20150917 21

II. információs nap a duális képzésről

Az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karán 2015. szeptember 17-én második alkalommal találkozott a Kar vezetése az idén induló duális képzésben partnerként résztvevő székesfehérvári cégek képviselőivel, hogy a még nyitott kérdésekre közösen keressék meg a válaszokat.

A képzési forma az idei tanévben 19, zömében fejér megyei településről származó fiatallal kezdődött meg, akik – a hozzájuk fűzött remények szerint – végzésük után az ország jelentős ipari központjának, Székesfehérvárnak a képzett műszaki és informatikai szakember hiányán enyhítenek majd. Terv szerint ez a képzési forma az elkövetkezendő tanévekben is meghirdetésre kerül, hiszen az idei jelentkezési adatokat tekintve rendkívül népszerű. Minderről a kar dékánja, Dr. Györök György számolt be. Ahogy elmondta, a hallgatók a szorgalmi időszakban teljesen azonos alapképzésben részesülnek hallgatótársaikkal, az eltérés és egyben nehézség a vizsgaidőszak alatt jelentkezik igazán. A december közepétől február elejéig tartó nyolc hetet a duális képzést választó hallgatók a fogadó cégnél töltik, a cég profiljának megfelelő gyakorlati képzésben részesülnek, ott ismereteiknek megfelelően feladatokat kapnak, vagyis munkával töltik a közel két hónapot és mindeközben vizsgakötelezettségeiknek is eleget kell tenniük. Ez nem csak a hallgatókra nézve jelent többletet, de az egyetem oktatóitól is nagy odafigyelést kíván.

A mai megbeszélésnek éppen az volt a fő célja, hogy a különböző profilú cégek kéréseit, elvárásait és lehetőségeit összehangolja a kar oktatási követelményeivel.

Dr. Seebauer Márta oktatási dékánhelyettes felvázolta a duális képzési forma éves időbeosztását, javaslatokat tett az oktatási feladatok cégekkel történő megosztására, esetleg közösen oktatható tárgyakra, a gyakorlati időszakban teljesített feladatok tanulmányi beszámítására, a hallgatók évközi teljesítményének függvényében való vizsgajegy megajánlás lehetőségére. Mindezek hatékonyan segítenék a „közös” munkát, képzést és megkönnyítené a duális képzéssel többletmunkát vállaló hallgatók életét. A dékánhelyettes elmondta azt is, hogy a már működő duális képzések tapasztalatai alapján ezek a hallgatók jobb tanulmányi eredményt érnek el a hagyományos Bsc képzésben résztvevő hallgatótársaiknál, ami leginkább a motiváltságnak és céltudatosságnak tudható be.

A kari felvetéseket követően a cégek képviselői szólaltak meg és valamennyien egyetértettek abban, hogy az első nyolchetes időszakban a hallgatóknak átfogó ismereteket próbálnak nyújtani, mégpedig úgy, hogy a konkrét cég bemutatása helyett közös szakmai programokat szerveznek a gyakorlati hetek egy adott napjára. Ezeken a napokon általános vállalati folyamatokat, szervezeti felépítési mintákat, dokumentációs feladatokat mutatnak be, mivel egy félévet követően a hallgatók még nem rendelkeznek kellő ismeretanyaggal. Felmerült annak lehetősége is, hogy a hallgatók ne csak az őket fogadó cég sajátosságait ismerjék meg, hanem mind a 19 hallgató ismerkedjen meg a programban résztvevő valamennyi partnercéggel, így nagyobb rálátásuk lesz a különböző cégformákra, eltérő létszámú vállalatokra.

A cégek képviselői teljesen egyetértettek a kezdeti időszak szakmai tartalmának kialakításában, megállapodtak a közösen megrendezett szakmai napok időpontjában. Ezek konkrét előadásait, gyakorlati faladatokkal kiegészített céges programjait a későbbiekben pontosítják.

Az egyetem részéről felmerült a „vállalati mentor” rendszerének kialakítása. A vállalati mentorok biztosítanák a személyes odafigyelést, a kezdetben még talán bizonytalan fiatal eligazodását a vállalati hierarchiában, a még szokatlan közegben. A mentor végigkísérné a hallgató beilleszkedését, fejlődését a szakmai ismeretek terén. Ezzel egy időben az Alba Regia Műszaki Kar részéről is külön odafigyelésben részesülnének a duális képzés hallgatói, rendszeresen találkoznának tanáraikkal, akiktől támogató segítséget, bíztatást kapnának személyre szabottan, „coaching” formájában.

Bár az országban már létezik ez a képzési forma, de azokra jellemző, hogy egy nagyvállalattal együttműködve alakították ki, míg az Óbudai Egyetemen most kerül bevezetésre, és külön sajátossága, hogy tíz partnerrel kötött megállapodásra épül.

A mai megbeszélés alapján bíztatóak a képzéshez fűzött remények. Valamennyi partnercég képviselője azonos elképzeléseket vázolt, úgy tűnik, közösek a célok. Pillanatok alatt egyetértésre jutottak a gyakorlati kérdéseket és a megvalósítás módját illetően a cégek képviseletében megjelentek, úgy egymás között, mint a kar vezetésével.

obudai egyetem kicsi1

Az Óbudai Egyetem duális képzésének elsőéves hallgatói a városházán

Az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karán indult duális képzésben résztvevő diákokat köszöntötték kedden délelőtt a Városházán.Az Alba Regia Műszaki Karon mintegy ezer diák tanul, közülük 199-en kezdték az első szemesztert a városban. Duális képzésben közülük húsz hallgató vesz részt, akiket Cser-Palkovics András polgármester, valamint Fodor János rektor és Györök György dékán köszöntött a Díszteremben.

A fehérvári Alba Regia Műszaki Karon a duális képzési formában indított nappali tagozatos mérnök informatikus alapszak lett a legnépszerűbb.

Az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kara úttörő jelleggel a mérnökinformatikus alapszakon indította el a duális képzést húsz hallgató bevonásával idén szeptembertől. A fiatalok az egyetemen zajló elméleti képzésükkel párhuzamosan a szerződött vállalatok valamelyikénél gyakorlati oktatáson vesznek részt az alapképzés teljes ideje alatt, megismerik választott szakmájukat, tapasztalatokat szereznek, közben 60-100 ezer forint összegű ösztöndíjat kapnak. Székesfehérvárról kilenc, Bodajkról, Cecéről, Csákberényből, Dunakesziről, Gárdonyból, Kálozról, Mórról, Pétfürdőről, Sárbogárdról, Sárvárról és Szentgotthárdról pedig egy-egy hallgató vesz részt a duális képzésben. Az újszerű kezdeményezéshez csatlakozott az Albacomp Rendszerintegrációs Kft., az IBM Magyarország, a Karsai Műanyagtechnikai Holding Zrt., a Macher Gépészeti és Elektronikai Kft., az Önkormányzati Informatikai Központ Non-Profit Kft., a SIMON Műanyag Feldolgozó Fémtömegcikk Gyártó cég, a Széphő Zrt. és a VIDEOTON Holding Zrt. A székesfehérvári cégek igen nagy előnyre tesznek szert azzal, hogy képzett, az igényeiknek leginkább megfelelő szakembereket nevelnek ki. A tervek szerint 2016 szeptemberétől a duális képzés egy újabb évfolyammal folytatódik a mérnökinformatikus alapszakon, illetve kiterjesztik az oktatást a gépészmérnök, a villamosmérnök, illetve a földmérő és földrendező mérnök alapszakokra is.

obudai egyetem kicsi3

A Városháza Dísztermében megrendezett fogadáson Székesfehérvár polgármestere gratulált a felvételt nyert hallgatóknak, akik – mint mondta – úttörői annak a kezdeményezésnek, amely az egész országban kezdeti stádiumban van. Cser-Palkovics András arról beszélt, hogy a képzés a megszokottól eltérő egyetemi létet jelent majd, bátorságot igényel a hallgatók, az egyetem és a cégek részéről egyaránt. Azt kívánta, hogy a fiatalok találják meg számításaikat a tanulmányi éveik alatt és a nagybetűs életben egyaránt, és érezzék úgy, hogy érdemes volt részt venni a duális képzésben. Mint mondta a magyar gazdaság egyik legfontosabb ipari központja Székesfehérvár. A műszaki, informatikai és mérnöki területen a képzett munkaerő hiányával küzdenek, amit meg kell oldani az újabb befektetők megnyerése és a meglévő cégek további ösztönzése szempontjából. Erre jelent megoldást a duális képzés, ami új lehetőségeket nyit, és a jövőt jelenti minden közreműködő számára. A polgármester szavai szerint mindez arra ösztönözheti a fiatalokat, hogy ne menjenek külföldre, vagy néhány esztendő kint tartózkodás után térjenek haza, és itthon kamatoztassák tudásukat.

obudai egyetem kicsi4

Fodor János, az Óbudai Egyetem rektora gratulált a fiataloknak és méltatta tanulmányi teljesítményüket, mellyel felvételt nyertek. Elmondta: a duális képzés abban más az eddigi oktatási formákhoz képest, hogy a fiataloknak már a kezdetektől helyt kell állniuk az alapokat adó, fontos elméleti és az értékes gyakorlati képzésben egyaránt. Székesfehérváron ehhez minden lehetőség adott, a cégek részéről megvan az igény és a fogadókészség is. A rektor köszönetét fejezte ki dr. Cser-Palkovics András polgármesternek, a városnak és a cégeknek egyaránt. Mint mondta: vélhetően sikerül az eddigiekhez képest több hallgatót megnyerniük a jövőben Budapest elszívó hatásával szemben. A német tapasztalatok szerint a duális képzésben gyakorlatilag nincs lemorzsolódás, a résztvevő hallgatók tanulmányi átlaga pedig csaknem egy jeggyel jobb az átlagosnál. Prof. dr. Fodor János reméli, hogy a kemény feltételek ellenére náluk is hasonlóan biztató eredményekről tudnak majd beszámolni.

obudai egyetem kicsi7

Ugyancsak köszöntötte a hallgatókat dr. Györök György, az Alba Regia Műszaki Kar dékánja, aki – műszaki szakember lévén – négyszereplős modellként mutatta be Székesfehérvár sikerének kulcsát. Mint mondta: az egymásra találáshoz kell egy kiváló, folyamatosan fejlődő város, a mennyiségi és minőségi értelemben is növekedő ipar, a jó képzés és a befogadó hallgatói kör. Hozzátette: a duális képzéssel gyakorlatilag mindenki nyer, a hallgatókra pedig kollégakánt tekintenek, partnerséget ajánlanak számukra.

obudai egyetem kicsi6

A Székesfehérvár Jövőjéért Egyesület képviseletében Schultz György köszöntötte a fiatalokat. Beszámolt a szervezetük törekvéseiről, majd előadást tartott a Városháza létrejöttéről, kiemelten a Díszterem, annak berendezése történetéről, a város dicsőségét hirdető történelmi falfeliratok 1938-as átadásáról, tíz évvel későbbi eltávolításáról és 2013-as újrafestéséről.

forrás: www.szekesfehervar.hu