Közös sajtótájékoztatón jelentette be a Harman Becker Kft. és az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara, hogy szorosabb fűzi jelenlegi együttműködését. Az eseményen részt vett Mészáros Attila, Székesfehérvár Megyei Jogú Város alpolgármestere, Dr. habil. Sugár Viktória, fenntarthatóságért és kiemelt fejlesztésekért felelős rektorhelyettes, Purgel Csaba, a Harman Becker Kft. ügyvezető igazgatója, Németh Tibor, a Harman Becker Kft oktatásért felelős menedzsere, az ipari tanszék vezetője, Dr. Erdogan, Hueseyin mérnökségi igazgató (Harman, Németország) és Prof. Dr. Györök György, az Óbudai Egyetem Alba Regia Kar dékánja.
A közeljövőben megvalósuló fejlesztési elemekről és eseményekről szándéknyilatkozat írt alá Dr. habil. Sugár Viktória rektorhelyettes és Purgel Csaba ügyvezető igazgató, amely az alábbiakra terjed ki:
A Harman növelni kívánja az Ipari Tanszéken keresztül a gazdasági szervezet vezető mérnökeinek, oktatóinak bekapcsolását az Óbudai Egyetem oktatási tevékenységébe. A kölcsönösen egyeztett tantárgyak mentén a cégnél alkalmazott modern gyártási technológiák megismerése közvetlenül üzemi környezetben válik elérhetővé az Óbudai Egyetem hallgatói számára.
A Harman Becker Kft. kinyilvánította azon szándékát, hogy az Óbudai Egyetem Alba Regia Karán (8000 Székesfehérvár Budai u. 45) HARMAN labortermet alakít ki, amelyben az egyetemnek és a cégnek prioritást élvező területeken lehet megismerkedni a legújabb fejlesztésekkel (pl.: digital twin stb.)
A Harman Becker Kft, az Óbudai Egyetem és Székesfehérvár Önkormányzatának jelenlévő képviselői a sajtótájékoztatón bejelentették, hogy a 2022-ben életre hívott, Harman Hackathon – Junior Engineer Camp ötlet- és prototípus fejlesztő versenyt 2025 -ben, negyedik alkalommal ismét megszervezik és saját vállalásaik alapján támogatják.
A sajtótájékoztató kérdések-válaszok résszel zárult, amelynek végén minden fél megköszönte az eddigi együttműködést és reményét fejezte ki, hogy a közös célok elérésével hozzájárulhatnak a helyi közösség, a város fejlődéséhez.







































