve szakmai alapú vállalati kapcsolatépítésre is lehetőségük nyílik a piac meghatározó szereplőinél.
További részletek: www.prega.hu/next

Adománygyűjtés
2019. decemberében ismételten karácsonyi adománygyűjtést szervezünk, mellyel a hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozó székesfehérvári Szent Imre Iskolaházat támogatjuk. Az akció fejlesztő játékok, mesekönyvek, kreatív eszközök (papír, ceruza, toll, filc, csomagolópapír, festék, tempera, ecset, ragasztó stb.), gyermekruhák, valamint tartós élelmiszerek, tisztító és illatszerek felajánlását várjuk.
Az adományok elhelyezésére az alábbi helyszíneken van lehetőség:
- 8000 Székesfehérvár, Budai út 45. (AMK porta)
- 8000 Székesfehérvár, Pirosalma utca 1.3. (AMK porta)
- 8000 Székesfehérvár, Hosszúsétatér 8. (Geo Kollégium porta)