BDG 8396

A K&H ösztöndíjpályázat díjazottjai

„ A fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázatot” a K&H Bank 2019-ben immár ötödik alkalommal írta ki. Az elmúlt öt évben összesen 16 felsőoktatási intézmény 265 tehetséges diákja nyújtotta be színvonalas szakmai pályamunkáját a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázatra, akik közül 37-en kaptak összesen 5,6 millió forint anyagi és szakmai támogatást tanulmányuk és kutatómunkájuk folytatásához. Az idei évben pályázni az ország 16 felsőoktatási intézménynek 44 karáról lehetett, és összesen 58 munka érkezett be. A pályamunkákat az ágazat legkiválóbb szakembereiből álló zsűri két fordulóban értékelte, és összesen 8-at részesített díjazásban.

Czompó Balázs, az Óbudai Egyetem – Alba Regia Műszaki Kar elsőéves gépészmérnök hallgatóját alapképzés kategóriájában díjazták a „Milyen megoldási javaslatokat lát az élelmiszerpazarlás megállítására?” című pályamunkájáért. Külön öröm számunkra, hogy munkáját nagyrészt agráregyetemekre járó hallgatók által készített munkák közül választották ki. A pályázat egyik célja olyan hallgatók díjazása, akik széles körű ismereteiknek – műszaki és agrárismeretek egyaránt – köszönhetően a jövőben sikerrel oldhatják meg a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos kérdéseket.

„A hazai mezőgazdaság a kiváló természeti adottságok ellenére lemaradóban van a régióban. Jól érzékelteti ezt, hogy míg Hollandiában például átlagosan 14 ezer euró értéket termelnek meg egy hektáron – sokkal gyengébb minőségű földön –, addig a magyar gazdák 1980 euró értéket állítanak elő, ami az uniós átlagnak is mindössze 40%-a. Az utolsó pillanatban vagyunk tehát, hogy reagálni tudjunk a kialakult helyzetre. Az ágazat fejlődéséhez és a jelenlegi hatékonyság növeléséhez elengedhetetlen az emberi erőforrás, a technika és a technológia egyidejű korszerűsítése és a mérethatékony, fenntartható gazdaságok kialakítása. Ez utóbbi azért is kulcsfontosságú a megtérülésben, mivel a gazdáknak az önköltségre van ráhatásuk, az eladási árat azonban a piac határozza meg” – hívta fel a figyelmet az ágazat problémáira Tresó István, a K&H Agrárfejlesztési főosztály vezetője a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat ünnepélyes díjátadóján.

Gratulálunk Czompó Balázsnak az ösztöndíj elnyeréséhez, további szakmai sikereteket kívánunk neki!

Valétálás

Világost a Geósnak! – Így köszöntek el Fehérvártól a geodéták

A selmeci diákhagyományok szerint valétálással vettek búcsút az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar Geoinfarmatika szakának végzős hallgatói iskolájuktól és Székesfehérvártól. Fáklyás kísérettel, énekelve érkeztek a balekok sorfala között a Hősök terére, ahol Mészáros Attila alpolgármester köszöntötte őket, majd az alsóbb évesek jelképesen kirúgták a végzősöket a városból. 

„Cimbora rád köszöntöm fél kupámat,/ Cimbora kívánom, hogy élj soká!” – ezzel a bányásznótával értek a valétálók szombaton este a Hősök terére, hullámzó szalamanderben, fáklyás kísérettel, selmeci énekeket zengve. Hagyományosan a Geoinformatikai Intézet Pirosalma utcai épületéből indultak a végzős hallgatók Székesfehérvár Belvárosába a balekok sorfala között. A menet elején vitték a zászlót, ezt követte a májusfa, majd a végzősök után a volt hallgatók, a kar tanárai és a családtagok, vendégek vonultak.

„Világost a geósnak!” – Mészáros Attila alpolgármester búcsúztatta a valétálókat a város nevében: megköszönte a fiataloknak, hogy néhány évvel ezelőtt Székesfehérvárt, az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karát és a Geoinformatika szakot választották, illetve hogy sok programmal hozzájárultak a város ifjúsági életéhez. A tanulmányok lezárásához sikert kívánt, és azt, hogy minél többen maradjanak Székesfehérváron. 

„Vivat akademia, vivat professores, vivat Székesfehérvár, vivat Geo, jó szerencsét!” – a valétálók nevében Nagy Petra “Schön” köszönt el a várostól, megköszönve az oktatók munkáját, a szülők támogatását. A végzős társaihoz szólva a közösség erejét emelte ki, ami barátokká, családdá kovácsolta őket; a kísérő hallgatóknak pedig azt ajánlotta, vigyék tovább a hagyományokat, és legyenek egyszerre komolyak, bolondok, merészek és bölcsek! 

A beszédek után a valétálók a Gaudeamust énekelve még egy utolsót lefetyeltek az évfolyamkorsóból, majd összetörték, és a darabjaiból mindenki vitt magával egyet-egyet emlékbe. A valétálás végén – selmeci szokás szerint – az alsóbb évesek jelképesen kirúgták őket a városból.

Az eseményen részt vett dr. Györök György dékán, dr. Pődör Andrea, a Geoinformatikai Intézet igazgatója és dr. Busics György volt intézetigazgató.

forrás: www.szekesfehervar.hu
fotó: Simon Erika

AMK fotók:

Valétlás 2019 1

Valétálás 2019.

Az Óbudai Egyetem

Alba Regia Műszaki Kar
Geoinformatikai Intézetének

végzős hallgatói a Selmeci Hagyományoknak
megfelelően 2019. május 25-én rendezik meg

Valétálásukat

melyre szeretettel meghívjuk kedves vendégeinket!
Jó Szerencsét! Világost a Geósnak!
Geodéta Valéta Bizottság

Valétáló Hallgatók:
Asztalos Andrea as. Jeanne d’Arc
Bánó Boldizsár as. Milchkuh
Barna Zsolt as. Koma
Bertha Zoltán as. Protein Malac
Csongrádi Sebestyén as. Flegman
Kurucsai Nikolett as. MiNiki
Mihály Anett as. A Fröccs Ördög-e?
Nagy Petra as. Schön
Papp Anna as. Vadalma
Szabó Attila as. Vonatfütty
Szabó Denise as. Ön és Közveszélyes
Tarcsa Rebeka as. Hold!
Varga Tamás as. Cshák Norris

Ballagó Hallgatók:
Hahn-Kakas Dorottya

A Valétálás Programja:

  • 19:45 Valétálók gyülekezése
  • 19:55 A fáklyások és a szalamanderesek kivonulása
  • 19:58 Valétálók kivonulása
  • 20:00 Búcsú az Alma Matertől
  • 20:20 Szalamander
  • 21:00 Végzős hallgatók búcsúzása a várostól
  • 21:30 Valétálók ünnepélyes „kirúgása” a városból
  • 22:00 Vacsora (Helyszíne: Pirosalma utca 1-3.)
  • 23:00 Valétabál
  • 24:00 Ünnepélyes szalaglevétel, tisztségátadás

Valéta elnök: Bánó Boldizsár as. Milchkuh
Hagyománykör elnöke: Kiss Dániel as. Nyuszómuszó
Valéta Bizottság:
Nagy Petra as. Schön
Wohner Botond as. Randiguru  

Vége van már,
 tényleg vége,
de csüggedni nem szabad,
Mert a szívünk nem változik,
S örökre diák marad!”

Valétlás 2019 2

DSCF2666

Valétálás Selmecbányán

2019. május 10-én Selmecbánya városa, a Selmec- és Hodrusbányai Bányász Egyesület és az Országos Bányász Egyesületek és Céhek Szövetsége szervezésében megrendezésre került a Valetanti 2019 városi ballagási ünnepség. Ezzel az új kezdeményezéssel a szervezők egy régi diákhagyományt kívántak feleleveníteni. Megtisztelő volt, hogy az Akadémia utódintézményeit is meghívták. Magyarországról a Dunaújvárosi Egyetem és Karunk képviseltette magát. Dr. Pődör Andrea, Dr. Engler Péter, Dr. habil. Györök György oktatók és Nagy Petra, Szabó Denise, Tarcsa Rebeka, Bánó Boldizsár, Bertha Zoltán hallgatók vettek részt az ünnepségen. Az utazás a kari mikrobusszal történt Juhász Gyula vezetésével. Selmecre érkezve az első „saját” programunk szerint Rebeka és Zoltán mezítláb léphette csak át a városhatárt.

A program a következő volt:

  • 11:00   Az utódintézmények rektorainak, dékánjainak ünnepélyes összejövetele. Ezen részt vettek az utódintézmények hallgatói és a selmeci középiskolák diákjai is. Emlékérmek átadása.
  • 13.00   Ünnepi ebéd a Gallery étteremben az egyetemek oktatói és dékánjai részére.
  • 14:30   Selmecbánya polgármester asszonya ünnepélyesen fogadta a rektorokat és dékánokat.
  • 15:00   A valéta menetben résztvevők a Szentháromság téren a líceum előtt gyülekeztek.
  • 15:15   A valéta menet megállt a városháza előtt, felszólalt a legidősebb akadémikus.
  • 15:30   A valéta menet tovább vonult a városon keresztül a Glanzenberg altáróig.
  • 16:00   A valéta menet ünnepi programja (szalaglevétel, diákdalok, díszszalagok kiosztása, hivatalos zárás) a rektorok és dékánok jelenlétében.
  • 16.30   Vacsora a valéta menetben részt vevő professzorok számára a Kachelmann étterem, a hallgatók számára a Bányász Kocsmában.

Az első programrészben minden intézmény, egyesület vezetője szót kapott, Karunkról, a diákhagyományok fontosságáról dékán úr beszélt. Az ünnepi megemlékezés végén a város és az egyesületek vezetői a selmeci hagyományok megőrzéséért, fenntartásáért a jelenlévő intézményeknek egy-egy szép emlékérmet adományoztak. Ezt az emlékérmet és a hozzá tartozó „okiratot” a GEO Selmeci utcájában helyeztük el.

A valétálási menet szervezetten és szépen lezajlott. Sajnos az időjárás egy kicsit beleszólt, mert egy kb 20 perces zápor eláztatta a menet résztvevőit, de ennek ellenére derekasan állták a megpróbáltatásokat. Szerencsére ezután kisütött újra a nap, és volt idő megszáradni.

A Glanzenberg tárónál felállított sátorban is több megemlékezés hangzott el, nagyon sok diákdal eléneklése mellett.

A vacsora és az üdítő italok elfogyasztása után jó hangulatban indultunk haza.

Szép és érdekes kezdeményezés volt az első alkalommal megszervezett rendezvény, reméljük a jövőben is folytatják.

A képösszeállítás ízelítőt ad a nap eseményeiről, az ünnepségről és a vidám hangulatról.

Ha Selmec hív, mi ott leszünk!

Engler Péter

Ipari robotizálási szakmérnök / szakember

Képzés célja
Az ipari robotizálási szakmérnöki képzés célja, hogy a helyi ipar igényeinek megfelelő tudást adhassunk hallgatóinknak, mivel egyre nagyobb igény mutatkozik a robotikához értő mérnökökre. A közelmúltban két labor átépítése is megtörtént, melyben több ipari robot kapott helyet (Fanuc, UR, ABB, KUKA). Így lehetőség nyílik a robotprogramozás megismerésére egy szakirányú gyakorlatorientált továbbképzés keretében, ahol a hangsúly a helyi ipari folyamatok, gyártósorok fenntartásán, továbbfejlesztésén, a robotintegrációs és karbantartási folyamatok megismerésén van.

A szakirányú továbbképzés neve
Ipari robotizálási szakmérnök, illetve ipari robotizálási szakember

A felsőoktatási intézmény/kar neve
Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar, Székesfehérvár

A jelentkezés feltétele
Egyetemi vagy főiskolai oklevél.

Az oklevélben szereplő szakirányú végzettség
Mérnöki végzettség esetén: szakmérnök, ipari robotizálási szakon. Egyéb egyetemi, főiskolai végzettség esetén: ipari robotizálási szakember.

A tanrendben szereplő legfontosabb tárgyak

  • Ipari robotok
  • PLC-programozás
  • Elektropneumatika

Képzési jellemzők

  • Időtartama: 4 félév
  • Gyakorisága: hetente csütörtök és péntek délután (kb. napi 3 óra maximum 14-szer)
  • Jelentkezési határidő a februárban induló képzésre január 31.
  • Helyszíne: Alba Regia Műszaki Kar, Székesfehérvár
Regisztráció

Érdeklődni lehet:
Cím: 8000 Székesfehérvár, Budai út 45.
Tel/fax: +36 (22) 200-419
E-mail: to @ amk.uni-obuda.hu
szakfelelős: Dr. Széll Károly
E-mail: szell.karoly @ amk.uni-obuda.hu

Tanterv
Tantárgyi programok (pdf)

Félév/Tantárgy megnevezése Kredit Óraszám Követelmény
I. félév
Programozási technikák az automatizálásban 5 15 Évközi jegy
Ipari robotok I. 8 20 Vizsga
Ipari robotok dinamikája 5 15 Évközi jegy
Ipari elektronika I. 4 10 Évközi jegy
3D modellezés és szimuláció 4 10 Évközi jegy
Gyártásautomatizálási folyamatok 4 10 Vizsga
I. félév összesen 30 80 V: 2, É: 4
 
II. félév
Projektmunka 4 10 Évközi jegy
Ipari robotok II. 7 20 Vizsga
PLC-programozás I. 7 20 Vizsga
Ipari elektronika II. 4 10 Évközi jegy
Szenzorok és aktuátorok 4 10 Évközi jegy
Diagnosztika 4 10 Évközi jegy
II. félév összesen 30 80 V: 2, É: 4
 
III. félév
Szakdolgozat I. 7 20 Aláírás
Ipari robotok III. 8 20 Vizsga
PLC-programozás II. 7 20 Vizsga
Elektropneumatika 4 10 Évközi jegy
Kötelezően választható tárgy I. 4 10 Évközi jegy
III. félév összesen 30 80 A: 1, V: 2, É: 3
 
IV. félév
Szakdolgozat II. 7 20 Aláírás
Ipari robotok IV. 7 20 Vizsga
Teszt- és méréstechnika 4 10 Évközi jegy
Mechatronikai rendszerek tervezése 4 10 Vizsga
Adatfeldolgozás 4 10 Évközi jegy
Kötelezően választható tárgy II. 4 10 Évközi jegy
IV. félév összesen 30 80 A: 1, V: 2, É: 3
 
Kötelezően választható tárgyak
Beágyazott rendszerek 4 10 Évközi jegy
Ipari informatika 4 10 Évközi jegy
Gépi intelligencia 4 10 Évközi jegy

 We use RoboDK for simulation and offline programming of industrial robots: https://robodk.com/

„Amit az ember világos és érthető módon el tud végezni, azt egy géppel is el tudja végeztetni.”
Norbert Wiener