Pótfelvételi 2019.

Jelentkezz az Alba Regia Műszaki Karra!
Határidő 2019. augusztus 7.
Lemaradtál a felvételi határidőről? Nem vettek fel arra a szakra, amire szerettél volna járni? Az Óbudai Egyetem hazánk második legnagyobb, döntő mértékben műszaki képzést folytató felsőoktatási intézménye. Az idei általános felvételi eljárás jelentkezési adatai alapján a legnépszerűbb 10 egyetem között tartják számon. Még van lehetőséged pótfelvételi eljárás keretében bekerülni a Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karára!
Az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karának bármely szakán végzett hallgatók biztos munkaerőpiaci elhelyezkedési lehetőséggel számolhatnak, karriercéljaik elérése évek óta stabilan biztosított. A nappali képzésre felvételt nyert hallgatóinknak lehetőségük van duális képzésben is részt venni, a meghirdetett helyekre póteljárásban jelentkezhetnek. További információ az AMK honlapján (http://amk.uni-obuda.hu/index.php/hu/felvetelizoknek/246-dualis-kepzes).
A 2019/20-as tanévre az alábbi alapképzésekre és mesterképzésre lehet még a pótfelvételi eljárásban bekerülni az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karára
Jelentkezni kizárólag a www.felvi.hu honlapon elérhető elektronikus felvételi rendszeren keresztül lehet 2019. augusztus 7. éjfélig.

Nappali alapképzések

  • földmérő és földrendező mérnöki
  • gépészmérnöki
  • mérnökinformatikus
  • műszaki menedzser
  • villamosmérnöki

Nappali felsőoktatási szakképzés:

  • mérnökinformatikus [hálózati informatika]

Levelezős alapképzések

  • földmérő és földrendező mérnöki
  • villamosmérnöki

Levelezős mesterképzés:

  • mechatronikai mérnök (felvételi elbeszélgetés: 2019. aug. 21. szerda 10 óra)

A jelentkezés menete
Jelentkezni kizárólag az E-felvételi rendszerében lehet, egyetlen felsőoktatási intézmény, egyetlen képzésére. A pótfelvételi során azok jelentkezhetnek:

  • akik az általános felvételi eljárás során egyetlen megjelölt képzésre sem kerültek be;
  • akik az általános felvételi eljárásban nem nyújtottak be jelentkezést.

A pótfelvételiben meghirdetett szakok esetében a ponthatárok nem lehetnek alacsonyabbak a július 24-én meghatározott ponthatárnál.
Az űrlapok kitöltésére 2019. augusztus 7-én éjfélig van lehetőség.
A jelentkezési űrlapokat a kitöltéssel egy időben, azaz 2019. augusztus 7-én éjfélig hitelesíteni is kell! Ez megtehető Ügyfélkapun keresztül vagy az E-felvételi felületéről kinyomtatott és aláírt hitelesítő adatlap postára adásával az Oktatási Hivatal, 1443 Budapest, Pf. 220 címre (javasolt elsőbbségi küldeményként feladni).
Figyelem! A jelentkezési kérelemhez csatolandó dokumentumokat a jelentkezési kérelemmel egyidejűleg kell feltölteni (2019. augusztus 7-ig)!
Mechatronikai mesterképzésben felvételi elbeszélgetést tartunk, amelynek időpontja: 2019. aug. 21. szerda 10 óra, helyszíne 8000 Székesfehérvár, Budai út 45. F. ép. 106. terem.
A ponthatárokat előreláthatólag 2019. augusztus 26-án hirdetik ki, ekkor dől el, ki került be az általa megjelölt képzésre. A felvettek a felvételi határozatát és a beiratkozással kapcsolatos tudnivalókat a ponthatárok kihirdetését követően megküldjük.
A felvételi eljárással kapcsolatos minden kérdésben szívesen állunk rendelkezésre a to@amk.uni-obuda.hu E-mail címen.

Kihirdetésre kerültek a felvételi eredmények!

Az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karára a 2019/20-as tanévre 278 leendő elsős hallgató nyert felvételt, ezzel a székesfehérvári kar a tavalyihoz képest tovább növelte a normál felvételi eljárásban felvett hallgatók létszámát.
Örvendetesen nőtt a mérnöki szakokra jelentkezők és felvettek száma, ami egy többéves kemény munka eredménye. Ennek során a Székesfehérvár Megyei Jogú Város, valamint számos a STEM-et megcélzó pályázat támogatásával a székesfehérvári és a régió középiskoláiban tájékoztató körutakat, kiállításokat, informatikai és robotikai versenyeket szerveztünk, felsőoktatási Expokon vettünk részt.
A sikerben jelentős szerepe van a székesfehérvári és a régió ipari partnereivel közösen folytatott duális képzés bevezetésének és elterjesztésének. Az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karának bármely szakán végzett hallgatók biztos munkaerőpiaci elhelyezkedési lehetőséggel számolhatnak, karriercéljaik elérése évek óta stabilan biztosított.
Az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kara gratulál a felvételt nyert hallgatóinak, akik hamarosan hivatalos levelet kapnak a beiratkozás rendjéről, a Gólyatáborról és a kollégiumi elhelyezés lehetőségéről.
Honlapunk gólya oldalán az évkezdéssel kapcsolatos információkat itt találják: http://www.amk.uni-obuda.hu/index.php/hu/felvetelizoknek/golyaoldal

Képz.
szint
Munka-
rend
Meghirdetett képzés
Ponthatár
Felvett
létszám
Átlag
pont

Nappali alapképzések

A
N
földmérő és földrendező mérnöki
282
38
333
A
N
gépészmérnöki
282
35
341
A
N
mérnökinformatikus
282
76
333
A
N
műszaki menedzser
321
14
366
A
N
villamosmérnöki
283
21
348

Felsőoktatási szakképzés

F
N
mérnökinformatikus
240
24
309

Levelezős alapképzések

A
L
földmérő és földrendező mérnöki
282
42
344
A
L
villamosmérnöki
283
16
349

Levelezős mesterképzés

M
L
mechatronikai mérnöki
60
12
77

A felvételt nem nyert jelentkezőknek, illetve az ebben az évben nem jelentkezetteknek lehetőségük van pótfelvételi eljárásban részt venni. Jelentkezni egyetlen kiválasztott költségtérítéses képzésre lehet a www.felvi.hu honlapon elérhető elektronikus felvételi rendszeren keresztül az ott megadott határidőn belül.

image1

2019-ben is indul a geoin-formatikai szakmérnök képzés a GEO-n

Felsőfokú végzettséggel (informatikai, mérnöki, geográfus, térképész, régész, erdőmérnök, tanár stb.) rendelkezők számára az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kara szeptembertől geoinformatikai szakmérnöki illetve geoinformatikai szakember képzést indít távoktatásos formában. A képzés általános térinformatikai ismereteket ad, hangsúlyt fektetve a modern adatgyűjtési eszközökből kinyert adatok térinformatikai elemzésére, a távérzékelt adatok objektum orientált feldolgozására. A képzésen elsajátított ismeretek a végzetteket alkalmassá teszik többek között a térinformatikai rendszer (GIS) gyakorlati feladatainak megoldására, térinformatikai rendszer tervezésére és üzemeltetésére, alkalmazások fejlesztésére; tervezési feladatok, környezetvédelem, műemlékvédelem támogatására stb. A képzés része a nemzetközi UNIGIS hálózatnak, így több kereskedelmi szoftver esetén teljes körű hozzáférést biztosítunk.

Képzési forma: távoktatás (csütrötök-péntek-szombat)

Képzés nyelve: magyar

Képzés helye: Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar Geoinformatikai Intézet

A képzési idő: 4 félév,

Jelentkezés feltétele: felsőfokú (egyetemi vagy főiskolai) végzettség

Finanszírozási forma: Önköltséges (150 000 Ft/félév)

A képzésről: http://amk.uni-obuda.hu/index.php/hu/felvetelizoknek/28-geoinformatikai-szakmernok

Bővebb tájékoztatás a podor.andrea@amk.uni-obuda.hu email címről kérhető; a jelentkezés elfogadása a jelentkezések sorrendjétől és a jelentkezők létszámától függ. jelentkezési határidő: augusztus 31.

2019-ben végzett hallgatóink véleménye:

Székesfehérváron jubilál a XXX. Kandó Kálmán nyári egyetem

A Városháza Dísztermében tartotta az Óbudai Egyetem a XXX. Jubileumi Kandó Kálmán Nyári Egyetem megnyitó ünnepségét. Közel 55 határon túli mérnökhallgató érkezett Székesfehérvárra, hogy identitásuk erősítése, a magyar szókincs gyarapítása mellett a szakmai fejlődésre is hangsúlyt helyezzenek az itt töltött egy héten át.

Az idén jubiláló XXX. Kandó Kálmán Nyári Egyetem hozzátartozik a felsőoktatási intézmény hagyományaihoz, amelyet a szakmai értékközvetítés mellett a határon túli magyar nyelvű hallgatók tudásfejlesztése miatt is kiemelten kezelnek. A nyári egyetem céljai között szerepel a magyar ipar helyzetének bemutatása, valamint hogy támogassák a fiatalok tehetségének kibontakoztatását a matematikai-logikai és az interperszonális tehetségterületeken.

A megnyitón Dr. Cser-Palkovics András polgármester, Dr. habil. Felde Imre nemzetközi és kutatási rektorhelyettes, Dr. habil Györök György dékán (AMK), Dr. habil. Nádai László dékán (KVK) és Dr. Domokos József tanszékvezető köszöntötte a résztvevőket. 

A Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar és az Alba Regia Műszaki Kar már ötödik éve közösen, székesfehérvári helyszínnel szervezi meg a nyári egyetemet. Kárpátaljáról, Erdélyből, Partiumból, Délvidékről érkeztek a hallgatók – idén 55-en –, akik július 6-a és 14-e között tartózkodnak Székesfehérváron. A szakmai programok mellett lehetőségük van, hogy a magyar kultúra terén is jobban elmélyítsék tudásukat. Az itt töltött napok alatt meglátogatják majd a Velencei-tavat, a Balatont, megismerkednek az Országházzal, Székesfehérvár történetével és nevezetességeivel, valamint szakmai előadásokat hallgatnak, gyárlátogatáson és interaktív laboratóriumi gyakorlatokon vesznek részt.

A hallgatók a nemzet történelmi fővárosába érkeztek – mondta Dr. Cser-Palkovics András polgármester. Ha felteszik a kérdést, hogy mit is jelent ez a történelmi múlt, ahhoz elég végignézni a dísztermi falakon; de Székesfehérvár egy 21. századi kihívásokkal küzdő, modern város is, amely nem elképzelhető oktatás, felsőoktatás és diákok nélkül – hangsúlyozta a polgármester.  „Büszkén mondhatjuk magunkat iskolavárosnak, diákvárosnak, ami szerencsére nemcsak a szorgalmi időszakra igaz, hanem a nyárra is. Az Óbudai Egyetemmel – a jogelődöket is beleértve – nagyon szoros a város kapcsolata, amit nemcsak az elmúlt évek, hanem az elmúlt néhány nap is bizonyít: pénteken a Városház téren ünnepeltük az Alba Regia Műszaki Kar ötéves fennállását, és adtuk át a végzősök diplomáit, néhány órája avattuk azt a robotikai laborközpontot, ami egy ehhez kapcsolódó szakmérnöki képzést is jelent, most pedig a nyári egyetemen résztvevő hallgatókat köszöntjük. Történelmi városként valljuk, hogy Székesfehérvárnak határon innen és határon túl is van feladata. Ezt tudatosan vállaljuk, és azt valljuk, hogy ebben a fiataloknak kitüntetett szerepe kell legyen.” 

Dr. habil. Felde Imre nemzetközi és kutatási rektorhelyettes abbéli örömének adott hangot, hogy jó olyan lelkes fiatalokat látni, akik – amíg mások pihennek nyáron – beülnek érdekes előadásokat hallgatni. Majd az Óbudai Egyetem oktatásban és kutatás-fejlesztésben betöltött szerepe mellett arról a missziós tevékenységéről szólt, amely a közösségépítés reményében támogatja az egyetem környezetében lévő fiatalokat. Ennek egyik fontos eleme a Kandó Kálmán Nyári Egyetem.

Dr. habil. Nádai László dékán (KVK) a névadók és az intézmény különleges jubileumi évéről beszélt. Mint mondta: „Az ötödik nyári egyetem van itt, Székesfehérváron. 150 évvel ezelőtt született Bánki Donát és 140 éve Kandó Kálmán, az egyetem két karának névadója, 120 évvel ezelőtt alapították a Kandó jogelődjét Órásipari Szakiskola néven, és 50 éve működik Kandó Kálmán Műszaki Főiskolaként. 25 éve jött létre a Budapesti Műszaki Főiskola intézménye, ami 10 évvel ezelőtt vált Óbudai Egyetemmé. Ennyi jubileum ritkán esik egybe, ilyen szempontból is különleges évet élünk, amit rengeteg programmal ünnepelünk. Ezek bármelyikén szívesen látjuk az érdeklődő diákokat.”

Dr. habil Györök György dékán (ÓE AMK) köszöntőjében azt emelte ki, hogy mit ad az embernek, ha nyitott a világra, minél többeket megismer. „Ha az ember vendégségbe megy, vagy vendégeket hív, akkor ablakot nyit a világra. Azaz tesz azért, hogy megismerhesse, mi is van odakint. Szeretnénk megismerni a világot, ahol önök élnek, és megmutatni a mi karunk működését. Az Alba Regia Műszaki Kar is jó hangulatú, mint ez a város. Érezzék jól magukat!”

Borbély Endre docens (KVK) az elmúlt három évtizedben történteket idézte fel röviden. Elmondta, hogy az első nyári egyetemet 1982-ben szervezték, akkor négy kolozsvári diákot sikerült bevonni a budapesti kurzusba. Büszkén említette, hogy nagyon sok olyan hallgató van, aki azóta már bejárta a fél világot, nagyon messzire el tudott jutni szakmai tudásának köszönhetően. Célként pedig azt fogalmazta meg, hogy az erdélyi, délvidéki, felvidéki, kárpátaljai magyarságot egyben tudják itt tartani, azaz szakmailag és identitástudat szempontjából is fontos számukra ez a program – hangsúlyozta.

A megnyitót követően megkezdődött a szakmai munka, a plenáris szekció keretében a következő előadásokkal folytatódott a hivatalos program:
Dr. Domokos József tanszékvezető – Nyelvi korpuszok, automata beszédfelismerő és beszédszintézis rendszerekhez
Dr. habil. Felde Imre rektorhelyettes – Utazási mintázatok elemzése mobilhálózati adatok alkalmazásával
Dr. habil. Nádai László dékán – A villamosmérnökség és informatika fejlődési irányai 2019-ben
Dr. habil Lazányi Kornélia dékán – Ember-robot interakciók az Ipar 4.0 korában

forrás: www.szekesfehervar.hu
fotó: Molnár Artúr

Robottechnikai központ jött létre Székesfehérváron

Ipari Robottechnikai Központ jött létre, köszönhetően Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat, a Hanon Systems Hungary Kft, az Óbudai Egyetem, valamint az Arconic-Köfém Kft összefogásának eredményeként. Az átadóünnepségen Földesi Gabriella kancellár, Dr. habil. Felde Imre nemzetközi és kutatási rektorhelyettes, Dr. Cser-Palkovics András SZMJV polgármester, Karikó Zsolt a Hanon Systems Hungary Kft igazgatója és házigazdaként Dr. habil. Györök György dékán is részt vett.

Az összefogással a résztvevők célja az volt, hogy olyan tudásközpont jöjjön létre a székesfehérvári egyetemi karon, amely digitális korszakunkban a felnőttképzés területén, elsősorban az ipari robotokkal kapcsolatos kihívásokra tudja megadni a választ. A munkaerő piac átstrukturálódása folyamatban van, az ipari park nagyobb szereplőinél a munkaerőhiány miatt elengedhetetlen az automatizáció, a robotizáció, s ennek következtében szükségszerű a magasabb hozzáadott értéket előállító tevékenységekre felkészítő képzések megfogalmazása.

Dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntőjében megfogalmazta, hogy „A robotok nem a jövőt, hanem a mát jelentik és nagyon fontos, hogy ezt át tudjuk adni a fiataloknak és a ma munkavállalóinak, hiszen az ő továbbképzésük is fontos… Ez biztosítja, hogy a város ne csak a mában, hanem a jövőben is erős gazdasági-ipari centrum tudjon maradni.” Beszélt arról is, hogy Székesfehérvár az itt működő cégek által megtermelt adóforintokból nyújtja az anyagi támogatását. A létrejött központ pedig felnőttképzési tevékenységi körével értékteremtő hatásként megjelenhet a cégek életében is.

Karikó Zsolt, a Hanon Systems Kft. igazgatója úgy fogalmazott: „Divatos manapság az IPAR 4.0 folyamatot, mint a fejlődés zálogát említeni, ez azonban még nem az. A harmadik ipari forradalom az 1970-es években indult el, amihez felzárkóztunk, de nagy a lemaradásunk. Az Óbudai Egyetem óriási lépést tett azért, hogy megvalósította az oktatást. Kíváncsian várom, hogy melyik lesz az az egyetem, amely nem csak követi, de alakítja is ezeket a trendeket.” Megemlítette, hogy a robotok használata, az automatizálás az utóbbi években terjedt el, és a következő években fog igazán felfutni. 

Földesi Gabriella, az Óbudai Egyetem kancellárja kiemelte, hogy: „Jó Székesfehérvárra jönni, hiszen fejlődik a város.” Hangsúlyozta, hogy példaértékű összefogással jött létre a Robottechnikai Központ, amely megadja a lehetőséget a diákoknak arra, hogy elsajátítsák a legmodernebb tudást. Hozzátette, hogy „meggyőződésem, hogy az átképzés, a felnőttképzés és a folyamatos tanulás lehet a helyi gazdaságnak és társadalomnak is az alapja.” A Kancellár köszönetet mondott az ötletgazdának és a kivitelezőknek azért, hogy megvalósulhatott a Robottechnikai Központ.

Dr. habil. Felde Imre nemzetközi és kutatási dékánhelyettes köszöntőjében arról beszélt, hogy „A legjobb dolog, ami történhet egy műszaki felsőoktatási intézménnyel, hogy a lokális ipart támogatóan létrejön egy olyan laboratórium, ahol az egyetem szellemi ereje találkozik a hightech iparral. Óriási dolog, hogy ez az Alba Regia Műszaki Karon valósult meg. Különösen örülünk annak, hogy ez a központ a robotika területén jött létre, integrálva a gépészeti, villamosmérnöki és informatikai tudást… Az Óbudai Egyetem vezetése elkötelezett annak irányába, hogy minden erejével támogassa a robottechnikai laboratórium fejlesztését, és ehhez az eszközöket is biztosítsa.” Köszönetét fejezte ki a résztvevőknek.

A résztvevők egy jelképes START gomb megnyomásával indították el az Universal Robotot (5), szimbolizálva a központ megnyitását.

A rendezvényen részt vett Prof. Dr. Mebarek Bahri, az algériai Biszkrai Egyetem volt rektora is.

A Robottechnikai Központ létrehozásáról információ:
SZMJV Önkormányzat támogatásából, 55.880.000 Ft összegből, két labor és a fogadó iroda átépítése is megtörtént, amely magába foglalta: a belsőépítészeti, az épületgépészeti, gyenge- és erősáramú szerelési munkákat, informatikai, tűzjelző, riasztó, a fűtési hálózatok kiépítését. A bútorzatok teljes cseréje is megvalósul.

A létrejött Robottechnikai Központban több ipari robot található meg a közreműködők felajánlásainak köszönhetően:

  • Az Óbudai Egyetem Kancellária finanszírozásával: Fanuc oktatási robot, bruttó 5.959.966 Ft értékben.
  • Az Arconic Alapítvány finanszírozásával: Universal Robot 5 (kollaboratív)+oktatási csomag, bruttó 9 107 385 Ft értékben.
  • A Hanon System Hungary Kft finanszírozásával:
    • ABB IRB2400
    • Kuka KR 16-2
      összesen bruttó 18.000.000 Ft értékben.
  • Az Óbudai Egyetem Bejczy Antal iRobottechnikai Központ felajánlásából: Bosch SCARA.

A központban lehetőség nyílik a robotprogramozás megismerésére egy szakirányú gyakorlatorientált továbbképzés keretében, ahol a hangsúly a helyi ipari folyamatok, gyártósorok fenntartásán, továbbfejlesztésén, a robotintegrációs és karbantartási folyamatok megismerésén van.

Az ÓE Alba Regia Műszaki Kar a helyi ipari igényekre reagálva, kidolgozta az ipari robotizálási szakmérnöki képzést, hogy a helyi ipar igényeinek megfelelő tudást adhassunk a jelentkezőknek, mivel egyre nagyobb igény mutatkozik a robotikához értő mérnökökre, szakemberekre. A képzésre egyetemi vagy főiskolai oklevéllel (vagy mérnöki végzettséggel) lehet jelentkezni.

Székesfehérváron ezzel létrejön egy egyedi oktatási modell, amelyben az Alba Innovár Digitális Élményközpont és az ÓE Alba Regia Műszaki Kar felnőttképzési tevékenységének köszönhetően a robotikához kapcsolódóan megvalósulhatnak különböző szintű átképzések, amelyek napjainkban egyre szükségesebbé válnak a munkaerőpiacon.

Az ipari robotizálási szakmérnöki képzésről bővebben az ÓE Alba Regia Műszaki Kar weboldalán találhatnak információt: http://www.amk.uni-obuda.hu