A földmérő, földügyi és térinformatikai technikusok országos döntője Székesfehérváron  

A földmérő, földügyi és térinformatikai technikus középiskolás diákok minden tanévben visszatérő vendégeink Székesfehérváron, az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar Geoinformatikai Intézetében. A végzősök a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Kisalföldi Agrárszakképzési Centrum és az uniGISopen Alapítvány szervezésében megvalósult Országos Szakmai Tanulmányi Verseny kétnapos döntőjén vettek részt, melynek az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar Geoinformatikai Intézet Pirosalma utcai épülete adott otthont.

A 2023. március 27-28-án megrendezett döntőre 15 tanuló kvalifikálta magát, amelyen a Kisalföldi ASzC Szombathelyi Élelmiszeripari és Földmérési Technikum Szakképző Iskola és Kollégium, a Baranya Megyei SZC Pollack Mihály Technikum és Kollégium, az AM KASZK Varga Márton Kertészeti és Földmérési Szakgimnázium és Kollégium, valamint a Békéscsabai SZC Vásárhelyi Pál Szakgimnázium és Kollégium diákjai vettek részt.

Az ünnepélyes eredményhirdetésen az első öt helyezettet nevezték meg, akik a HUNGEXPO-n 2023. április 24-25-én megrendezésre kerülő XVI. Szakma Sztár Fesztiválon mérik össze ismét tudásukat és hirdetik ki a győztest.

Az uniGISopen Alapítvány társelnöke, Heilmann János kiemelte: „Azoknak a diákoknak nem kell szakmai tárgyakból vizsgázni, akik a tanulmányi versenyen 71 százalékos átlageredményt értek el. Teljes mentességet három tanuló ért el, nekik csak a szakdolgozatot kell elkészíteniük.” Eszerint a szabály szerint „mentességet” kapott: Csóka Dávid László, Lázár Ferenc és Lukács Ákos. Eredményükhöz ezúton is gratulálunk és sok sikert kívánunk a Szakma Sztár versenyre!

A rendezvény a Gazdaság-újraindítási Foglalkoztatási Alapból valósult meg a Kulturális és Innovációs Miniszter támogatásával. Ezúton is köszönjük a Leica Geosystems Hungary Kft., a GDi ESRI Magyarország Kft. szponzori hozzájárulását a verseny lebonyolításához.

20230330 0471

FMMAK tanulmányi ösztöndíj átadása

2023. március 30-án került  átadásra a Fejér Megyei Mérnökökért Alapítvány Kuratóriumának tanulmányi ösztön-díja.

2023. március 30-án a Fejér Megyei Mérnökökért Alapítvány Kuratóriuma (FMMAK) tanulmányi ösztöndíját Brunner Dorottya földmérő és földrendező mérnök hallgató vette át a Fejér Megyei Mérnök Kamara elnökétől Dr. Szepes Andrástól és Kállai-Borik Róbert elnökségi tagtól.

Hallgatónknak sok sikert kívánunk!

230309 OSZTV Meghivo fo

Földmérő, földügyi és térinformatikai Országos Szakmai Tanulmányi Verseny döntő

Földmérő, földügyi és térinformatikai Országos Szakmai Tanulmányi Verseny döntőjének 2023. március 27-28-án az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar ad otthont.

Földmérő, földügyi és térinformatikai Országos Szakmai Tanulmányi Verseny döntőjének 2023. március 27-28-án az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar ad otthont.

A döntőben a hagyományos földmérő, térképész, térinformatikai szakképzést folytató szakközépiskolák – a budapesti Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikum, a pécsi Pollack Mihály Technikum a Szombathelyi Élelmiszeripari és Földmérési Technikum és a Békéscsabai SZC Vásárhelyi Pál Technikum – végzős diákjai mérik össze tudásukat.

230327 28 OSZTV Meghivo

AMK tavaszi túra Meghívó 20230502

AMK Tavaszi tanár-diák közös túra 2023

Idén tavasszal május 2-án, 14:30 órás indulással kerül megrendezésre a tanár-diák közös túra.

Idén tavasszal május 2-án, 14:30 órás indulással kerül megrendezésre a tanár-diák közös túra.

Online jelentkezés a kirándulásra: https://forms.office.com/e/gsF56tssWu

A túra neve: Az ingókövek és gyapjúzsákok földjén
A túra hossza: 6 km
Szintemelkedés: 100 méter
Nehézségi fok: attól függ. Aki a sziklákat is megmássza, abban az esetben közepes/nehéz. Aki sétál csak az útvonalon, akkor könnyű.
Időtartam: 3-3.5 óra

Útvonal: Pákozd, Arany János utca és Ingókő utca kereszteződése – Pákozdi Ingókövek TT – Pákozd, Arany János utca és Ingókő utca kereszteződése

Érintett barlangok és sziklák: Iker-kő és Iker-barlang, Pogány-kő, Oroszlán-kő és Oroszlán-kő barlangja, Kocka-kő, Pandúr-kő, Zsivány-barlang,
                                                    Háromszájú-barlang, Kis Cipő-kő és környezetében a második világháborús emlékmű sziklája

Találkozóhely:

Egyénileg: Pákozd, Arany János u.- Budai út sarok, OÁZIS söröző
Busszal: ÓE AMK Campus, Hadiárva utca, 14 óra

AMK tavaszi túra Meghívó 20230502 QR

Hogy kerülnek helyükre a robotok a Robottechnikai Központban?

Már tizenegy robotkaron (Kuka, ABB, Fanuc, UR, Denso) tanulhatnak az egyetemi hallgatók ipari robotikát az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karán. A kérdés csak az, hogyan kerülnek helyükre a robotok. Ezúton is köszönetünket fejezzük ki a MEGAKRÁN Nyrt. munkatársainak, akik a Robottechnikai Központunkból kimozgattak egy ipari robotot, gépükkel kiemelve azt az épületből a bejárati ajtón keresztül, majd a helyére egy másikat helyeztek. Speciális gépmozgatási szolgáltatásukkal a műszaki pályára lépő feltörekvő generáció oktatását támogatták, a társaság számára kiemelten fontos a társadalmi felelősségvállalás, ezen belül is a hazai műszaki oktatás támogatása.

Rövid beszámoló a helyszínről a Megakrán Nyrt. weboldaláról:

„A projekt során nehezítő körülmény volt, hogy a robotokat az épület lépcsőházának lépcsőfordulójában tudtuk előkészíteni az emelésre. A robotot magasföldszintről kellett kiemelni, ezért a maximális emelési magasság a bejárati ajtó tok magasságáig volt korlátozva. Csarnokdarunkat hidraulikusan mozgatható segédgémmel láttuk el, ezáltal az ajtón benyúlva, 7,5 méter távolságból végeztük el az emelési, mozgatási feladatot. A régi robotot szállítójárműre helyeztük, majd két új, ABB gyártmányú robotot mozgattunk be a laborba. A robotokat az elektromos meghajtású, alacsony talajnyomású Ormig 16 tmE speciális darunkkal beemeltünk az épület magasföldszintjére, majd raklapemelőn mozgattuk telepítési helyükre. A laborban az egyetemi oktatók iránymutatása alapján, a layout szerinti pozíciókba telepítettük. Az előzetesen szállítójárműre helyezett robotot és vezérlő szekrényét az épület túloldalára szállítottuk, majd pick&carry gépünk segítségével a lépcsőház ellentétes oldalán, a szuterén szinten található laborba helyeztük. Társaságunk számára kiemelten fontos a társadalmi felelősségvállalás, ezen belül is a hazai műszaki oktatás támogatása.” 

Forrás: https://www.megakran.hu/hu/hirek/specialis-gepmozgatasi-szolgaltatasunkkal-tamogattuk-az-obudai-egyetem-alba-regia-muszaki-karat

20230404 0548

Garai Géza Szabadegyetem – 2023. április 4.

2023. április 4-én délután Dr. Kiszely Márta szeizmológus tartott előadást „Pusztító erejű földrengések” címmel a Garai Géza Szabadegyetem keretében.
 
2023. április 4-én délután Dr. Kiszely Márta szeizmológus tartott előadást „Pusztító erejű földrengések” címmel a Garai Géza Szabadegyetem keretében.
Az előadás megtekinthető a Galileo Webcast oldalán.
2023. április 4. Garai Géza Szabadegyetem - Kiszely Márta
image2

TDK 2023. tavasz – Felhívás

Az Óbudai Egyetem Tudományos Diákköri Tanácsa májusban szervezi meg tavaszi Tudományos Diákköri Konferenciáját.

Az 57. Tudományos Diákköri Konferenciát
2023. május 10-én (szerdán) tartjuk.

 

NTP-HHTDK-22

 

 

 

 

Májusban TDK

image2.jpg

Az Óbudai Egyetem Tudományos Diákköri Tanácsa májusban szervezi meg tavaszi Tudományos Diákköri Konferenciáját.

Az 57. Tudományos Diákköri Konferenciát
2023. május 10-én (szerdán) tartjuk.

A rendezvényre előzetesen nevezni kell a következők szerint. A dolgozathoz tartozó szerzők jelentkezési adatait és a tartalmi kivonatot rögzíteni kell a kari elektronikus TDK portálon (tdk.amk.uni-obuda.hu), majd véglegesítés után a konzulensének is engedélyeznie kell a jelentkezést 2023. április 13. (csütörtök) délig (12:00 óra).

A dolgozat elkészítésénél javasolt figyelembe venni az Országos TDK konferencia megcélzott szekciójának formai előírásait: 36. OTDK központi felhívása (www.otdt.hu). A dolgozatot május 4. (csütörtök) délig (12:00 óra) a kari TDK rendszerben rögzíteni kell, amelyet a konzulensnek is támogatnia kell a kari TDK portálon: tdk.amk.uni-obuda.hu

Az 57. Tudományos Diákköri Konferencia ünnepélyes eredményhirdetését
2023. május 24., szerda 17:00 órára tervezzük a Budapest, VIII., Tavaszmező utca 14-18. TG.17. előadóban.

Sikeres TDK munkát és eredményes konferenciát kívánok!

Székesfehérvár, 2023. március 5.

 

Nagyné Dr. Hajnal Éva
ÓE AMK TDK felelős

Dr. Vámossy Zoltán
ÓE ETDT elnök

Miniszterelnökség Családokért felelős tárca nélküli
 

 

CASSINI Hackathon onepager magyar

CASSINI Hackathon

Foglalkoztat a nemzeti szuverenitás? Érdekelnek a védelmi megoldások? Szereted az izgalmas csapatmunkát?
Megmérettetnéd magad egy európai ötletversenyen?
Jelentkezz a Design Terminal által szervezett, márciusi CASSINI Hackathon ötletversenyre! ߌ�p>

A CASSINI Hackathon során olyan, Európa védelmi képességeit erősítő megoldásokat keresünk,
melyek növelni tudják egy ország nemzetbiztonságát űrtechnológiák felhasználásával, mint például a navigáció vagy földmegfigyelés.

Dolgozz ki egyedi megoldást a kétnapos, angol nyelvű hackathon egyik kihívására üzleti és iparági mentoraink segítségével! ߛ༯p>

Kihívás #1: Mobilitás, logisztika és útvonaltervezés, akár katasztrófák esetén
Kihívás #2: Tengeri fenyegetések nyomon követése és biztonságos tengeri logisztika
Kihívás #3: Kritikus infrastruktúra védelme és krízisekben való gazdasági és társadalmi problémák enyhítése

Jelentkezz egyénileg vagy 3-4 fős csapatban! Az egyéni jelentkezőket segítjük a csapatalakításban.

Az eseményt március 25-26-án rendezzük meg az NKE Ludovika Campus-án, személyes részvétellel.
Az online megnyitóra március 24-én, az esti órákban kerül sor.

Miért jelentkezz? ߚ༯p>

  • Izgalmas nyeremények, a nyertes csapat bekerül egy EU-s szintű versenyre
  • Részt vehetsz workshopokon, ahol üzleti készségeket tudsz elsajátítani
  • Értékes kapcsolatokra tehetsz szert mentorainkkal és megismerhetsz kiemelt iparági szereplőket

Az ötletversenyre várjuk mindazokat, akik iparági, technológiai, gazdasági, fejlesztői ismereteiket szeretnék egy innovatív környezetben hasznosítani.
A korábbi űripari tapasztalat nem feltétele a jelentkezésnek, várjuk az egyedi ötleteket bármilyen szakterületről.

Jelentkezz március 17-ig és légy része a hazai védelmi ipari innovációnak! Regisztrációs link:
https://taikai.network/cassinihackathons/hackathons/defence-security?token=0LBD3CIAFQQPLM13

A rendezvény társzervezője az NKE Világűrjog és Politika Kutatóintézet. Bővebb információ a CASSINI honlapon található: https://hackathons.cassini.eu/