ABB mentorprogram női műszaki felsőoktatási hallgatóknak – pályázati kiírás 2016-2017

Pályázati felhívás

Az ABB Kft., mint Kiíró, „ABB mentorprogram női hallgatóknak ” elnevezéssel pályázatot hirdet a műszaki felsőoktatásban – az energetika és automatizálás területén – tanuló 5 fő főiskolai/egyetemi női hallgató számára.

Programunk célja, hogy erősítsük a nők részvételét és növeljük munkavállalási kedvüket a műszaki vonalon, illetve lehetőséget biztosítsunk arra, hogy a női hallgatók már tanulmányaik során megismerkedhessenek egy nemzetközi cég termékeivel, szolgáltatásaival, működésével.

A program során 5 fő női hallgató kerül kiválasztásra. A programban résztvevő hallgató a Kiíró cég vezetői vagy meghatározó szakemberei közül saját dedikált mentort kap, akikkel a félév során 5 alkalommal konzultáción vehet részt. A nyertesek továbbá betekintést nyerhetnek egy multinacionális cég mindennapjaiba, gyárlátogatáson vehetnek részt, találkozhatnak az ABB női vezetőivel, HR szakemberektől személyes konzultáció keretében tanácsot kaphatnak a későbbi elhelyezkedéshez, vagy akár gyakornokként aktívan részt vehetnek a munkában. Emellett megismerhetik, hogy milyen különböző életpálya modellek léteznek a műszaki területen.

Pályázati feltételek

Részvételi feltételek

Az alábbi feltételeknek megfelelő pályázókat várjuk:

  • magyarországi aktív hallgatói jogviszony (nappali, esti, levelező, aktív féléves) az alábbi intézmények egyikén:
    • Óbudai Egyetem
      • Bánki Donát Gépész- és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar
      • Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar
      • Alba Regia Műszaki Kara
  • Miskolci Egyetem
    • Gépészmérnöki és Informatikai Kar
    • Műszaki Anyagtudományi Kar
  • Kecskeméti Főiskola
    • Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskolai kar
  • Széchenyi István Egyetem
    • Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Kar
  • Budapest Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
    • Gépészmérnöki kar
    • Villamosmérnöki és Informatikai kar
  • Debreceni Egyetem
    • Műszaki Kar
  • Pécsi Tudományegyetem
    • Műszaki és Informatikai Kar
  • Pannon Egyetem
    • Mérnöki Kar
    • Műszaki Informatikai Kar

Kizáró ok:

A Kiíró a pályázatra azon hallgatók jelentkezését fogadja el, akik a pályázati, és/vagy a nyertes időszakban az ABB versenytársánál szakmai gyakorlatot nem folytatnak és/vagy nem dolgoznak.

A pályázati dokumentáció:

  • 1-2 oldalas önéletrajz (magyar és angol nyelven)
  • 1-1,5 oldalas motivációs levél –  Mely tartalmazza, hogy a pályázó miért tartja  érdekesnek a programot, milyen előnyöket lát, milyen hosszú távú tervei vannak a műszaki pályán (magyar és angol nyelven)

Határidők:

  • A pályázatra regisztrálni a http://new.abb.com/hu/karrier/lehetosegek/diakok weboldalon lehet.
  • A pályázat beadási határideje: 2016. november 2.
  • A pályázatokat a cv@hu.abb.comemail címre kell beküldeni, az email tárgymezőben kérjük feltüntetni: „ABB mentorprogram”
  • A pályázati kiírással kapcsolatos kérdéseket írásban a cv@hu.abb.com címen lehet feltenni.  Az email tárgymezőben kérjük feltüntetni: „ABB mentorprogram”

A pályázaton nyertes:

  • 5 fő női hallgató, 5 hónapon keresztül 5 alkalommal (2017. január, február, március, április, május) részt vehet a pályázati felhívásban részletezett programban, amelynek költségeit (étkezés, gyárlátogatás) Kiíró a nyertes pályázóval aláírásra kerülő szerződésben rögzítettek szerint viseli.
  • Vidéki hallgatóknak a havi egyszeri konzultációra való eljutás költségét Kiíró a nyertes pályázóval aláírásra kerülő szerződésben rögzítettek szerint viseli, utazási költségét számla alapján megtéríti.
  • A pályázaton nyertest terhelő kötelezettség(ek) nem teljesítése a mentorprogramból történő kizárást vonhatja maga után.
  • Vállalja, hogy a havonta megrendezésre kerülő konzultációkon részt vesz.

A pályázatok értékelése

A pályázat érvényességének vizsgálata

Valamennyi beérkező pályázat iktatásra, majd értékelésre kerül.

A pályázat érvénytelen a következő esetekben:

•             A pályázat nem érkezik be a kiírt határidőre.

•             A Pályázó nem felel meg a kiírásban szereplő feltételeknek.

A pályázat értékelési szempontrendszere

A beadott pályázatok értékelését az ABB szakemberei végzik a következő szempontok figyelembe vételével:

  • Motiváltság
  • Szakmai rátermettség
  • Minimum középfokú angol nyelvtudás (szóban és írásban egyaránt)
  • Formai áttekinthetőség: szerkezet, design, stílus, nyelvhelyesség
  • A pályázat elbírálásánál előnyt jelent korábbi tanulmányi versenyeken elért eredmény, felsőoktatási szakmai tevékenységben való aktív részvétel

A beérkezett pályázatok alapján kiválasztott jelentkezők személyes meghallgatására kerül sor, amely meghallgatáson való részvétel költsége Pályázót terheli.

A kiértékelés határideje és formája

A pályázatokat a fenti szempontok alapján a Kiíró értékeli, és a nyertes pályázó nevét -2016. december 31-ig közzéteszi a www.abb.hu weboldalon.

A Pályázó a közzétételhez / nyilvánosságra hozatalhoz a pályázata benyújtásával visszavonhatatlanul hozzájárul.

Hozzájárulás

Pályázó a pályázat beadásával hozzájárul ahhoz, hogy a pályázattal (vagy annak egy részével) kapcsolatban korlátozásmentes, térítésmentes felhasználási jogot engedjen a Kiírónak, amelynek eredményeképp megilleti a Kiírót a mű kizárólagos, az Szjt. 17.§-ában meghatározott valamennyi módon történő felhasználás iránti joga bel- és külföldön, magyar és bármely idegen nyelven.

A Kiírót megillető kizárólagos felhasználási jog magában foglalja az Szjt.-ben írt valamennyi felhasználási módot, beleértve ebbe az átdolgozás iránti jogot is és a digitális műfelhasználást is, mely jelenti a művek digitális formában történő tárolását elektronikus eszközön, valamint a számítógépes hálózaton átvitt művek anyagi formában való előállítását is, mint pl. a számítógép merevlemezére történő letöltése, a számítógépi programok futtatása, művek közönséghez közvetítése számítógépes hálózaton keresztül. A Kiíró a pályázati hozzájárulással megszerzett felhasználási jogot minden korlátozástól mentesen (korlátlan alkalom és példányszám vonatkozásában) gyakorolhatja.

Pályázó a pályázat benyújtásával elfogadja, és egyben hozzájárul ahhoz, hogy a pályázaton történő eredményes részvétele esetén a neve, valamint azon oktatási intézmény neve, ahol tanul, a Kiíró honlapján közzétételre kerüljön.

Kiíró fenntartja a jogát annak, hogy a pályázatot bármikor, indokolás nélkül visszavonja, vagy az elbírálási határidőt meghosszabbítsa. A mentorprogram odaítélésnek a joga a Kiíró kizárólagos döntési jogkörébe tartozik, így a Kiíró döntése a Pályázó által nem vitatható, és a kiírói döntés felülvizsgálata semmilyen formában sem kérhető.

Pályázó a pályázat benyújtásával a pályázati feltételeket maradéktalanul tudomásul veszi és egyben elfogadja.

ABB Ösztöndíj – pályázati kiírás 2016-2017

Pályázati felhívás

Az ABB Kft., mint Kiíró, ABB ösztöndíjat hirdet végzős főiskolai és egyetemi hallgatók számára. A program létrehozásával a Kiíró célja, hogy a diákok már tanulmányaik során megismerkedhessenek egy nemzetközi cég termékeivel, szolgáltatásaival, működésével.

Az ABB Ösztöndíjra az alábbi témakörökben lehet pályázni:

  • Együttműködő robotok felhasználási területei
  • Digitalizálás az energiaellátásban
  • Hisztorikus adatgyűjtő és elemző rendszer kialakítása Decathlon Services platformon
  • Energiaelosztási rendszerek méretezéstől a megvalósulásig a kisfeszültségű területen
  • Megújuló energiák tárolása és összekapcsolása az elektromos közlekedéssel

Pályázati feltételek

Részvételi feltételek

Az alábbi feltételeknek megfelelő pályázókat várjuk:

  • magyarországi aktív hallgatói jogviszony (nappali, esti, levelező, aktív féléves) az alábbi intézmények egyikén:
    • Óbudai Egyetem
      • Bánki Donát Gépész- és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar
      • Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar
      • Alba Regia Műszaki Kara
  • Miskolci Egyetem
    • Gépészmérnöki és Informatikai Kar
    • Műszaki Anyagtudományi Kar
  • Kecskeméti Főiskola
    • Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskolai kar
  • Széchenyi István Egyetem
    • Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Kar
  • Budapest Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
    • Gépészmérnöki kar
    • Villamosmérnöki és Informatikai kar
  • Debreceni Egyetem
    • Műszaki Kar
  • Pécsi Tudományegyetem
    • Műszaki és Informatikai Kar
  • Pannon Egyetem
    • Mérnöki Kar
    • Műszaki Informatikai Kar
  • Kizáró ok:

A Kiíró a pályázatra azon hallgatók jelentkezését fogadja el, akik a pályázati, és/vagy a nyertes időszakban az ABB versenytársánál szakmai gyakorlatot nem folytatnak és/vagy nem dolgoznak.

A pályázati dokumentáció:

  • 1 oldalas áttekintő (rövid leírás, a főbb elemek felsorolása) pdf formátumban magyar és angol nyelven
  • 1-2 oldalas fényképes önéletrajz magyar és angol nyelven
  • 1-2 oldalas motivációs levél magyar és angol nyelven
  • A választott téma vázlatos bemutatása magyar és angol nyelven max. 5 oldalas pdf vagy word formátumban, vagy 10 oldalas powerpoint formátumban

Határidők:

  • A pályázatra regisztrálni a weboldalon lehet.
  • A pályázat beadási határideje: 2016. november 2.
  • A pályázatokat a cv@hu.abb.com email címre kell beküldeni, az email tárgymezőben kérjük feltüntetni: „ABB ösztöndíj”
  • A pályázati kiírással kapcsolatos kérdéseket írásban a cv@hu.abb.com címen lehet feltenni.  Az email tárgymezőben kérjük feltüntetni: „ABB ösztöndíj”

A pályázaton nyertes:

  • 1 fő hallgató nettó 20 000 HUF/hó ösztöndíjat kap 6 hónapon keresztül. Ezen összeg után minden járulékos költséget (törvény szerinti adót, közterhet) a Kiíró fizet;
  • Számára havonta maximum két alkalommal személyes és / vagy interaktív konzultációs lehetőséget biztosít az ABB, amin a nyertes köteles megjelenni;
  • Lehetőség egy ABB gyár meglátogatására;
  • Lehetőséget kap, hogy diplomamunkáját az ABB-ről írja;
  • Köteles a beadott pályázati dokumentáció alapos és átfogó kidolgozására a félév során, majd félév végén a téma szakemberek előtti bemutatására (pl. demó, oktatási anyag). Az anyag terjedelme minimum 15 oldal (A4);
  • A nyertes programban való részvételének a költségeit (étkezés, gyárlátogatás) Kiíró a nyertes pályázóval aláírásra kerülő szerződésben rögzítettek szerint viseli;
  • Vidéki hallgatóknak a maximum havi kétszeri konzultációra való eljutás költségét Kiíró a nyertes pályázóval aláírásra kerülő szerződésben rögzítettek szerint viseli, utazási költségét számla alapján megtéríti;
  • Vállalja, hogy a konzultációkon részt vesz.

A pályázaton nyertest terhelő kötelezettség(ek) nem teljesítése az ösztöndíjprogramból történő kizárást vonhatja maga után.

A pályázatok értékelése

Valamennyi beérkező pályázat iktatásra majd értékelésre kerül.

A pályázat érvénytelen a következő esetekben:

  • A pályázatnak egy, illetve több része vagy egésze nem érkezik be a kiírt határidőre.
  • A Pályázó nem felel meg a kiírásban szereplő feltételeknek.

A pályázat értékelési szempontrendszere

A beadott pályázatok értékelését a Kiíró szakemberei végzik, a következő szempontok figyelembe vételével:

  • Motiváltság
  • Szakmai rátermettség
  • Minimum középfokú angol nyelvtudás (szóban és írásban egyaránt)
  • Rendszerszemlélet
  • Formai áttekinthetőség: szerkezet, design, stílus, nyelvhelyesség
  • A pályázat elbírálásánál előnyt jelent korábbi tanulmányi versenyeken elért eredmény, szakmai tevékenységben való aktív részvétel, munkatapasztalat.

A beérkezett pályázatok alapján kiválasztott jelentkezők személyes meghallgatására is sor kerül majd, amely meghallgatáson való részvétel költsége a Pályázót terheli.

A kiértékelés határideje és formája

A pályázatokat a fenti szempontok alapján a Kiíró értékeli, és a nyertes Pályázó nevét és oktatási intézményét – 2016. december 31-ig közzéteszi a www.abb.hu weboldalon.

A Pályázó a közzétételhez / nyilvánosságra hozatalhoz a pályázata benyújtásával visszavonhatatlanul hozzájárul.

Hozzájárulás

Pályázó a pályázat beadásával hozzájárul ahhoz, hogy a pályázattal (vagy annak egy részével) kapcsolatban korlátozásmentes, térítésmentes felhasználási jogot engedjen a Kiírónak, amelynek eredményeképp megilleti a Kiírót a mű kizárólagos, az Szjt. 17.§-ában meghatározott valamennyi módon történő felhasználás iránti joga bel- és külföldön, magyar és bármely idegen nyelven.

A Kiírót megillető kizárólagos felhasználási jog magában foglalja az Szjt.-ben írt valamennyi felhasználási módot, beleértve ebbe az átdolgozás iránti jogot is és a digitális műfelhasználást is, mely jelenti a művek digitális formában történő tárolását elektronikus eszközön, valamint a számítógépes hálózaton átvitt művek anyagi formában való előállítását is, mint pl. a számítógép merevlemezére történő letöltése, a számítógépi programok futtatása, művek közönséghez közvetítése számítógépes hálózaton keresztül. A Kiíró a pályázati hozzájárulással megszerzett felhasználási jogot minden korlátozástól mentesen (korlátlan alkalom és példányszám vonatkozásában) gyakorolhatja.

Pályázó a pályázat benyújtásával elfogadja és egyben hozzájárul ahhoz, hogy a pályázaton történő eredményes részvétele esetén a neve, valamint azon oktatási intézmény neve, ahol tanul, a Kiíró honlapján közzétételre kerüljön.

Kiíró fenntartja a jogát annak, hogy az ösztöndíj pályázatot bármikor, indokolás nélkül visszavonja, vagy az elbírálási határidőt meghosszabbítsa. Az ösztöndíj odaítélésnek a joga a Kiíró kizárólagos döntési jogkörébe tartozik, így a Kiíró döntése a Pályázó által nem vitatható, és a kiírói döntés felülvizsgálata semmilyen formában sem kérhető.

Pályázó a pályázat benyújtásával a pályázati feltételeket maradéktalanul tudomásul veszi, egyben elfogadja.

20161019 2

Duális workshopot tartottunk

Karunk másodéves duális hallgatói osztották meg a vállalati és az egyetemi tapasztalataikat a duális képzésbe 2016 szeptemberétől belépő első éves mérnökinformatika, gépészmérnöki, villamosmérnöki, műszaki menedzser és földmérő-földrendező alapszakos hallgatókkal. A duális képzés 2015-ben pilot projektként indult az Alba Regia Műszaki Karon 19 hallgató részvételével 10 különböző vállalatnál. 2016-ban 54 első éves hallgató kapcsolódott be a duális képzésbe 20 különböző partnervállalatnál.

A másodéves duális gyakornokok beszámoltak a gyakorlat számukra legérdekesebb momentumairól. Az Albacomp gyakornokai például meséltek az önálló fejlesztési projektükről, a nagyon érdekes és hasznos hálózatbiztonsági képzésről, melyen részt vehettek. Az IBM duális hallgatói kiemelték a barátságos, és motiváló légkört a vállalatnál, ahol folyamatos a fejlődési lehetőség, amely a vállalati kis csoportos oktatásoknak, a projektekben való részvételnek köszönhető. A gyakorlat során több osztály munkáját is megismerték. A Macher Kft. duális gyakornoka beszámolt arról, hogy az első év alatt lehetősége volt alaposan megismerni a vállalatot, segédkezett kisebb-nagyobb projektekben, különböző területeken, így megismerhette az adott folyamat által használt szoftvereket, gépeket és szerszámokat. Az Önkormányzati Informatikai Központban dolgozó duális gyakornok kiemelte, hogy az informatika számos területén fejleszthette szakmai tudását, nagyon sok önálló feladatot is kapott, és kollégái nagyon sokat segítettek neki, akik többsége szintén karunkon végzett. A Simon Műanyag Feldolgozóban is sok pozitív tapasztalatot gyűjtött hallgatónk, a vállalatot barátságos légkör és rugalmasság jellemzi. Részt vett az informatikai csoport munkájában, sokat tanult kollégáitól és büszke arra, hogy sok önálló feladatot is kapott. A Videoton vállalatainál nagyon alaposan megszervezték a duális hallgatók oktatását, nagy tudású oktatók foglalkoztak a gyakornokokkal, sok új szakmai tudást szereztek.

2016-tól az Adient Hungry Kft.-nél, az Adu Alba Kft.-nél, az ALUFE Fémszerkezeti Kft.-nél, Arconic-Köfém Kft.-nél, az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt.-nél, az Emerson Process Management Magyarország Kft.-nél, a Földmérési és Távérzékelési Intézetben, a Grundfos Magyarország Gyártó Kft.-nél, a H.T.M. Magyar-Osztrák Ipari, Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt.-nél, a Hanon Systems Hungary Kft.-nél, a Harman Becker Automotive Systems Kft.-nél, az IBM DSS Kft.-nél, IK Metál Kft-né, a Macher Gépészeti és Elektronikai Kft.-nél, a Polyax Alkatrész Gyártó Kft.-nél, Simon Műanyag Feldolgozó vállalatnál, a VIDEOTON Autóelektronika Kft.-nél, a VIDEOTON EAS Kft.-nél, VIDEOTON Precíziós Kft.-nél, a VTES Kft.-nél vesznek részt a duális gyakornoki tevékenységben hallgatóink.

A diákok a duális gyakorlatról munkanaplót vezetnek, a vállalatok félévente értékelik őket, melynek szempontjai többek között, hogy milyen a hallgató kapcsolatteremtő képessége, kezdeményezőkészsége, a munkához való hozzáállása, az innovációs készsége, az anyag-eszköz-technológia ismerete, a gyakorlati jártassága, az elvégzett munka színvonala, minősége.

20161018 14

Látogatás a VIDEOTON Holding Zrt-nél

Videoton2016. október 18-án Sinkó Ottónak, a VIDEOTON Holding Zrt. vezérigazgatójának meghívására az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kara és a Corvinus Egyetem képviselői látogatást tettek Székesfehérvár és Magyarország egyik vezető elektronikai vállalatánál.

Bevezetésként Sinkó Ottó vezérigazgató úr bemutatta a Holding felépítését és működését, Ismertette a vállalatcsoport eredményeit és fejlődési tendenciáját, a 2007-08-as gazdasági válság utáni technológiai váltást, és a jelenleg megcélzott Ipar 4.0 stratégiát.

Ezután Schnaider Dávid üzletfejlesztési igazgató mutatta be az egyes tagvállalatok profilját és termékpalettáját. Vámosí Attila a VT ASYST Kft. ügyvezető igazgatója beszélt az iparág mérnökigényéről, valamint a VIDEOTON által megfogalmazott mérnöki gondolkodásmódról.

A vállalat bemutatását gyárlátogatás, konkrétan két tagvállalat a VT EAS Kft. és a VT ASYST Kft. megtekintése követte Szekeres Tamás értékesítési vezető és Vámosi Attila igazgató úr vezetésével. Öröm volt találkozni az itt dolgozó végzett hallgatóinkkal.

A gyárlátogatás után a látottak és hallottak összegzése következett. Az Óbudai Egyetem és a Corvinus Egyetem képviselői is ismertették a VIDEOTON-nal történő együttműködés lehetséges területeit. Sinkó Ottó vezérigazgató úr kiemelte a tagvállalatok szakemberigényét, részvételi szándékát a duális képzésben. Felmerült annak a lehetősége, hogy a Videoton tanulmányi ösztöndíjjal támogatná a felsőoktatásba bekerülő és Székesfehérváron letelepedni szándékozó leendő munkavállalókat. Szó volt közös K+F projektekről, esetleg a Corvinus Egyetem hallgatóinak bevonásával.

A tárgyalás eredményeképpen reméljük, hogy az Óbudai Egyetem és jogelődeinek több, mint 40 éves szoros együttműködése az egyik legfontosabb stratégiai partnerével, a Videotonnal a jövőben tovább fog fejlődni.

tdk 2015 tavasz

TDK 2016. ősz

NTP-HHTDK-16

image3
image2

oe amk logo

TDK 2016. ősz
XLIV. Tudományos Diákköri Konferencia felhívása
Az Óbudai Egyetem Tudományos Diákköri Tanácsa meghirdeti őszi Tudományos Diákköri Konferenciáját, amelyet 2016. november 16-án (szerdán) tartunk.
Várjuk hallgatóink pályamunkáit és az érdeklődő közönséget.
A TDK konferencia teljes adminisztrációja az új Tudományos Diákköri Portálon keresztül fog történni. Belépés a portálra Neptun kóddal lehetséges.
A TDK konferencia az alábbi határidőkkel és követelményekkel kerül lebonyolításra:

image1

2016. október 26.,
szerda 12.00 óra

Belépés a Tudományos Diákköri Portálra Neptun kóddal.
Neptun kóddal. A rendszer útmutatásai szerint a TDK dolgozat egy oldalas kivonatának és a jelentkezési lapnak a kitöltése.
A tartalmi kivonatot és a jelentkezési lapot az információs rendszerből ki kell nyomtatni és a konzulenssel alá kell íratni,
majd leadni Kiss Szilviának (Budai út 45. F.ép. 1.em) vagy Budaváriné Szalai Andreának (Pirosalma u 1-3., földszint).
A dolgozatok elkészítésénél figyelembe kell venni az OTDK szekciói által előírt formai követelményeket, amelyeket az OTDT honlapján megtalálható: http://otdt.ganda.hu/media/uploads/kozpharmasmelleklet.pdf, mert a dolgozatot az OTDK-ra történő beadáskor megváltoztatni nem lehet, azokat az intézményi konferencia után fel kell tölteni az OTDT információs rendszerébe.

2016. november 11.
péntek 12.00 óra

A hallgatók a konzulensek által jóváhagyott TDK dolgozatukat – az Egyetem plágiumellenőrző rendszerébe történő feltöltés után – feltöltik a Tudományos Diákköri Portálra.
A dolgozatokat két-két független bíráló a megadott bírálati szempontok szerint értékeli.
A bírálatokat feltöltik a Tudományos Diákköri Portálra. Elérhető össz-pontszám 45.

2016. november 16.,
szerda 14.00 óra

Az Óbudai Egyetem XLIV. Tudományos Diákköri Konferenciája karonkénti szervezésben.
A hallgatók nyilvánosan a Szekciók Bíráló Bizottsága előtt 15 perces prezentáció kíséretében bemutatják a pályamunkájukat, amelyet 5 perc szakmai vita követ. A Szekciók Bíráló Bizottsága a megadott bírálati szempontok alapján értékeli az előadást és a vitakészséget, dönt a helyezésekről és javaslatot tesz a pályamunka OTDK-ra történő nevezésére. Elérhető össz-pontszám 30.

2016. november 23.,
szerda, 17.30 óra

A XLIV. Tudományos Diákköri Konferencia ünnepélyes eredményhirdetése Óbudán (Bécsi út 96/B. Aud. Max.).

A XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára 2017. tavaszán kerül majd sor,
amelyen a 2015. és 2016. évi tavaszi és őszi TDK konferencián nevezésre javasolt dolgozatok vehetnek részt.

Minden felmerülő kérdésben szívesen állunk a hallgatók és a konzulensek rendelkezésére:
Budapest, 2016. október 13.

Dr. Vámossy Zoltán
ETDT elnök
vamossy.zoltan[at]nik.uni-obuda.hu
Dr. Földváry Lóránt
AMK TDT elnök
foldvary.lorant[at]amk.uni-obuda.hu
image6
 
emet logo szines

NTP-HHTDK-16

20161013 1

Átadták a Köztársasági ösztöndíjakat

2016. október 13. napján a Kari Tanács első napirendi pontja a 2016/2017. tanév Köztársasági ösztöndíjainak átadása volt.

Az Alba Regia Műszaki Kar Köztársasági ösztöndíjasoknak ezúton is gratulálunk:

  • Marcinka Dorottya, műszaki menedzser
  • Zsobrák Krisztián, mérnökinformatikus,
  • Csőgör Alexandra, földmérő és földrendező mérnök,
  • Takács Kitti, földmérő és földrendező mérnök,
  • Poptiuc Edina, földmérő és földrendező mérnök.