Interjú Takács Évával (műszaki menedzser, mechatronikai mérnök)

„Az élet: folyamatos tanulás”
 interjú Takács Évával, az ÓE AMK dékáni hivatalvezetőjével
(Alumni interjú)

  1. Mi volt a motivációja, amikor egyetemünket, vagy annak jogelőd intézményeit választotta?

    Közgazdasági szakközépiskolában végeztem anno 1995-ben itt Székesfehérváron. Mindenképpen gazdasági jellegű képzésre szerettem volna jelentkezni, de érdekeltek a műszaki területek is. Elsődleges szempont volt, hogy itt maradhassak városunkban, mert nagyon szeretem Székesfehérvárt. A Kandó Kálmán Műszaki Főiskolának jó híre volt, ezért is döntöttem mellette a felvételi során.

     

  2. Pontosan melyik jogelődintézményünkben végzett? Melyik szakon (szakokon) szerzett oklevelet?

    Két diplomát is köszönhetek az intézménynek. Az első oklevelemet a Kandó Kálmán Műszaki Főiskola műszaki menedzser szakán szereztem 1999-ben, utána egy másik egyetemen a közgazdász szakot is elvégeztem. Végül pedig 2016-ban kaptam meg az Óbudai egyetemen, a mechatronikai mérnök mesterszakon szerzett harmadik diplomámat.

     

  3. Volt-e olyan tanára, akire felnézett? Milyen üzenettel/szemlélettel/tudással lett gazdagabb általa?

    Több olyan tanárom is volt, akiket tiszteltem és akire felnézhettem. Leginkább azokra, akik nem csak szakmai ismereteket próbáltak átadni Nekünk a tanórák alatt, hanem igyekeztek a „puha készségeinket” (soft-skills) is fejleszteni. Azon oktatóknak is köszönettel tartozom, akik felismerték miben is vagyok jó, és támogattak abban, hogy elérjem a szakmai céljaimat. Több tanárunk adta át a mérnöki gondolkodás lényegét, és sokak mutatták meg azt is, hogyan is egészíti ki ezt a „gazdász” gondolkodás.

     

  4. Fel tudja eleveníteni első emlékét az egyetemmel kapcsolatban?

    Nagyon kedves, hallgatóbarát tanulmányi ügyintéző fogadott beiratkozáskor, aki aztán a 7 félév során végig „fogta a kezünket”. Az első benyomásom az volt, hogy egy családias intézménybe érkeztem, ahol odafigyelnek Ránk. A tanáraimról szintén ilyen emlékeim vannak, névről ismertek Bennünket és nem csak „egy neptunkód” voltam a számukra.

     

  5. Kapott-e az intézménytől életre szóló útravalót?

    Igen, egyrészt azt, hogy „nincs lehetetlen dolog”. Ha azt hiszed, hogy valamit nem tudsz megtanulni, az nem igaz. Mindent el lehet sajátítani, ha jó a tanár és nyitott vagy új ismeretekre. A másik útravaló pedig az volt, hogy „az élet: folyamatos tanulás”. A mai világ gyorsan változó, ezért az ismereteinket mindig bővíteni és „innoválni” kell.

     

  6. Meg tudja fogalmazni, mi volt az, amit a leginkább szeretett az egyetemben?

    Hallgatóbarát, gyakorlatorientált volt a képzés, valamint szép helyen helyezkedett az épülete. Jó hangulatú órák, családias beszélgetések, színvonalas rendezvények jutnak eszembe, ha az egyetemi évekre gondolok vissza. Szerettem a csoporttársaimat, évfolyamtársaimat és a tanáraimat is. Összességében mondhatom, hogy meghatározó és jó élmények sorozata volt az egyetemi időszakom.

     

  7. Családjából más is követte a felsőoktatási intézmény választását?

    Igen, van 4 családtagom, akik mérnök szakokon és 2 barátnőm is, akik menedzsment szakokon, tanultak az Óbudai egyetem valamelyik karán.

     

  8. Milyen lehetőséget lát napjaink felsőoktatásában?

    Úgy gondolom, hogy a leghasznosabb tanulás és tapasztalat a hallgatók számára a csoportban tanulás az egyetemen és team-munkában  történő munkavégzés a szakmai gyakorlatok során az egyetemmel szoros kapcsolatban álló vállalatoknál. Ez segíti a kommunikációs készségeik és az együttműködési készségük fejlődését. Napjaink felsőoktatási intézményeit a duális képzés gyakorlat-orientáltabb oktatási rendszerré formálta, ami előnyt jelent a hallgatóknak a pályakezdésük során. 
     
  9. A munkahelyén mennyiben tudja hasznosítani az intézményünkben tanultakat?

    Hű maradtam az intézményhez, mert eleinte óraadó tanárként dolgoztam itt, aztán 2012-től már főállásban oktattam az Egyetemen. A duális képzésben, mint duális képzési koordinátor tevékenykedem és 2019-től pedig az Alba Regia Műszaki Kar Dékáni hivatalvezetőjeként segítem az egyetem és a kar munkáját. Minden megszerzett tudást hasznosítani tudok mind az oktatói, mind pedig a vezetői feladataim során.

     

  10. Gyerekkorában is már ezzel a szakmával akart foglalkozni, vagy más „karrierálma” is volt?

    Mindig is tanítani szerettem volna. Általános iskolában és középiskolában is több tanár kért meg hogy korrepetáljam az osztálytársaimat bizonyos tantárgyakból és sokszor írtam én a táblára az órai anyagot a tanáraim helyett. Nagyon örülök, hogy a hallgatóim szeretik az óráimat és a személyiségemet és annak is, hogy gyakorlatorientáltnak tartják az ismeretanyagok átadását. Az egyéb feladatköreimmel is a hallgatók egyetemi boldogulását tudom segíteni és ez jó érzéssel tölti el a lelkemet.

     

  11. Mivel ajánlaná a fiataloknak az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karát?

    Ha szeretne családias, hallgatóbarát környezetben, egy élhető, szép, vidéki városban tanulni, és motiválja a duális képzés adta lehetőség, miszerint már az egyetemi évek alatt elsajátíthatja a mérnöki szakmák rejtelmeit a gyakorlatban, akkor várjuk szeretettel az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karán.