20190412 2

Üzbég delegáció látogatása

2019. április 12.-én üzbég delegáció érkezett a GEO-ba. Az üzbég földügyi delegáció az üzbég földkataszter modernizációs projektje kapcsán egy hetet tölt Magyarországon, ennek keretében látogattákmeg az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar Geoinformatikai Intézetét. A látogatás elsődleges célja az volt, hogy a delegáció vezetője szeretne elvi megállapodást kötni kataszteri továbbképzési és kutatási együttműködés előkészítése ügyében. 

A megbeszélésen Dr. Pődör Andrea intézetigazgató asszony röviden bemutatta az egyetemet, a kart, és az intézetet. Ezt követően Dr. Mesterházi Péter Ákos az Axiál Kft. részéről a preciziós mezőgazdálkodás lehetőségeit ismertette előadásában, majd ehhez kapcsolódóan Verőné Dr. Wojtaszek Malgorzata az intézetben folyó kutatást és oktatást mutatta be a preciziós mezőgazdálkodás témájában. A sort Dr. Szepes András a Fejér Megyei Mérnöki Kamara elnöke zárta előadásával, aki a mérnöki kamara szerepét és tevékenységét ismertette.
Ezt követően Dr. Földváry Lóránt kutatási dékánhelyettes vezetésével az üzbég delegáció áttekintette az együttműködés további lehetőségeit.

Duális partner – Tettye Forrásház Zrt.

A TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt. alaptevékenysége: víztermelés, vízelosztás, szennyvízgyűjtő hálózat üzemeltetése, szennyvízkezelés- és tisztítás.
Cégünk elsődleges feladatként Pécs és 14 környékbeli település lakóit látja el megfelelő ivóvízzel.
Másik fő feladataként társaságunk gondoskodik a pécsi és 12 környékbeli településen keletkező szennyvíz elvezetéséről, kezeléséről, továbbá a pécsi lakossági folyékony hulladék begyűjtéséről és ártalmatlanításáról.
A szennyvíztisztítás mellett: a tisztítás során keletkező szennyvíziszapból biogázt, majd zöld energiát termelünk.

Cég honlapja
Információk a duális képzésről és a jelentkezésről a cég honlapján

Mely szakról várnak hallgatókat?

Földmérő és földrendező mérnök BSc

Gyakorlati helyszín:

Pécs, Nyugati ipari út 8.

Vállalati kapcsolattartó neve, elérhetősége:

Adriányi Nóra
adrianyi.nora@tettyeforrashaz.hu
Tel: +36 30 197 0767

20190405 Nemzetkozi het

Erasmus+ Nemzetközi hét az AMK-ban

20190405 Nemzetkozi het 1

2019. április 8-11-ig Erasmus+ Nemzetközi hetet szervezünk az AMK-ban külföldi vendégelőadók részvételével.
Meghirdetésre kerül egy angol nyelvű kritérium tárgy, ami a mérnökinformatikus hallgatóknak szakmai szabadon választható tárgynak is számít

AMKIW0KBNE Innovation Worldwide (2 kredit, évközi jegy)

A kurzus időbeosztása és tematikája:

  1. Prof. Olga Shvets (East-Kazakhstan State Technical University)
    Sustainable transport in Smart City
    2019. április 8., hétfő 14.25-17.30 K.ép. fsz.28. terem
  2. Prof. Darya Alontseva (East-Kazakhstan State Technical University)
    Additive Manufacturing – 3D Metal Printing
    2019. április 10., szerda 14.25-17.30 K.ép. fsz.27. terem
  3. Prof. Ivan Ivanov (Vasil Levski National Military University)
    Signal Processing in Practice
    2019. április 11., csütörtök 14.25-15.55 K.ép. fsz.27. terem
  4. Prof. Tihomir Trifonov (Vasil Levski National Military University)
    Modern Mathematical Methods in Acoustics and their Applications in ICTs
    2019. április 11., csütörtök 16.00-17.30 K.ép. fsz.27. terem

A kurzusok tananyaga a Moodle rendszerben lesz elérhető.
Beiratkozás egyénileg a Neptun üzenetben megküldött beiratkozási kulccsal 2019. április 8., hétfő 14.00 óráig,
vagy a helyszínen 2019. április 8., hétfő 14.00-14.25 óráig.

A kurzus minden egyes résztémából teszttel zárul.

A Neptunba azoknak vesszük fel a kurzust, aki az összes tesztet sikeresen teljesítették.

Minden érdeklődő hallgatót és oktatót sok szeretettel várunk!

20190405 Nemzetkozi het 2

IMG 20190404 152443

Vendégelőadó a GEO Intézetben

A CEEPUS mobilitás keretében egyetemünkön tartózkodott a PARIS LODRON UNIVERSITY OF SALZBURG! kutatója, Martin Sudmanns. Martin kutatási területe szorosan kapcsolódik az európai Copernicus programhoz, melyről a diákoknak tartott előadás során részletesen beszámolt.

A program keretében az EU-s állampolgárok a SENTINEL műholdak által szolgáltatott nyers adatoktól kezdve számmos ingyenes a műholdakat adatainak feldolgozására épülő szolgáltatást is igénybe vehetnek.

MArtin elsősorban a földmegfigyelés során létrejövő „big data” kérdéseivel és számítógépes megoldásaival foglalkozik.

Népszerű az Alba Regia Műszaki Kar a felvételizők között

Népszerű az Alba Regia Műszaki Kar a felvételizők között. Idén 348-an jelentkeztek első helyen az AMK szeptemberben induló képzéseire, jóval többen (+11%) mint egy éve. Nőtt az összes jelentkezők száma is, a tavalyi 1014 után 2019-ben már 1106-an jelölték meg valamelyik helyen karunkat. Legtöbben a mérnökinformatikus alapszakot választották, ezt követi a gépészmérnöki alapszak, majd a földmérő-földrendező mérnöki alapszak, a műszaki menedzser alapszak, a villamos mérnöki alapszak és a mérnökinformatikus felsőoktatási szakképzés.

Jól döntöttek, az Alba Regia Műszaki Kar képzésein végzett hallgatók elhelyezkedési lehetőségei kiválóak. Az AMK-ra jelentkező hallgatók 38, többségében székesfehérvári vállalat, 219 duális gyakorlati helyére pályázhatnak, így már a tanulmányaik mellett megismerik a munka világát, és számukra nagy előnyt jelentő gyakorlati tapasztalatra tehetnek szert. A lehetőségekről az április 17-én megrendezésre kerülő duális tájékoztató napon kaphatnak bővebb információt.