Nem szabad feladni! Mindig van megoldás!
A szakmában a konkurenseiddel is légy korrekt viszonyban!”
Interjú Prépost Tiborral, villamosmérnökkel (mérnök tanár, mérnök üzemgazdász)
(Az alumni interjúsorozat huszonegyedik része)
- Melyik cégnél és milyen pozícióban dolgozik?
Magas koromra való tekintettel, nyugdíjasként már nem folytatok kenyérkereső tevékenységet. Szakmai múltam következőképen alakult:
Rádióműszerész szakmunkás bizonyítvánnyal a kezemben szervízműszerészként dolgoztam Celldömölkön, majd 1965-től Székesfehérvárra jöttem a VTRGY későbbiekben VIDEOTON gyárba, ahol másfél évet húztam le termelőüzemben televízió részegységek műszeres indítása volt a feladatom. Gyáron belül átkerültem a Minőségellenőrzési Főosztály Műszaki Osztályára, ahol műszerészként, majd a Kandó Főiskola Székesfehérvári Kihelyezett Tagozatán a villamos üzemmérnöki diplomám megszerzése után villamos mérnökeként dolgoztam. Feladatom volt részt venni mintakészülékek és nullszériás termékek minősítő vizsgálatában, részt venni különböző vizsgálati módszerek kidolgozásában és célműszer fejlesztésben (pl. képcső vizsgáló stand, átütés vizsgáló berendezés).
1972-ben a Kandó Főiskola Gyengeáramú Kar igazgatójának hívására átmentem a Székesfehérváron alakulóban lévő Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskola Számítógéptechnikai Intézetbe, intézeti mérnök beosztásba.
Feladatom volt az intézet laboratóriumainak technikai fejlesztése, üzemeltetése, hallgatói mérések, gyakorlatok megtervezése, mérési útmutatók, oktatási segédletek kidolgozása, megírása. Részt vettem az intézet által külső megrendelőktől vállalt munkák tervezésében és megvalósításában (pl.: különböző mikroprocesszoros mérésadatgyűjtők kifejlesztése). 1975-ben „Villamosipari műszaki tanári” oklevelet szereztem, hogy pedagógiai szempontból is megalapozottan tudjam munkámat végezni.
Ezen időszak alatt a főállásom mellett meghívott óraadóként számítógép ismereteket tanított tizenhárom éven át a Bánki Donát Műszaki Főiskola Székesfehérvári Kihelyezett Tagozatán, három éven át labor gyakorlatokat vezettem a saját intézetünkben és négy éven át elektrotechnikát tanítottam a Székesfehérvári Ságvári Endre Gép- és Híradásipari Szakközépiskolában. A TIT keretében tevékenyen részt vettem a számítástechnikai kultúra terjesztésében azzal, hogy gyakorlati bemutatóval összekötött előadásokat tartottam középiskolákban, művelődési házakban.
1986-tól egy volt évfolyamtársam „csábítására” kerültem a Székesfehérvári Univerzál Szolgáltató Leányvállalathoz főmérnöki beosztásba. Feladatom lett a cég műszaki irányítása, technikai fejlesztése az elektronikus vagyonvédelmi tevékenység szakmai irányítása és elektronikával kapcsolatos tervezések elvégzése (pl.: behatolás jelző rendszerek, fényjáték automatikai megoldások, hőfokjelző automatikai megoldások).
1988-ban a szolgáltató leányvállalatot a létrehozó „anya szövetkezet” megszüntette, ezért munkatársaimmal megalakítottuk az UNISZER Kisszövetkezetet és mint szövetkezeti elnök vezettem a céget, a szakmai irányítás és tervezés mellett.
1992-ben kollégáimmal létrehoztam a Luxalarm Kft-t, melynek ügyvezető igazgatója voltam a 2002-ben bekövetkezett nyugdíjazásomig. A cégvezetés mellett feladatom volt az elektronikus vagyonvédelmi tevékenység szakmai irányítása és elektronikus vagyonvédelmi rendszerek (behatolás jelző-, beléptető-, videó kamerás rendszerek) tervezése. Szükségét éreztem a cégvezetéshez a megalapozottabb gazdasági ismeretekre, ezért 1995-ben „mérnöküzemgazdász” oklevelet szereztem a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán.
Nyugdíjazásom után egy ideig egyéni vállalkozóként vállaltam különböző tervezői, műszaki ellenőri megbízásokat. Gazdasági-, pénzügyi ismereteimet kamatoztatva egy köztestületnél vállaltam gazdasági vezetői tisztséget, majd különböző civil szervezeteknél pénzügyi ellenőri feladatokat.
- Mi volt a motivációja, amikor egyetemünket, vagy annak jogelőd intézményeit választotta?
A VIDEOTON Minőségellenőrzési Főosztály, Műszaki Osztály munkatársaként a feladataim jelentős része magasabb szintű tudást követelt meg, melyet én igyekeztem részben önképzéssel, illetve különböző szakmai tanfolyamokkal pótolni. Közben rájöttem, hogy rendszerezett, átfogó, magasabb szintű tudásra csak iskolarendszerű felsőfokú képzésben tudok szert tenni.
- Pontosan melyik jogelődintézményünkben végzett? Melyik szakon (szakokon) szerzett oklevelet?
A Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskola Gyengeáramú Kar Híradásipari szakon végeztem villamos üzemmérnökként 1971-ben.
A Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskola Gyengeáramú Kar kiegészítő műszaki tanárképző szakon szereztem másoddiplomát villamosipari műszaki tanárként 1975-ben.
- Volt-e olyan tanára, akire felnézett? Milyen üzenettel/szemlélettel/tudással lett gazdagabb általa?
Több nagyon jó tanárom is volt, közülük kettőt emelnék ki, akik mindketten a Videoton fejlesztőmérnökei voltak, óraadóként tanítottak a főiskolán: Gyüling Zoltán, aki „Hírközlés elmélet alapjai” és a „Híradástechnikai áramkörök” tantárgyakat tanította, míg Batári József a „Rádió és TV technika” tantárgyat. Mindkettőjük erénye abból következett, hogy gyakorló tervezőmérnökök voltak és így a legelvontabb elméleti kérdéseket is összekapcsolták a gyakorlattal, felhívva a figyelmünket arra, hogy az általuk oktatott ismeretek nem csupán öncélú tananyagok.
- Fel tudja eleveníteni első emlékét az egyetemmel kapcsolatban?
A megilletődöttség és a rádöbbenés arra, hogy beülve az iskolapadba diákként viselkedik az ember, akár hány éves is.
- Kapott-e az intézménytől életre szóló útravalót?
Nem szabad feladni! Mindig van megoldás! A szakmában a konkurenseiddel is légy korrekt viszonyban! Ha végkép elakadsz legyen kitől segítséget kérni.
- A tanulás mellett jutott idő a szórakozásra is? Milyenek voltak az egyetemi diákévek?
Tekintettel arra, hogy mi esti tagozaton végeztük a főiskolát állandó lekötöttséget jelentő munkahelyünk volt. Többen már ekkor családosok voltak. Sokan vidékről jártak be. Örültünk, hogy a munkahelyi lekötöttség mellett tudtunk időt biztosítani az órák látogatására, a tanulásra. A sikeres vizsgák után, akikkel együtt vizsgáztunk be szoktunk ülni sör melletti beszélgetésre. Évente egyszer összejöttünk évfolyamszinten egy vacsorával egybekötött „bulizásra”.
- Meg tudja fogalmazni, mi volt az, amit a leginkább szeretett az egyetemben?
Megtanultunk tanulni és gondolkodni. Megtanultuk -főleg műszaki területen- komplexen kezelni egy feladatot. Megtanultuk, hogy több megoldás is létezhet, ebből kell kiválasztani a legoptimálisabbat, figyelembe véve az ár-érték arányt is. Minden beadandó tervezésnél kötelező volt önköltségszámítást is végezni.
- Milyen lehetőséget lát napjaink felsőoktatásában?
Ebben a felgyorsult világban a tudomány szédületes fejlődése nagyon gyorsan elavulttá teszi a megszerzett ismereteket. A szakmai alapok mellett a folyamatos tanulásra kell felkészíteni a hallgatókat. Ebbe nagy segítségre van a szervezett képzést és az egyéni ismeretszerzést is segítő szédületesen fejlődő technikai háttér. Műszaki területen nagyon jónak tartom a duális képzés előretörését.
- Lenne tanácsa a mai ifjúságnak, hogyan válasszanak egyetemet/karriert maguknak?
Ha lehetőség van rá akkor az érdeklődési körünknek megfelelően célszerű szakmát választani. Olyan karriert igyekezzenek építeni maguknak amelyikben jól érzik magunkat. A főiskolán eltöltött munkám során szerzett tapasztalatlanaim alapján alítom, hogy aki kényelmi szempontok, vagy ismerősök rábeszélése miatt jött hozzánk tanulni, az már a diák éveit is úgy szenvedte végig.
- Felidézné egy emlékezetes pillanatát, ami az egyetemünkhöz köti?
Székesfehérváron a Kandó Kálmán Műszaki Főiskola Számítógéptechnikai Intézete a nulláról kezdve épült fel, beleértve a rendelkezésre átadott épületek átalakítását, felújítását, a laboratóriumok, számítóközpont felszerelését a szükséges eszközökkel, műszerekkel. Az akkor még az egyetlen évfolyam hallgatóival közösen végeztük el a számítóközpont álpadló rendszerének elkészítését. Nagy lelkesedéssel folyt a munka. A főiskola konkrét anyagi hasznán és időnyerésen túl, napjainkig ható közösségépítő ereje is volt ennek a tevékenységnek. Több mint ötven év után is, amikor összejön az évfolyam az a megtiszteltetés ér, hogy mindig meghívnak engem is.
- A munkahelyén mennyiben tudja hasznosítani az intézményünkben tanultakat?
A változatos szakmai életutamon mindig biztonságot jelentettek a főiskolán megszerzett ismeretek. Természetesen állandóan meg kellett újítani és ki kellett egészíteni ezeket az ismereteket. Még cégvezetőként is jobban elfogadtak a beosztottjaim, mert a konkrét munkájukkal kapcsolatban is tudtunk „egynyelven” beszélni.
- Gyerekkorában is már ezzel a szakmával akart foglalkozni, vagy más „karrierálma” is volt? ˝
Már kicsi gyermek korom óta lenyűgöztek a műszaki dolgok. Második osztályos voltam amikor villamosították a falut, ahol laktunk. Állandóan a villanyszerelők körül sündörögtem figyelve a munkájukat és összegyűjtve az összes leeső huzaldarabokat, „Bergmann cső” darabokat, hogy legyen mivel „villanyszerelést” játszani. A villamosság iránti érdeklődésem később sem múlt el. Hetedik osztályos koromban sikerült egyszer „lapos elemből” kiszerelt szénrudak segítségével úgy ívfényt előállítani, hogy egész hétvégére áram nélkül maradt a falu.
- Diplomával a kezében mi volt az első pár lépés, amit megtett a karrierje előmozdítása érdekében?
Szakmailag nagyon jó munkahelyem volt, de valahol bennem motoszkált a változás igénye. Keresgélés közben adódtak potenciális lehetőségek automatizálási területen, illetve telemechanikai területen. A végső lökést a változtatásra a Kandó Főiskolára történő meghívás jelentette, mellyel éltem is.
- Volt támogatója, aki segítette a karrierje kezdetén?
Igen volt. Tarró Károly a Kandó Főiskola Gyengeáramú Kar igazgatója tagja volt az Államvizsga Bizottságnak, gondolom megtetszett neki a szereplésem, mert amikor kijöttem a vizsgáról, kijött utánam és megkérdezte, hogy lenne e kedvem a főiskolán dolgozni a szeptemberben Székesfehérváron induló számítástechnikai tagozaton (a későbbiekben lett önálló intézet). Ez realizálódott egy bő fél év múlva. Én innét számítom diplomás pályafutásom kezdetét.
