Centrumban a mesterséges intelligencia – Workshop és konferencia

 

Neumann János-emlékévhez kapcsolódóan szervezett konferenciát és workshopot a mesterséges intelligenciáról a Székesfehérvári Szakképzési Centrum az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar. A Centrumban a mesterséges intelligencia programmal a résztvevő középiskolás pedagógusok és diákok figyelmét szerették volna felhívni a téma fontosságára. A konferencia megnyitóján részt vett Pölöskei Gáborné, a Kulturális és Innovációs Minisztérium szakképzésért felelős helyettes államtitkár, dr. Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármester, kuratóriumi elnök, Dr. habil. Rácz Ervin, az Óbudai Egyetem oktatási rektorhelyettes, Horváth Lajos Zoltán, a Székesfehérvári Szakképzési Centrum főigazgatója és Prof. Dr. Györök György dékán.

Pölöskei Gáborné helyettes államtitkár köszöntötte a Székesfehérvári Szakképzési Centrum oktatási intézményeiből érkező diákokat és pedagógusokat. „Rendkívül fontosnak tartom, hogy ez a mai nap olyan üzeneteket ad át, hogy az MI alkalmazásával járó előnyök, hátrányok, kockázatok ismertetése megtörténjen, azok tudatosuljanak bennünk, mert csak így tudunk valóban felhasználóvá válni. Éppen ezért fontos a szakképzés keretén belül olyan programokat indítani, amelyek a tanulókat tudatos felhasználóvá teszi erre az új világra. Ilyen a horizontális és moduláris MI tartalma a képzésben, a kollaboráció a robotokkal, a tanulói versenyek, a pályaorientációs pályázatok.” – emelte ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium megjelent képviselője. Hangsúlyozta a felsőoktatás és szakképzés közös együttműködésében megvalósuló képzések fontosságát, példaként említette az SzFSzC Széchenyi Műszaki Technikummal elindított okleveles technikusképzést Székesfehérváron. A helyettes államtitkár megjegyezte, hogy az oktatók, tanárok felkészítése mellett a szakképzés feladata az MI-technológiákkal kapcsolatos tudás társadalmasítása, a fiatalok figyelmének felhívása az együtt járó veszélyekre, valamint a kritikus gondolkodás fejlesztése.

Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere kiemelte, hogy az oktatás minden szintjén a szereplőknek az a felelőssége, hogy a diákokat a mesterséges intelligencia technológiájának tudatos használatára készítsék fel. Kérte a diákokat, hogy az elsajátított tudást jól hasznosítsák, mert az saját gyarapodásukon túlmenően hozzájárul az ország és Székesfehérvár fejlődéséhez egyaránt. „Az ismeretek megszerzése mellett azonban van egy másik nagyon fontos kérdés, az, hogy hol és milyen keretek között történik az oktatás ma városunkban. Nagyon örülök annak, hogy pénteken a város közgyűlése kiadhat egy támogató nyilatkozatot a szakképzési centrum felé több, a centrumhoz tartozó iskola nagyon komoly – ingatlant, infrastruktúrát, eszközöket érintő – fejlesztéséhez. Ez egy bruttó 5,2 milliárd forintos fejlesztési forrás lesz akkor, ha megkapjuk az Európai Uniótól a forrásokat. Reméljük, a döntéshozók a fehérvári diákok és tanárok érdekében biztosítják majd ezt, hogy az SZFSZC a Bugátra, a Deákra, a Széchenyire és a Vácira tudja költeni ezeket a forrásokat.” – jelentette be a Polgármester.

Dr. habil. Rácz Ervin, az Óbudai Egyetem oktatási rektorhelyettese köszöntőjében az ipai technológiai váltások, valamint az innováció fontosságára hívta fel a figyelmet. Kiemelte, hogy „mint ahogy annak idején a gőzgép, majd néhány száz év múlva a mobiltelefon, úgy válik majd mindennapjaink részévé a mesterséges intelligencia.” Az Óbudai Egyetemmel kapcsolatban elmondta, mint az ország egyik leggyakorlatorientáltabb műszaki intézménye, törekednek arra, hogy az MI jelenjen meg minél hamarabb minden kar életében, mindenki megismerhesse a technológiát. Elmondta, hogy jelenleg is „vannak olyan tantárgyak az egyetemen, amelyek e téma oktatásával és a hozzá kapcsolódó szakterületekkel foglalkoznak.”

Horváth Lajos Zoltán, a Székesfehérvári Szakképzési Centrum főigazgatója megjegyezte, hogy a Centrum és az Óbudai Egyetem együttműködésének köszönhetően innovatív oktatás valósulhat meg ebben a témakörben is. A mesterséges intelligencia oktatásban betöltött jövőbeni szerepével kapcsolatban megjegyezte, hogy az egyénre szabott felkészítő, fejlesztési és felzárkóztatási oktatási programokkal tudnak majd segíteni a tanulmányaikban különböző szinteknél járó diákoknak.

A konferencia keretében egy workshop is megrendezésre került, amelynek délelőtti részében Piglerné Dr. habil. Lakner Rozália, az Alba Regia Műszaki Kar Természettudományi és Szoftvertechnológiai Intézet (TESZI) igazgatója segítségével középiskolás diákok a gépi tanulás alapjait ismerhették meg. A foglalkozás végére pedig MI segítségével készítettek szövegből képeket, amelyekből egy mini kiállítást is rendeztek a szervezők. A konferencia megnyitót követően a plenáris előadások közül az elsőt MI: merre tart? címmel Piglerné Dr. habil Lakner Rozália tartotta meg, majd Marouf Dániel az MI és egy fiatal vállalkozó címmel osztotta meg tapasztalatait a gép és ember együttműködés lehetőségeivel kapcsolatosan. A plenáris előadások után a pedagógusoknak szervezett továbbképző workshop zárta a nap programját Hajnalné Dr. habil Nagy Éva kutatási dékánhelyettes vezetésével

#ÓbudaiEgyetem #AlbaRegiaMűszakiKar #SzakképzésiCentrum #ÓE #AMK #SZFSZC #Székesfehérvár

 

Új Nemzeti Kiválóság Program 2023 ösztöndíjpályázat

Már pályázható az Új Nemzeti Kiválóság Program 2023 ösztöndíjpályázat az alapképzésben, mesterképzésben vagy doktori képzésben részt vevő hallgatók, doktori hallgatók, doktorvárományosok, fiatal oktatók, kutatók, valamint posztdoktori kutatásra pályázók számára.

Már pályázható az Új Nemzeti Kiválóság Program 2023 ösztöndíjpályázat az alapképzésben, mesterképzésben vagy doktori képzésben részt vevő hallgatók, doktori hallgatók, doktorvárományosok, fiatal oktatók, kutatók, valamint posztdoktori kutatásra pályázók számára, akik a felsőoktatási intézményben eredményes kutatási és alkotói tevékenységet folytatnak.

ℹ További részletek: https://uni-obuda.hu/unkp-2023/

A 2023/24-as tanév benyújtható pályázatai:

  • Felsőoktatási Alapképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás
  • Felsőoktatási Mesterképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás
  • Felsőoktatási Doktori Hallgatói, Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás
  • „Tudománnyal fel!” Felsőoktatási Doktorvárományosi és Posztdoktori Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás
  • Bolyai+ Felsőoktatási Fiatal Oktatói, Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás
  • „Tehetséggel fel!” Felsőoktatást Megkezdő Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás

International Summer School The National University of Uzbekistan

Kalandra és új ismeretekre vágysz? Az ázsiai Üzbegisztánban most kiváló lehetőséged van erre.

Egy kiváló egyetem nyári táborában vehetsz részt, és megismerheted az egykori selyemút mentén fekvő csodás városokat!

International Summer School The National University of Uzbekistan
“Cultural and linguistic values along the Silk Road”
03-13 July 2023 Tashkent, Uzbekistan

Kalandra és új ismeretekre vágysz? Az ázsiai Üzbegisztánban most kiváló lehetőséged van erre.

Egy kiváló egyetem nyári táborában vehetsz részt, és megismerheted az egykori selyemút mentén fekvő csodás városokat!

További részletek az alábbi szórólapon: Summer School 2023 NUUz (pdf)

Aki jelentkezne, ajánlólevelet pogatsnik.monika@amk.uni-obuda.hu e-mail címen kérhet Dr. Pogátsnik Monika ÓE-AMK oktatási dékánhelyettestől, az egyetem Közép-ázsiai kapcsolattartójától.

Summer School at NUUz The aim of the Summer School is to develop knowledge and understanding of the culture and history of Uzbekistan, through immersion in an environment with a rich historical and cultural heritage, attendance at classes run by experts in the field and immersion in the historical environment (visiting) of one of the most beautiful cities in Central Asia, Samarkand.

Venue: Tashkent, Uzbekistan

Programme includes :

  • Orientation block (introduction to NUUz)
  • 1 Academic block (Lectures, workshops, discussions, brainstorming)
  • 2 Practical block (Visits to museums and theatres)
  • 3 Cultural and educational block (Trips and excursions to important places)

COSTS COVERAGE

by NUUz: Meeting the participants at the airport, Transfer to the accommodation and venues, Registration of invitations (applications) for visa applications for participants (if necessary), Travel to Samarkand, Accommodation in the NUUz dormitory for international students,

by the participants: Flight tickets, Health insurance, Registration to the territory of the Republic of Uzbekistan, Entry to museums and theatres

20 students from NUUz and partner universities will be selected through a competitive selective process to participate in the International Summer School. Duration of the programme 10 days

!!! To participate in the selection process, candidates have until 20 May to send: (hosszabbítás!!! beküldési határidő május 25.):

  1. Application (docx)
  2. Passport & photo
  3. Proof of education
  4. Recommendation letter
  5. Motivation letter

How to contact us :

By email to intdep@nuu.uz (more info www.nuu.uz).

plakat ForgoZ 0516

Mikoviny Szakkollégiumi elöadás

Május 16-án (kedden) 17:00 órától Szakkollégiumunk meghívott előadója Forgó Zoltán a Forgeo Kft. ügyvezető igazgatója, aki az „GNSS múltja, jelene és jövője” című előadásával várja az érdeklődőket a Pirosalma utcai épület Tanácstermében. Várunk mindenkit szeretettel!

#MikovinySzakkol #ÓE #AMK #GEO #GeoinformatikaiIntézet #Székesfehérvár #Szakkollégium

Kari TDK – 2023. tavasz

Az 57. Tudományos Diákköri Konferencián összesen nyolc kutatómunka eredményeinek a prezentációja valósult meg az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar „C” épületében.

A rendezvény egyik különlegessége két középiskolás csapat (Székesfehérvári SZC Széchenyi Műszaki Technikum) tudományos igényességgel elkészített dolgozatának a bemutatása volt. Az első az oktatásfejlesztés területén a középiskolai tankönyvek gazdagítását tűzte ki célul kiterjesztett valóság (AR) alkalmazás fejlesztésével. A másik az egészségiparhoz kapcsolódó kutatási projekt, amelyben a deep learninget felhasználva röntgenfelvételek osztályozásával a különböző tüdőbetegségek azonosításának támogatását valósították meg.

A népes résztvevői kör a rendezvényen a telefon helymeghatározásának pontosítása bázisállomás mérések segítségével, a barlangok fotók alapján történő 3d modellezéséről, ingatlanadatbázis statisztikai jellemzőinek térinformatikai vizualizációjáról, egy autóipari gyártócella folyamat- és minőségfejlesztéséről, archív légifelvételekből ortofotó előállításáról nyílt forráskódú szoftverek segítségével hallhatott tudományos előadásokat a különböző szakokon tanuló hallgatóktól. A program részeként a kozmikus részecske sugárzás nyomdetektorainak automatizált vizsgálatához egy költséghatékony berendezés fejlesztésének a tervei is bemutatásra kerültek.

Tavaszi tanár-diák közös túra – 2023

Negyedik alkalommal vágtak neki az OE-AMK hallgatói és oktatói egy közös túrának, amelynek során most a Pákozdi Ingókövek Természetvédelmi Területet kerestük fel a Velencei-hegységben. A mozgás és kikapcsolódás mellett a hallgatók és oktatók közötti kapcsolatokat és az Alma Materhez kapcsolódó pozitív emlékek körét is szélesíti egy ilyen közös kaland, amelyen több, mint hetvenen vettek részt. A Természetvédelmi Terület legszebb és leglátványosabb részeit kerestük fel: a Pogány-követ, Oroszlán-sziklát, Kocka-követ és a Pandúr-követ. Voltak, akik a legtechnikásabb kőtornyokra is felkapaszkodtak, és olyanok is, akik a nagyméretű gránittömbök közötti barlangokon is átkúsztak, másztak. Hallottunk a táj történetéről, földtanáról, a hozzá kapcsolódó történelmi eseményekről és legendákról, és egy titokzatos ezüstpisztolynak a nyomába is eredtünk, amelyet állítólag ezen a területen rejtettek el. Az időjárás is kegyes volt hozzánk, éppen addig tartott ki a napsütéses-felhős idő, amíg túráztunk, utána több órán keresztül tartó eső kezdődött.

fotó:  Macskási Zoltán

AMK Kondiverseny 202305

AMK „Power-kör” Kondi verseny

 
Időpontja: 2023. 05.23. (kedd) 14:00
Helye: AMK konditerem
Székesfehérvár, Budai út 45., K épület
Résztvevők: 
minden AMK-s dolgozó és hallgató
 
 

Időpontja:         2023. május 23. (kedd) 14:00 /bemelegítés, nevezés 13.30 órától/
Helye:                 az AMK konditerme (Székesfehérvár, Budai út 45., K épület, alagsor)
Résztvevők:      minden AMK-s dolgozó és hallgató, aki a verseny előtt a helyszínen benevez

Mindenki a saját felelősségére indulhat!

Versenyszámok:

      1. Fekvőtámaszban karhajlítás nyújtás: a versenyzők a szabályosan elvégzett ismétlések számának függvényében szereznek pontokat
      2. Felülés: a versenyzők a szabályosan elvégzett ismétlések számának függvényében szereznek pontokat
      3. Súly vízszintes kitartása falnak támasztott háttal: (nőknél 5 kg, férfiaknál 10 kg): a versenyzők a teljesített idő függvényében szereznek pontokat
      4. Wall sit: (falnak támaszkodva ülés) a versenyzők a teljesített idő függvényében szereznek pontokat
      5. Plank magasított lábtartással: a versenyzők a teljesített idő függvényében szereznek pontokat
      6. Futás futópadon hat percen keresztül: (fél cooper test) a versenyzők a teljesített táv függvényében szereznek pontokat

Regisztráció!

2023. május 23-án 13:15-től, a helyszínen lehetséges.

A verseny 14:00-kor kezdődik.

Lebonyolítás :  A versenyszámokat kör-szerűen rendezzük meg 6 csoportban. Mindenkinek mind a 6 versenyszámot teljesítenie kell.
                             A sorrend pontozás alapján lesz megállapítva. Férfiak, nők külön lesznek értékelve. Csak összetett eredményt hírdetünk!

Díjazás: Minden résztvevő emléklapot kap. Nemenként az összetett verseny alapján az első 3 helyezett külön díjazásban részesül.
                Kiemelkedő egyéni eredmény esetén különdíj kerülhet kiosztásra!

image2

TDK 2023. tavasz – Program

Az Óbudai Egyetem Tudományos Diákköri Tanácsa májusban szervezi meg tavaszi Tudományos Diákköri Konferenciáját.

Az 57. Tudományos Diákköri Konferenciát
2023. május 10-én (szerdán) tartjuk.

57. Tudományos Diákköri Konferencia
Geoinformatikai és Műszaki szekció

2023. május 10. 1400
Székesfehérvár, Budai út 43. S épület
1. előadó terem

Bírálóbizottság:
Elnök:   Verőné Dr. Wojtaszek Malgorzata, egyetemi docens
Tagok:  Dr. Széll Károly, egyetemi docens,
              Dr. Udvardy Péter, egyetemi docens,
              Dardos Dániel

1400     Ünnepélyes megnyitó
              Nagyné Dr. Hajnal Éva, ÓE Alba Regia Műszaki Kar, kutatási dékánhelyettes

1415     Majnár Csaba, Arany Levente, Rádli Ferenc Gábor
             Kiterjesztett valóság  (AR) alkalmazása a középiskolai tankönyvek tartalmának gazdagításáért
             Konzulens:   Ediboglu Bartos Gaye, középiskolai tanár

1430     Major Krisztián Boldizsár, Békési Panna, Csirkovics Alex
             Multi-Class Classification of X-ray Images Using Deep Learning Techniques
             Konzulens:   Ediboglu Bartos Gaye, középiskolai tanár

1445     Szabó Bence
             Telefon helymeghatározásának pontosítása bázisállomás mérések segítségével
             Konzulens:   Dr. habil Molnár Gábor Péter, egyetemi docens

1500     Turbucz János Bendegúz
             Barlang 3D modellezése fotók alapján
             Konzulensek:   Dr. Tarsoly Péter, adjunktus
                                        Dr. habil Jancsó Tamás, egyetemi docens

1515 –1530     Szünet

1530     Turbucz János Bendegúz
             Ingatlan adatbázis statisztikai jellemzőinek térinformatikai vizualizációja
             Konzulens:   Dr. habil Molnár Gábor Péter, egyetemi docens

1545     Lengyel Anita
             Egy autóipari gyártócella folyamat- és minőségfejlesztése
             Konzulens:   Dr. Pogátsnik Monika, egyetemi docens

1600     Lengyel Ágoston
             Ortofotó előállítása archív légifelvételekből, nyílt forráskódú szoftverek segítségével
             Konzulens:   Dr. habil Molnár Gábor Péter, egyetemi docens

1615     Kovács Bence
             Költséghatékony berendezés fejlesztése kozmikus részecske sugárzás nyomdetektorainak automatizált vizsgálatához
             Konzulens:   Dr. Sajó-Bohus László, óraadó

1630     Zárszó
             Nagyné Dr. Hajnal Éva, ÓE Alba Regia Műszaki Kar, kutatási dékánhelyettes

 

 

AMK sikerek a 36. OTDK-n

Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) 36. alkalommal rendezte meg az Országos Tudományos Diákköri Konferenciát. Az Alba Regia Műszaki Kar hallgatói két szekcióban, a Műszaki és a Fizika-Földtudományok_Matematika (FIFÖMA) szekcióban indultak. A Földtudomány szekciót Veszprémben a Műszaki szekciót Baján rendezték. Az OTDK Konferenciák jellemzően 2-3 napos rendezvények, ahol több tagozatban összesen több száz dolgozattal neveznek hallgatók az ország egyetemeiről. A rendezvényen a tagozati üléseken prezentálják a résztvevők a munkáikat, de emellett lehetőség van ismerkedésre, bulizásra és a rendező város megismerésére is.

A FiFöMa versenyen számtalan kulturális és tudományos program volt szabadon látogatható. Többek között volt előadás a szuperszámítógépek fejlődéséről és történetéről, külön megemlítve a legújabb magyar szuperszámítógépet, a „Komondort”. Nagyon nagy népszerűségnek örvendett a valódi tudományos munkák és áltudományos munkák összehasonlításáról szóló előadás is melyre az egész előadó terem megtelt. Kulturális programok közül kiemelném az állófogadást, ahol élőzene kíséretében korlátlan fogyasztás állt rendelkezésre, valamint a „társasjáték est” programját, ahol számtalan társas játék állt rendelkezésre. A hallgatói előadások közül rengeteg érdekes téma volt, melyek döntő többsége a második nap folyamán került bemutatásra.

 Az idei évben tíz résztvevővel indultunk, köztük két középiskolás diákkal az ifjúsági mezőnyből. A nagyon színvonalas versenyben derekasan helytálltak hallgatóink, mindannyian nagyon nívós prezentációt bemutatva. A zsűri döntése alapján két dolgozat ért el helyezést a versenyben. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy oktató kollégáinkat meghívták a verseny zsűrijébe. A zsűri munkájában részt vett: Nagyné Dr. habil Hajnal Éva, Dr. Seebauer Márta, Prof. Dr. Simon Gyula, Dr. Vakulya Gergely.

  Díjazott hallgatóink:

  Szerző(k) Pályamunka címe Témavezető (k) Díj
  Böröcz Balázs Országos Méhészeti Térinformatikai Támogató Rendszer fejlesztése Dr. Molnár Gábor Péter Különdíj
  Kovács Benedek Marcell Mobiltelefon mozgásának pontosítása Kálmán szűrővel Dr. Molnár Gábor Péter 2

Gratulálunk a versenyzőknek és a témavezetőnek! Legyünk büszkék az országos konferencián részt vett hallgatóinkra, konzulenseikre. Köszönjük minden TDK-zó hallgató tevékenységét, mert közvetve az is inspirálta a most sikeres társaik eredményét. Köszönet szól az oktató kollégáknak, konzulenseknek, szakmai bizottsági képviselőknek, zsűritagoknak, TDK felelősöknek.

Írta: Hajnal Éva, Böröcz Balázs