Sikeres névválasztás volt az „Ébredő Erő”

Az Alba Regia Műszaki Kar hagyományteremtő céllal hirdette meg az idei tanévben a Bejczy Antal Műszaki Innovációs Középiskolai Versenyt, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a városban tanuló diákok figyelmét felkeltse a mérnöki, műszaki tudományok iránt.

A feladatokat a Kar oktatói állították össze, a megvalósításhoz szükséges eszközt, iskolánként egy-egy doboz LEGO EV3 készletet pedig Székesfehérvár városa biztosította a csapatok számára.

A verseny díjátadójára 2016. június 7-én, a Tehetségnap keretében került sor, melyen a teljes feladatsort megoldó középiskolás csapatok vettek részt; s akiket a város és a Kar vezetése köszöntött. Beszédében mind Dr. Györök György dékán úr mind dr. Cser-Palkovics András polgármester úr a műszaki képzés népszerűsítését, a műszaki hallgatói létszám növekedését hangsúlyozta. Egyetértettek abban, hogy a fenti célokat kiválóan szolgálják a Kar által meghirdetett versenyek és az egyéb, évközben szervezett rendezvények is, melyek az érdeklődő középiskolásokat szólítják meg, lehetőséget nyújtva, hogy a diákok megmutathassák tehetségüket, bepillanthassanak az egyetemi életbe, tanáraiknak pedig támogatást nyújtva az oktatás színesítésére és a tehetséggondozásra.

Gratulálunk a helyezést elért diákoknak (a Hunyadi Mátyás Középiskola „Ébredő Erő” csapata, a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola ”Seeger Gyűrű” csapata és a Széchenyi István Műszaki Szakközépiskola „Fluxuskondenzátor”csapata) és bíztatunk minden városi iskolát, hogy jövőre ugyanilyen lelkesen induljanak a II. Bejczy Antal Műszaki Innovációs Középiskolai Versenyen.

A díjátadóról megjelent híradások:

http://www.fehervartv.hu/video/index/16796

http://www.szekesfehervar.hu/index.php?pg=news_173859#_

http://feol.hu/hirek/tehetseg-robotba-zarva-1772611?utm_source=hirlevel&utm_medium=email&utm_campaign=feol_napi_hirlevel

A verseny honlapja a feltöltött feladatokkal: http://robot.amk.uni-obuda.hu/feltolt.php

Képek: http://www.szekesfehervar.hu/index.php?pg=news_173859#gallery_173840

fotó: Simon Erika