Sport – Innováció – Menedzsment

A kutatóműhelyünk vizsgálatai fókuszában a sportgazdaságtan áll, ami alkalmas mind város-, mind regionális, mind nemzetfejlesztésre. Hozzákapcsolódón a kutatások középpontjában a mikro-, mezo- vagy makroszinten értelmezett működési, üzleti versenyképesség van, amelynek három pillérét jelentik a különböző gazdasági rendszerek, a különböző működési modellek, illetve a nemzetközivé válás különböző formái. Funkcionális megközelítésében fontos teret kap a sportmarketing, a sportinnováció és a HR kérdések a sportban, melyek hármas, így üzleti, társadalmi és kapcsolódó sportszakmai vonatkozásai. Sportgazdaságtani szempontból a téma a következő tématerületeket tartalmazza: a szabadidő, illetve a hivatásos sport, annak az öt médiaképességi feltételnek megfelelő látványsport területe, a tehetséggondozáshoz, karriermenedzsmenthez kapcsolódón az utánpótlás-nevelés. A működési modell középpontjában a különböző versenyrendszerek, sportrendezvények állnak, s ezek komplex hatásrendszerének vizsgálata.

Kutatási területek:

  • Sportinnováció
  • Működési modellek a sportban
  • Változtatásvezetés a hivatásos sportban
  • Karriermenedzsment a sportban
  • Sportrendezvények – komplex hatásrendszere, biztonság értelmezése
  • Regionális gazdaságtan és a sportgazdaság kapcsolata
  • Sportágfejlesztés

Kulcsszavak: sportgazdaság, sportinnováció, karriermenedzsment, sportrendezvények

Vezető:

  • Dr. András Krisztina, szakfelelős-egyetemi docens

Alapító tagok:

  • Dr. András Krisztina, egyetemi docens
  • Dr. Máté Tünde, egyetemi docens
  • Herr Orsolya, mesteroktató
  • Kynsburg Zoltán, mesteroktató

Résztvevők:

  • Dr. András Krisztina
  • Dr. Máté Tünde
  • Herr Orsolya
  • Kynsburg Zoltán

Futó projektek 

  • Dinamikus képességek a sportban
  • Sportrendezvények értékelése

Referenciák

  • András, K. (2004). Üzleti elemek a sportban, a labdarúgás példáján= Business elements in sports, through example of football (Doctoral dissertation, Budapesti Corvinus Egyetem)
  • András, K. (2004). A hivatásos labdarúgás piacai. Vezetéstudomány-Budapest Management Review35 (klnsz.), 40-57.
  • András, K. & Jandó, Z. (2012). Hivatásos sportvállalatok nemzetközivé válása. Logisztikai híradó. 2012. március különszám, 42-47
  • András, K. (2013). Globalizáció és nemzetközivé válás a hivatásos
    sportban. In. Sterbenz, T. & Szőts, G. (szerk.). Verseny-pályán, Budapest, Magyarország, MSTT füzetek IX., 138  39-45., 7 p. ISBN 978-615-5187-04-9
  • András, K. (2015). A hivatásos sport gazdaságtani alapjai, In: Ács, P. (szerk.). Sport és gazdaság, Pécs, Magyarország: Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar (PTE ETK) (2015) 593 429-475., 47 p.
  • András, K. & Havran, Zs. (2015). New Business Strategies of Football Clubs From 2005 to 2015, APSTRACT – APPLIED STUDIES IN AGRIBUSINESS AND COMMERCE 9: 1-2 p. 67-74., 8 p. (2015)
  • András, K. & Kozma, M. (2014). A nagy nemzetközi sportesemények gazdasági hatásai, In: Lukovics, M. & Zuti, B. (2014) (szerk.): A területi fejlődés dilemmái. Szegedi Tudományegyetem, Gazdaságtudományi Kar, Szeged, ISBN 978-963-306-344-6, p. 105-120.
  • András, K.; Tátrai, T. & Juhász, P. (2022). Unique traits of sports-related public procurements in the European Union, Society and Economy 44: 4 401-419., 19 p. (2022)
  • András, K., Máté, T., & Várhegyi, F. (2022). Az M4 sport piacra lépésének hatása a sportközvetítési jogok piacán, Magyarországon: A sportági szakszövetségek szemszögéből. VEZETÉSTUDOMÁNY53(10), 28-40.
  • Máté, T. (2018). Nemzetközi sportrendezvények hatásai és a szervezőváros lakosai az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál 2017, Győr példáján keresztül. Széchenyi István Egyetem Regionális-és Gazdaságtudományi Doktori Iskola, Győr, Hungary.
  • Máté, T. (2022). Bevonódás és értékelés-Egy nemzetközi sportrendezvény, a Győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) a lakosság szemszögéből. Vezetéstudomány-Budapest Management Review53(6), 65-81.
  • Máté, T., & András, K. (2022). A COVID-19 hatása a nemzetközi sportrendezvények szervezésére. Magyar Sporttudományi Szemle, 23(3), 46–55. 1586-5428 23
  • Máté, T. (2022). Social perception and support–An international sports event from the perspective of the residents of the host city. Society and Economy44(4), 460-476.
  • Herr, O. (2019). Az azonosítható sikertényezők és trendek hatása és alkalmazhatósága a kézilabda sportág utánpótlás-nevelésében és működtetésében. MA/MSc szakdolgozat, BCE Gazdálkodástudományi Kar, Üzleti Gazdaságtan Tanszék.
  • Herr, O. (2020). A női kézilabda utánpótlás-nevelésében kimutatható sikertényezők – a 2019-es év kutatási eredményeinek bemutatása. Magyar Sporttudományi Szemle. 21(2): 3-11
  • Herr, O. (2022). Seeing the field well in career management: Autoethnographic research on a handball player’s career. Society and Economy, 44(4), 439-459.
  • Herr, O., & Köves, A. (2024). Achieving while looking forward: variables influencing performance in the transitory career phases of professional women’s handball. International Journal of Performance Analysis in Sport, https://doi.org/10.1080/24748668.2024.2323372

Pályázati tevékenység

  •  

Együttműködő és/vagy Duális partnerek

  • Alba Regia SC,
  • Budapesti Honvéd SE,
  • FEHA19,
  • Köfém KC,
  • Magyar Kajak-Kenu Szövetség,
  • Magyar Kézilabda Szövetség,
  • Magyar Röplabda Szövetség,
  • Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia,
  • Nemzeti Sportügynökség