„A problémamegoldásban, döntésekben ma is az ott elsajátított logikát (gráfelmélet), alaposságot (egy mérés nem mérés) követem.”
Interjú V. Németh Zsolt földmérő üzemmérnökkel, az Energiaügyi Minisztérium vízgazdálkodásért felelős államtitkárával
(Az alumni interjúsorozat huszonkettedik része)
- Melyik cégnél és milyen pozícióban dolgozik?
Jelenleg három fontos posztot is betöltök: a Vas vármegyei, Körmend központú országgyűlési választókerület képviselője vagyok immár 26 éve, emellett a magyar életmód és nemzeti értékeink védelméért felelős miniszterelnöki biztosként tevékenykedek és az Energiaügyi Minisztérium vízgazdálkodásért felelős államtitkári teendőit is ellátom.
- Mi volt a motivációja, amikor egyetemünket, vagy annak jogelőd intézményeit választotta?
Első generációs értelmiségi vagyok. Egy kis Vas vármegyei faluban, Oszkón nőttem fel. Földmérési szakközépiskolában érettségiztem Szombathelyen, majd onnét több osztálytársammal együtt az Erdészeti és Faipari Egyetem Földmérési és Földrendezői Főiskolai Karára jelentkeztem, Székesfehérvárra. A pályaválasztásban motivált, hogy a matematikát, különösen a geometriát nagyon szerettem és hogy a földmérőről az a kép alakult ki bennem, hogy az egy olyan értelmiségi, aki alapvetően nem az íróasztalnál, hanem kint a természetben, a terepen dolgozik.
- Pontosan melyik jogelődintézményünkben végzett? Melyik szakon (szakokon) szerzett oklevelet?
Az EFE FFFK-n 1984-ben jeles minősítésű földmérő üzemmérnöki oklevelet szereztem.
- Volt-e olyan tanára, akire felnézett? Milyen üzenettel/szemlélettel/tudással lett gazdagabb általa?
Babos tanár úr ábrázoló geometriát, egy „rettegett” tárgyat tanított. Talán ez tizedelte legnagyobb mértékben az elsőéveseket. Ő egy régi vágású, érzelemmentes, szigorú, de elképesztően következetes tanár volt. Utólag lett kedvencem. Ágfalvi tanár úr mérnökgeodéziát tanított, és engem mindig is érdekelt az alkalmazott geodézia, rá azért emlékezem szívesen. Szeredi Kálmánt pedig szerintem mindenki kedvelte. Emlékezetesek voltak a nála végzett topográfiai mérőgyakorlatok, tanulmányi kirándulások. A kimerítő „terepmunka” után az estét, néha az egész éjszakát végig énekeltük vele. A hangszerkíséretet citerával én adtam. Busics tanár úrnak pedig azért vagyok hálás, mert talán leginkább neki köszönhetem, hogy nem vesztettem el a kapcsolatot a főiskolával, annak befejezése után sem.
- Fel tudja eleveníteni első emlékét az egyetemmel kapcsolatban?
1981 augusztusában, az őszi tanévkezdés előtt pár nappal érkeztünk Székesfehérvárra, „balektáborba”. A felsőbb évesek vezettek be bennünket a főiskola világába: milyen tárgyak lesznek, mennyit kell tanulni, „használati útmutató” leendő tanárainkhoz, stb. Semmi megalázás, semmi fölényesség. Nagyon fontos része volt viszont a „képzésnek” a diákhagyományokkal, a selmeci dalokkal való ismerkedés. Ez utóbbi nemcsak a főiskolás évek alatt, hanem azóta is meghatározó számomra.
- Kapott-e az intézménytől életre szóló útravalót?
Igen, a műszaki szemléletet. Bár utána egy humán egyetemi diplomát is szereztem, a mai napig a fehérvári földmérő üzemmérnöki oklevél az értékesebb a számomra. A problémamegoldásban, döntésekben ma is az ott elsajátított logikát (gráfelmélet), alaposságot (egy mérés nem mérés) követem. A geodézia „professzionális” elsajátításán túl számos területről (bányászat, út-vasútépítés, víziközművek) kaptunk ismeretet, amely jó alapul szolgált ahhoz, hogy a kivitelezésében, beruházások lebonyolításának területén helyezkedhessünk el. Ezért nem tartom magam pályaelhagyónak. Vannak olyan ismeretek, amelyeket még Fehérváron szereztem meg és a munkáim során, művezetőként, kitűzőmérnökként, építésvezetőként, de még most, vízgazdálkodásért felelős államtitkárként is ugyanúgy hasznosítok.
- A tanulás mellett jutott idő a szórakozásra is? Milyenek voltak az egyetemi diákévek?
Visszaemlékezve is úgy gondolom, hogy sok időt töltöttünk tanulással, és még többet rajzolással. A szintvonalas domborzati térképektől kezdve az úthelyszínrajzokig, és úthossz-szelvényekig. De olykor azért ezeket is megszakítottuk egy-egy jó mozi kedvéért. Többnyire az első sorban ültem – oda volt a legolcsóbb a jegy és ki tudtam nyújtani a lábamat. Az Ősfehérvár étteremben, vagy a Hági sörözőben is mi, geósok gyakori vendégek voltunk. A legjobb emlékeim azonban a szakestélyekről vannak. Többször is voltam „Contrapunct” és a selmecbányai Leányvárban egyszer „Cantus praeses” is. Szerettem (és ma is szeretem) az estek humoros regulákkal teli emelkedettségét, ahol érezni lehetett, hogy cselekvő részesei vagyunk egy több száz éves élő hagyománynak.
- Meg tudja fogalmazni, mi volt az, amit a leginkább szeretett az egyetemben?
A középiskolámhoz képest is egy kisebb intézménybe kerültünk. A három évfolyamon összesen lehettünk 150-160-an, vagy még annyian sem. A személyesség, a családias légkör megkülönböztette a főiskolát más karoktól. Nekem tetszett.
- Milyen lehetőséget lát napjaink felsőoktatásában?
Napjaink felsőoktatásában bizonyára több lehetőség van a legújabb tudományos eredmények megismerésére és még inkább elsajátítására. Amikor én főiskolára jártam, akkor még használtuk a hétjegyű függvénytáblát és a „tekerős” számológépet, a Facitot. Egyetlen asztali számítógép volt összesen, és jó nagy asztal kellett hozzá.
- Lenne tanácsa a mai ifjúságnak, hogyan válasszanak egyetemet/karriert maguknak?
Én ma is aszerint választanék felsőoktatási intézményt, hogy ott klasszikus tudáshoz juthassak. Megnézném, hogy az oktatott tantárgyak tényleg a diszciplína kategóriába tartoznak-e, vagy csupán tanfolyamon is megszerezhető, divatos, gyorsan kopó ismereteket nyújtanak.
- Felidézné egy emlékezetes pillanatát, ami az egyetemünkhöz köti?
Elsőévesként, Sopronban, az egyetemen részt vettem egy tudományos diákköri konferencián. Előadásom egy, a telkek kiosztásánál, kimérésénél használható új algoritmusról szólt. Még középiskolás koromban egy osztálytársammal megújítottuk a Naszluhácz-féle képletsort, egyetlen zárt képletté alakítva azt. Meglepetésre balekként (elsőévesek megnevezése) harmadik helyezést értem el vele. Később a szakdolgozatomat is e témából írtam, PTK 1096-os mágneskártyás zsebszámológépre készítettem egy komplett programcsomagot, melynek alapját az új algoritmus adta.
- A munkahelyén mennyiben tudja hasznosítani az intézményünkben tanultakat?
– Lásd 6.
- Gyerekkorában már ezzel a szakmával akart foglalkozni, vagy más „karrierálma” is volt?
Bátyám földmérési szakközépiskolába járt, mikor iskolát kellett választanom, így a pályaválasztásnál őt követtem. Édesapám viszont egy közútkezelő cégnél volt gépkezelő, hengeres. Így raktam össze azt, hogy én a földmérő üzemmérnöki végzettséggel a Zalaegerszegi Közúti Építővállalatnál helyezkedtem el művezetőként, majd kitűzőmérnökként. Jogutódjánál, egy multinacionális cégnél (STRABAG) építésvezetőként ért az 1998-as országgyűlési választás. A parlamenti mandátumot elnyerve – élve a jogi lehetőséggel – fizetés nélküli szabadságra mentem. És az Országházban a hetedik ciklusomat töltve, jelenleg is ez a jogi státuszom: fizetés nélküli szabadságon lévő építésvezető. Ha két év múlva elveszteném a mandátumomat, jelentkezhetnék náluk munkára. De szerintem 28 év múltán nekik is és nekem is az lenne a legjobb, ha erre nem kerülne sor.
