Erasmus Blended Intensive Programról

Nagy örömünkre szolgál, hogy beszámolhatunk a frissiben zárult Erasmus Blended Intensive Programról, amely egy felejthetetlen hetet kínált román, szerb, portugál, és magyar hallgatók számára az Alba Regia Műszaki Kar vendégeként.

A kezdetektől a közös kalandokig

A program április 7-én vette kezdetét, mikor a vendégek megérkeztek a festői szépségű Székesfehérvárra és elfoglalták szállásaikat. Volt, aki repülővel, volt aki autóval utazott hozzánk, azonban mindenki szerencsésen célba ért.

Atomenergia és jégtörő találkozások

A hivatalos program április 8-án, hétfőn indult, egy korai találkozóval, majd egy buszúttal a paksi atomerőműbe. A látogatás során a résztvevők betekintést nyerhettek az atomenergia békés felhasználásának kulisszatitkaiba, ami kiváló alapot nyújtott szakmai beszélgetésekhez. A program utáni beszélgetésből kiderült, hogy rendkívül izgatottan várták ezt a napot, mivel egyedülálló dolognak számít, hogy a nagyközönség ilyen közelről és részletesen megtekinthet egy atomerőművet, és ezelőtt még külföldi vendégeink jelentős része nem vett részt ilyen kalandban. A napot egy vidám hangulatú “jégtörő” partival zártuk, ahol a Baracs Halászcsárdában finom magyar ételek mellett kultúrák közti barátságok szövődtek.

Tudomány és kultúra találkozása

Kedden a Budai úti campuson került sor a program szakmai részére. Előadások során PhD. Eduardo Natividade és PhD. Carlos Moreira előadásai a fenntartható városfejlesztés és zöld infrastruktúrák iránt érdeklődők számára nyújtottak értékes ismereteket. Délután a távirányítású légi járművek (UAV) fejlesztése és a távfelügyeleti torony irányításának előnyei kerültek előtérbe.

Látogatás a Fővárosba

Szerdán egy egész napos kirándulásra indultunk Budapestre, ahol a Parlament impozáns épülete és a Hősök tere állt a program középpontjában. A résztvevők elbűvölve fedezték fel a magyar főváros nevezetességeit, élvezve a tavaszi napsütést és a város vibráló hangulatát. A program szabad részében felfedeztük a Magyar Zene Háza környékét, ahol a hangszerekkel ellátott parkban mindenki bemutathatta zenei tudását.

Zöld megoldások és fenntarthatóság

Csütörtökön a zöld megoldások és technológiák kerültek előtérbe, ahol a résztvevők szemtanúi lehettek az ökológiai tudatosság és a technológiai innováció zseniális összefonódásának. Prof. Emilian Ceuca vezetésével megismerhettük a zöld stratégiák tervezésének legújabb módszereit, míg PhD. Alexandra Dreghici előadása a fenntartható jövő építésének gyakorlati lépéseit tárta fel. A nap további részében PhD. Levente Dimén PhD az urbanisztikai erdőgazdálkodás biztonsági szempontjait ismertette. Majd a Sóstói Tanösvényen tett túrán keresztül mutatkoztak be Székesfehérvár környezetvédelmi erőfeszítései. Ez a nap nem csak elméleti tudást adott a hallgatóknak, hanem valós eszközöket is nyújtott a fenntartható jövő formálásához, ezzel is inspirálva a nemzetközi közösséget a zöld újítások felé.

Az adatok és drónok világa

Pénteken az adatanalízis és a dróntechnológia állt a középpontban. Nagyné Dr. habil. Hajnal Éva és Dr. habil. Jancsó Tamás előadásai kiválóan ötvözték a tudományos mélységet a gyakorlati alkalmazásokkal, amelyek különösen hasznosak voltak a résztvevők számára. Az előadások után záróakkordként körbevezettük a csapatot az egyetem épületeiben.

Ez a hét nemcsak tudományos ismeretekben, hanem barátságokban és kulturális élményekben is gazdag volt. A résztvevők között kialakult kötelékek és a közösen megélt élmények emlékezetesek maradnak, és reméljük, hogy ezek az új kapcsolatok tovább erősítik majd a különböző országok közötti tudáscserét és együttműködést.

Köszönjük, hogy velünk tartottatok ezen az izgalmas úton, és várjuk a következő kalandot az Erasmus program keretein belül!


A jelenlegi oldal frissítve: 2024.05.06.