Mentori rendszer egyetemünkön

Az idősebb kollégák még emlékeznek rá, hogy valamikor működött az ún. patronáló tanári rendszer, mely most újra bevezetésre kerül egyetemünkön mentortanári rendszer elnevezéssel. Célja – csakúgy, mint korábban – az elsőévesek segítése, támogatása a középiskolához képest más nehézségekkel, buktatókkal megtűzdelt kezdeti időszak túlélésében.

Ilyen témájú értekezleten vettek részt az egyetem valamennyi karáról azok az oktatók, akik vállalták a mentortanári teendők ellátását. A szeptember 13-án, Budapesten tartott tájékoztatón Dr. Réger Mihály rektori köszöntőjét követően Kártyás Gyula oktatási főigazgató ismertette a mentori rendszer kialakításának célját, a teendők féléves ütemezését, valamint felhívta a figyelmet olyan fontos dolgokra, melyekre fokozottan érdemes odafigyelni elsőéves hallgatóinknak, így a mentoroknak is. (tárgyfelvétel, minimum kredit, kritérium tárgyak…)

Dr. Tóth Péter a Mérnökpedagógiai Központ főigazgatója a mentori tevékenység hatékonyságának lehetőségeit pedagógiai szempontból elemezte.

Végh Norbert tanulmányi osztályvezető előadása első sorban a tanulmányi ügyrendre fókuszált, kiemelve az elsőévesekre vonatkozó rendelkezéseket és azok hatását,  következményét a későbbiekben.

Karunkra az ország minden tájáról érkeznek hallgatók. A szakközépiskolából (ma már szakgimnáziumnak nevezzük) és a gimnáziumból érkezők felkészültsége eltérő, így az sem egységes, hogy kinek mi és milyen mértékben jelent nehézséget.

Az Alba Regia Műszaki Kar két intézetében összesen 9 kolléga fog ellátni mentori teendőket. A Geoinformatikai Intézetben: Csabina Zoltánné, Balázsik Valéria, Bekk Tímea és Horoszné Dr. Gulyás Margit; a Mérnöki Intézetben: Galántai Tamás, Hatalyák Dezső, Makó Margit, Nagyné Dr. Hajnal Éva, Tolner Nikoletta és Dr. Varga Valéria fog kiemelten odafigyelni az elsőévesekre.

Hozzájuk lehet fordulni csoportosan és egyénenként is, ha valamilyen tanulmányokkal, hallgatói élettel, de bármi mással kapcsolatos probléma merül fel; ők lehetőségeikhez mérten segítenek, tanácsot adnak. Ebben az életszakaszban a mentális problémák sem ismeretlenek, így, ha kellő bizalom alakul ki a mentorok és hallgatóik között, akár „lelki segélyt” is nyújtanak néhány bíztató mondat formájában.

Reményeink szerint a rendszer működtetésével csökkenteni tudjuk a legnagyobb mértékben első éven jellemző lemorzsolódást, meg tudjuk tartani azokat a hallgatókat, akik a kezdeti sikertelenségek hatására elbizonytalanodnak. A mentorok és támogatott hallgatóik első találkozására a napokban kerül sor, ami a későbbiekben rendszeressé válik majd.

Kollégáimmal együtt várjuk a hozzánk bizalommal fordulókat!

Balázsik Valéria


A jelenlegi oldal frissítve: 2023.10.19.