Közös képzés a Békéscsabai SZC Vásárhelyi Pál Technikummal

Okleveles földmérő, földügyi és térinformatikus technikumi képzés indul a Békéscsabai SZC Vásárhelyi Pál Technikumban az Óbudai Egyetem Alba Regia Kar szakmai részvételével.

A szakmai program tantervének sajtónyilvános aláírásakor Prof. Dr. Györök György dékán kiemelte, a Békéscsabai SZC Vásárhelyi Pál Technikum partnersége az intézménnyel immáron hosszú ideje fennáll és a Geoinformatikai Intézet földmérő szakán nagyon sok békéscsabai hallgató végzett. A szakmai kooperációval közös programtantervet alakítanak ki, amelynek eredményeképpen a békéscsabai fiatalok a technikumi képzésnek köszönhetően kreditpontokkal gazdagodnak, ami jól jón majd a felsőoktatásban.

Schnider György igazgató a program elején bemutatta békéscsabai intézményét, amely profilját tekintve hiányszakmák oktatásából áll össze. Kiemelte, hogy a székesfehérvári egyetemi karral három évvel ezelőtt kezdődtek meg a szorosabb együttműködést katalizáló beszélgetések, amelynek kimeneteleként az okleveles technikus képzés alapját képező, közös tananyag alapjait lerakták.

Dr. habil. Pődör Andrea, az ÓE AMK Geoinformatikai Intézet (Geo) igazgatója arra fókuszált, hogy a közösen kidolgozott tananyag egyenes utat jelent a szakközépiskolából az egyetemre, amely a tanulmányi folyamatban az egyetem szakmai felügyeletével támogatja a tanulókat. A kooperáció eddigi eredményei között tartja számon a Geo-ban megszervezett nyári gyakorlatot a békéscsabai tanulók számára.

A sajtótájékoztató végén aláírták az okleveles földmérő, földügyi és térinformatikus technikumi képzés programtantervét.

ÓE Állásbörze 4.0

Az Óbudai Egyetem Nonprofit Kft negyedik alkalommal szervezte meg az Állásbörzét az Óbudai Egyetem Alba Regia Karon. Székesfehérvári cégek, munkaerőtoborzó iskolaszövetkezet,  nyelviskola, de a banki szektor is képviselte magát az eseményen. A megnyitón Mészáros Attila Székesfehérvár alpolgármestere kiemelte, hogy nagyon büszke arra a partnerségre, amely a városban működő gazdasági szervezetek és a felsőoktatási intézmény között kialakult. A kapcsolatrendszer fő nyerteseinek a hallgatókat nevezte, akik egyre többen profitálhatnak szakmailag a duális képzési formából. Megjegyezte, hogy a város gazdaságának fejlődéséhez megfelelő felkészültségű mérnökökre és gazdasági szakemberekre van szükség, ehhez pedig az Óbudai Egyetem jó választás a diákok részéről. Prof. Dr. Györök György, az ÓE Alba Regia Kar dékánja kiemelte, hogy a székesfehérvári képzésekre jelentkezők számának emelkedése magával hozza a fehérvári állásbörzék iránti keresletet is. A hallgatók és a cégek számára egyértelműen jó találkozási lehetőség a program, de az egyetem számára is jó visszajelzés a cégek részéről, hogy éppen mire van kereslet és milyen irányban lehetne gondolkozni a képzések fejlesztési irányait illetően. Mezei Miklós, az ÓE Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója köszöntötte a résztvevőket és kiemelte a kiváló partnerséget, amely a  város és az egyetem vezetését jellemzi.

Oktatóink látogatása az Ulmi Egyetemen

Az Óbudai Egyetem Alba Regia Kar oktatói, nevezetesen Dr. Hajnal Éva, Dr. Seebauer Márta és Dr. Udvardy Péter egyetemi docensek látogatást tettek 2025.03.17-22-ig az Ulmi Műszaki Egyetemen (University of Applied Sciences). A delegációt Prof. Marc-Oliver Otto a Matematikai Természettudományi és Energia Gazdálkodási Kar dékánja fogadta. Az utazás célja az Alba Regia Kar nemzetközi kapcsolatainak a bővítése és tapasztalatcsere volt.

A látogatások során lehetőség volt megismerkedni a különböző tanszékek oktatóival, a kar képzési palettájával, a kutatási projektekkel, az egyetem ipari és kutatólaborjaival. Találkoztunk Stephanie Wagnerrel a Nemzetközi Iroda Igazgatójával, Prof. Ben Dippe dékánhelyettessel a Management és Vállalkozási Központ Igazgatójával, Prof. Dr. Walter Commerell-lel az Energia Technológia Intézet igazgatójával, Prof. Dr. Hubert Mantz az Alkalmazott Természettudomány Intézet és Prof. Dr. Thomas Walter a Mechatronika Intézet professzoraival.

Számos nagyon érdekes fenntarthatósági projektet nézhettünk meg, autonóm mobil robotok, UAV légifényképezés témakörökben. Megnézhettük az Egyetem High Tech. energiaparkját és kipróbálhattuk a mobil napelem alapú főzőblokkot is. Az egyetem mellett épült Science Park kutatásaiba is bepillantást nyertünk.

A látogatás kellemes, baráti légkörben zajlott, a délutánokon városnézést és gasztronómiai programot szerveztek vendéglátóink. Reméljük, hogy ez a kapcsolatfelvétel egy hosszú távú együttműködés alapja lesz.

Felhívás tanulmányi ösztöndíj pályázatra

A Fejér Vármegyei Mérnökökért Alapítvány Kuratóriuma (FVMAK) tanulmányi ösztöndíj pályázatot hirdet a vármegye műszaki felsőoktatásában tanuló azon nappali tagozatos mérnökhallgatók számára, akik az ötödik tanulmányi félévben az adott alapképzési (BSc) évfolyamban a legjobb összesített korrigált kreditindexet érik el.

Pályázhatnak az alábbi képzésen tanuló hallgatók:

Óbudai Egyetem Alba Regia Kar (ÓE-AMK)

  • földmérő és földrendező mérnöki szak
  • gépészmérnöki szak
  • mérnökinformatikusi szak
  • villamosmérnöki szak

Karonként 1-1 díjat hozunk létre. Az ösztöndíj mértéke a kiemelkedő tanulmányi eredményt követően az 6. félévre történő beiratkozást követő 5 hónapra személyenként és havonta 100.000 Ft (százezer Ft), melyet minden hónap elején átutalással juttat el a kiíró a díjazott számlájára.

A kiemelkedő tanulmányi eredményű hallgatók pályázatot nyújtanak be a saját Kar oktatási hivatalába (OH). A pályázat feltétele, hogy a benyújtó Fejér vármegyei lakos legyen, és a felsorolt szakok valamelyikén folytassa tanulmányait. Kivételesen pályázhatnak azok a hallgatók is, akik hitelt érdemlően tudják igazolni, hogy a végzés után Fejér megyei munkahelyen fognak elhelyezkedni (pl. tanulmányi szerződés).

Amennyiben a díjazott megszakítja tanulmányait az ösztöndíjjal támogatott tanulmányi félév során, köteles azt bejelenti, és azzal egyidejűleg a folyósítás megszűnik.

A kari vezetés javaslatáért keresse Dr. Pogátsnik Monika oktatási dékánhelyettest:
e-mail: pogatsnik.monika@amk.uni-obuda.hu

Pályázatok benyújtásának határideje: 2025. április 4. 23:59

Dokumentumok:

Álláshirdetés – Műszaki ügyintéző

ÓE-AMK-190/2025

MŰSZAKI ÜGYINTÉZŐ

Óbudai Egyetem Alba Regia Kar (Székesfehérvár) – Dékáni Hivatal

Az álláshoz tartozó elvárások, lényeges feladatok: 

Elvárások:

  • jó irodai munkamorál
  • megfelelő kommunikációs készség
  • kiváló problémamegoldó képesség
  • önálló munkavégzésre való hajlandóság
  • egyetemen használatos szoftverek ismerete 
  • lendületes hozzáállás

Feladatok:

  • A Budai út 45. szám alatt található Mérnöki Intézet (MI) és Természettudományi és Szoftvertechnológiai Intézet (TESZI) épületeiben: informatikai és kommunikációs infrastruktúrájának üzemeltetése, karbantartása és felügyelete, a szervezeteinek és belső hálózatának, beléptető rendszerének felügyelete, a hálózati és adatbiztonság fenntartása.
  • Részvétel az MI és a TESZI intézetek informatikai eszközeinek üzembe helyezésében, a hardver és szoftver eszközök nyilvántartása.
  • MI/TESZI intézetekben az eszközök, hardver karbantartása, tervszerű ellenőrzése és szoftveres karbantartása, különös figyelemmel azok tisztán tartására és a vírusmentesség fenntartása.
  • Rendellenes működés, illetve bármilyen szabálytalanság észlelése esetén a  kari rendszergazda azonnali értesítése.
  • A felhasználók számára help desk biztosítása, a bejelentések és az intézkedések naplózása.
  • Kari rendezvényeken (pl.: diplomaátadó ünnepség stb.) való részvétel, technikai háttér biztosítása.

Állás, munka területe(i):

  • Rendszergazda

Előnyt jelentő tapasztalat:

  • hasonló munkakörben szerzett szakmai jártasság

Egyéb feltételek (csak felvétel esetén):

  • büntetlen előélet, illetve nem áll a tevékenység folytatását kizáró foglalkoztatástól eltiltás hatálya alatt

Szükséges végzettség:

  • középfokú vagy felsőfokú informatika területén szerzett végzettség

Szükséges nyelvtudás:

  • angol nyelvtudás

Foglalkoztatás jellege:

  • határozatlan munkaviszony, teljes munkaidő (heti 40 óra)

Munkavégzés helye:

  • 8000 Székesfehérvár, Budai út 45.

Jelentkezés módja: 

  • szakmai önéletrajz bérigény megjelöléssel,
  • motivációs levél, 
  • a végzettséget és/vagy képzettséget igazoló okiratokat felvétel esetén eredetben bemutatni szükséges,
  • érvényes erkölcsi bizonyítvány (felvétel esetén eredetben bemutatni szükséges),
  • az e-mail tárgyában, kérjük feltüntetni a betöltendő pozíció megnevezését „Műszaki ügyintéző 2025”.

A munkakör betöltésének várható időpontja:

  • 2025. május 1. 

Az önéletrajzok és a szükséges iratok benyújtásának határideje:

  • 2025. április 1. 

A benyújtás módja:

  • elektronikus úton a titkarsag@amk.uni-obuda.hu e-mail címen keresztül

A munkáltatóval kapcsolatban további információ az Óbudai Egyetem Alba Regia Kar honlapján: www.amk.uni-obuda.hu szerezhető.

Finn delegáció a robotlaborban

Március 14-én, pénteken Farkas Bálint egy rendkívül izgalmas robotlabor bemutatót tartott, amely nagy sikert aratott a finn delegáció körében! A vendégek Fehérvár testvérvárosából, Kemiből érkeztek, és lenyűgözte őket az Alba Regia Kar kiváló felszereltsége.

Különösen nagyra értékelték a modern előadókat, a laborok technikai színvonalát, valamint azt, hogy hallgatóink milyen inspiráló környezetben tanulhatnak. Úgy gondoljuk, hogy látogatásuk hozzájárult ahhoz, hogy jó hírét vigyék a magyar felsőoktatásnak és az Alba Regia Karnak!

#AlbaRegiaKar #Robotlabor #FinnDelegáció #Innováció #Felsőoktatás #Testvérvárosok

A sport és a tudomány találkozása

Az Óbudai Egyetem Alba Regia Kar és az Alba Regia Sport Club kibővítette együttműködését a megállapodás aláírásával, amely eddig a sportközgazdász mesterszak duális képzésére terjedt ki. Dr. Cser-Palkovics András polgármester, kuratóriumi elnök méltatta a kooperáció fontosságát a város szempontjából, amelyben a modernitás hívó szavát követve a tudomány és a sport kapcsolatának erősítésére törekszik a két nagymúltú, Székesfehérváron tevékenykedő szervezet. A városvezető a hallgatói igények kiszolgálása mellett az egészségipari kutatás eredményeinek az élsportban, a szabadidős sportban történő hasznosítására irányította a figyelmet, amelynek egyik további támogatója lehet a jövőben Óbudai Egyetem tudományos parkja a városban. Prof. Dr. Kovács Levente rektor kiemelte, hogy a modellváltással kitűzött célok közül az egyik, hogy az egyetem szorosabban működjön együtt a társadalommal, amelyben kifejti hatását, de a sport hangsúlyosabbá tétele az intézmény életében is ezt a törekvést támogatja a hallgatók, az élsportolók lehetőségekhez juttatásával. A sportágazat nagymúltú és sikeres szereplőivel történő kooperációk az egyetemnek lehetővé teszik az üzleti világ egy új szegmensével való találkozást, amellyel új fejlesztési irányok, kutatások alapjait rakhatják le. Balássi Imre, az Alba Regia SC elnöke az együttműködés kapcsán kiemelte, az egyetem a sportközgazdász képzés duális képzési formájával, székesfehérvári fenntartásával a sporvezetői szakma fejlesztéséhez járul hozzá. Hangsúlyozta, hogy az egyetem és a sport világának ez a találkozása megmutatja a város sportszeretetét, de ráirányítja a figyelmet a szervezetek gazdasági és innováció iránti elkötelezettségére is.

Az együttműködési megállapodást a sajtótájékoztató végén ünnepélyes keretek között Simon Balázs, az Alba Regia SC Kft. ügyvezetője és Prof. Dr. Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora látta el kézjegyével.

A TDK-kör szakmai látogatása a Bosch Rexroth digitális élményközpontjában

2025. március 12-én egy lelkes kis csapat érkezett a Bosch Rexroth CU.BE Budapest bemutató termébe. Ők az újonnan alakult TDK Kör tagjai. A központban Dr. Sas Zoltán pre-sales manager várta a csoportot, és kalauzolta végig a digitális élményközpont egyes installációin. Az élményközpontot, ami a jövő gyárát és intelligens eszközeit mutatja be működés közben, nagyrészt ő álmodta meg.

A középpontban az Ipar 4.0 és lehetőségei állnak. A Bosch Rexroth eszközein alapuló megoldások ezt mutatják be a gyakorlatban. Jó példákat láttunk az anyagi és az informatikai folyamatok összekapcsolására. A dolgok internete (IoT,) szenzorokon keresztül hálózatba kapcsolt és folyamatosan adatokat küldő és fogadó berendezések, ipari adatfeldolgozó egységek, manipulátorok, kollaboratív robotok, intralogisztikai járművek egy egységes vezérléstechnikai ökoszisztémát alkotnak. Porgramozásukra a felhőben fejlesztői környezet és kész alkalmazások állnak rendelkezésre.

A digitalizáció forradalma átalakítja a különböző iparágakat, lehetővé téve a komplett gyártási folyamatok hálózatba kapcsolását, elősegítve az adatalapú nyomkövetést és döntéshozatalt.

A hallgatók kipróbálhatták a kiterjesztett valósággal támogatott szerelő munkahelyet, és megkóstolhatták a hidraulika által vezérelt barista rendszer által készített kávét is.

Köszönjük a lehetőséget, hogy megismerhettük a Bosch Rexroth eszközeit.

További információ a CU.BE Budapestről, és jelentkezési lehetőség a további érdeklődők számára https://www.boschrexroth.com/hu/hu/cu-be-budapest/

#boschrexroth #cubebudapest @boschrexrothhungary