Az első középiskolás diákcsapat végzett a HARMAN Tehetségprogramban

Az első középiskolás diákcsapat végzett a HARMAN Tehetségprogramban
a Titkok Háza Tudományos Élményközpontban

Az élményközpontban az „Akusztikai ismeretek fejlesztése saját hangszóró építésével” megnevezésű HARMAN Tehetségprogram az Echo Innovációs Műhely, a Harman Becker Kft. és az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar együttműködésének köszönhetően indult el. Az együttműködésben az egyetemi kar Beszédes Bertalan tanársegéd szakmai koordinálásával, az Echo Innovációs Műhely eszköz beszerzésével, a Harman Becker Kft. a szükséges anyagokkal, a hangszórókhoz szükséges eszközökkel 5 millió Ft értékben járult hozzá a feltételek megteremtéséhez.

Az első HARMAN Tehetségprogramra jelentkező középiskolás diákok az alapvető munkavédelmi oktatás után megismerkedtek a hangszórókkal és hangdobozokkal, a különböző gépelemekkel, a forgácsolás módszereivel. A diákok a jó hangulatú foglalkozásokon amellett, hogy bepillanthattak a hangszórókészítés rejtelmeibe, saját dizájnnal láthatták el alkotásaikat.

Tapasztalatairól Pejkó Sándor a Székesfehérvári SzC Széchenyi István Műszaki Technikum diákja számolt be, aki szerint „nagyon jó lehetőség volt a program”. Megemlítette, hogya foglalkozások segítették a „visszarázódást” a jelenléti oktatásba.Kiemelte, hogy „olyan gyakorlati elemekkel találkozhattak, ami sokrétű, sok ágazathoz kapcsolódik.” Összességében „eszméletlenül jónak” nevezte a Titkok Háza programját, amely egyszerre volt számára tanulás és kikapcsolódás is.

A középiskolásoknak ezúton is gratulálunk a teljesítményükhöz. Az érdeklődésre tekintettel a tehetségprogram szeptembertől folytatódik a Titkok Házában.

A Titkok Háza Tudományos Élményközpontot az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar és az Echo Innovációs Műhely az EFOP-3.3.6-17-2017-00002 azonosítószámú és „Természettudományos élményközpont létrehozása Székesfehérváron” projekt keretében hozta létre, Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata pedig a kialakításhoz szükséges helyszín biztosításával járult hozzá. A központ célja, hogy a 7-24 éves korig a természettudományos és műszaki pályaorientációt elősegítő élménypedagógiai programokat valósítson meg.

Veres Richárd


A jelenlegi oldal frissítve: 2023.10.19.