grund

Szorosabb lett a Grundfos és az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar kapcsolata

Stratégiai partnerségi megállapodást kötött csütörtökön az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kara és a Grundfos Magyarország Gyártó Kft. Török László, a Grundfos Magyarország ügyvezető igazgatója beszámolt arról is, hogy a tervek szerint Székesfehérváron hozzák létre a vállalatcsoport globális víziközmű kompetencia központját, ami sokkal több kutatást, fejlesztést és gyártástechnológiát jelent.

A Grundfos Magyarország Gyártó Kft. a kezdetektől fogva támogatta az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karon a duális képzési rendszer bevezetését. 2016. év szeptemberétől a duális gépészmérnök alapszakon már szerepvállalásukkal is elköteleződtek, mint vállalati partner. 2017 szeptemberétől a leendő villamosmérnök hallgatók gyakorlati képzésében is részt vesznek. A korábbi évek hagyományainak megfelelően a normál képzési formában lehetőséget biztosítanak a hallgatók nyári szakmai gyakorlatának teljesítésére.

grund1

Az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kara és a Grundfos csütörtökön megállapodás aláírásával fejezték ki hosszú távú stratégiai partnerségüket és elkötelezettségüket Székesfehérvár és térségének fejlődése iránt. Az aláírás alkalmából Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere kiemelte, hogy a város számára két fontos stratégiai partner fűzi szorosabbá kapcsolatát és Fehérvár jövője szempontjából meghatározó, hogy az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kara és a Grundfos Magyarország Gyártó Kft. egymás stratégiai partnerei is lesznek.

Az alpolgármester szólt arról is, hogy a felsőoktatás megerősítése,
ezen belül pedig a műszaki képzés fejlesztése kiemelten fontos a város jövője szempontjából.

Hangsúlyozta, hogy az ipartól érkező igények kielégítéséhez közös gondolkodás, összefogás kell. Az egyetem és a Grundfos megállapodásával kapcsolatban elmondta, ez a lehető legjobb együttműködés arra, hogy rövid és középtávon segítsen az ipar problémáin.

grund2

Prof. Dr. Réger Mihály, az egyetem rektora az új tantervről is szólt, amelyben a magas elméleti oktatási szint és a gyakorlatorientált képzés kapcsolata tükröződik és amit 2017 őszétől vezetnek be. Ennek vonatkozásai közül kiemelte a projekt-tantárgy nevű feladatot, amelynek során a hallgatóknak team munkával gyakorlati feladatokat kell megoldania.

Újdonság lesz az is, hogy minden félévben minden hallgatónak egy tantárgy elektronikus módon kerül meghirdetésre,
így a teljesítéséhez nem kell beülni az órákra.

Szintén újdonság az is, hogy az első félév matematika oktatásában is megnyilvánul majd a gyakorlatközpontúság a MATLAB speciális programrendszer révén, amelyet numerikus számítások elvégzésére fejlesztettek ki és egyben egy programozási nyelv is.

grund3

Török László, a Grundfos Magyarország ügyvezető igazgatója elmondta, komoly mérföldkövet jelent a megállapodás aláírása, ami új korszakot hoz azzal, hogy a Grundfos kinyilvánítja: mind a termékekhez, mind a technológiához kapcsolódó kutatás-fejlesztéshez az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karát tekinti stratégiai partnerének. Az ügyvezető igazgató további jó hírrel is szolgált Fehérvár számára.

Török László bejelentette, hogy a vállalatcsoport vezetősége olyan tervezettel állt elő,
amely szerint a globális Grundfos víziközmű kompetencia központját Székesfehérvárra helyezik.

Ez sokkal több kutatást, fejlesztést és gyártástechnológiát jelent.

forrás: www.szekesfehervar.hu
fotó: Simon Erika

grund

Szorosabb lett a Grundfos és az Óbudai Eegyetem Alba Regia Műszaki Kar kapcsolata

Az alpolgármester szólt arról is, hogy a felsőoktatás megerősítése, ezen belül pedig a műszaki képzés fejlesztése kiemelten fontos a város jövője szempontjából.

Újdonság lesz az is, hogy minden félévben minden hallgatónak egy tantárgy elektronikus módon kerül meghirdetésre, így a teljesítéséhez nem kell beülni az órákra.

Török László bejelentette, hogy a vállalatcsoport vezetősége olyan tervezettel állt elő, amely szerint a globális Grundfos víziközmű kompetencia központját Székesfehérvárra helyezik.

gis

Felmérési technológiák a XXI. században – Megkezdődött a GISopen

Felmérési technológiák a 21. században címmel huszonegyedik alkalommal rendezik meg Fehérváron a GISopen konferenciát az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karának Geoinformatikai Intézetében. A csütörtökig tartó konferencia legfontosabb célja ezúttal is az, hogy bemutassák a szakmai újdonságokat és eljuttassák az aktuális jogi és szakmai ismereteket a földmérő szakemberekhez.

A GISopen éves rendszerességgel megrendezett szakmai konferencia, ami a geodéta élet, a földmérő élet aktualitásaira fókuszál. A hazai szakmai konferenciák közül ez az egyik legnépszerűbb szakmai összejövetel, amelynek központi témája idén a 21. századi felmérési technológiák.

GISopen konferencia a Geoinformatikai Intézetben

A rendezvényen Székesfehérvár önkormányzata nevében Mészáros Attila alpolgármester köszöntötte a résztvevőket, kiemelve, hogy a város stratégiai jövőképe a felsőoktatás fejlesztése és megerősítése és ebben kiemelt szerepe van az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karának. „A város számára fontos, hogy minél több mérnök kerüljön ki az egyetemről, így biztosíthatjuk az ipar számára a fennálló munkaerőhiány betöltését.” – mondta el az intézmény és a város együttműködéséről Mészáros Attila alpolgármester, aki a szakemberek szükségességéről beszélt abban az összefüggésben is, hogy a következő néhány évben mintegy százmilliárd forint összegben valósulnak meg fejlesztések Székesfehérváron. Az alpolgármester köszönetet mondott az egyetemnek a konferencia megszervezésért, hiszen a megvitatott problémák, illetve a megoldási javaslatok mindig a továbbfejlődést jelentik a szakma számára.

A Földművelésügyi Minisztérium nevében a Földügyi Főosztály vezetője,  Horváth Gábor István köszöntötte a megejelenteket a szakma jelentősebb rendezvényén. „Az idei évben a szervezők a felmérési technológiák a XXI. században témakörben hirdették meg az előadásokat és fórumokat, melyek keretében a szakma aktuális kérdései kerülnek megvitatásra. Az önök felkészültsége jelenti számunkra a garanciát, hogy a földügyi szakterületen a pontos érték a mérték is lesz a közeljövőben.” – fogalmazott a főosztályvezető, aki azt kívánta, hogy a konferencia sikeresen járuljon hozzá a földmérő és térinformatikai szakma fejlődéséhez és az ország tartós gazdasági növekedéséhez.

Tudásmegosztás nemzetközi szinten

Az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karáról két kolléga (Verőné Dr. Wojtaszek Malgorzata és Petőné Dr. Csuka Ildikó) látogathatott ki a Technische Hochschule Wildau-ra, Németországba, azzal a delegációval, amelynek tagjai az egyetem különböző karairól (AMK, BGK, KVK) lettek pályázat útján kiválasztva erre az útra. 

TH-Wildau rektora, Prof. Ungvári László nagyon szívélyes fogadtatásban részesítette az Óbudai Egyetem küldötteit. A wildaui intézmény összes munkatársa, oktatója nagy örömmel fogadta a delegációt, kiváló programot állítottak össze a magyar kollégák számára. Részt vehettünk angol nyelvű tanórákon, belehallgatva az ottani alap-, ill. mesterképzés egyes tantárgyainak oktatásába. Megismerhettük a német intézmény ösztönzési rendszerét és minőségmenedzsmentjét (Prof. Ulrike Tippe oktatási rektorhelyettes jóvoltából), és látogatást tettünk a „2012-es év könyvtárává” választott wildaui egyetemi könyvtárban. A berlini magyar nagykövetségre is ellátogathattunk Prof. Ungvári László, rektor úr kíséretében. A követségen úgyszintén nagyon kedves fogadtatásban volt részünk Pászti-Márkus Eszter tudományos és kutatási attasé részéről.

A Wildau-i intézményben megtekintettük még a WinLab labort is, ahol a hallgatók, oktatók, kutatók kipróbálhatják ötleteiket 3D-s nyomtatók segítségével és az orvosi műszereket fejlesztő kutatólabor tevékenységébe is betekinthettünk. Rendkívül nagy élmény volt a repülőgép szimulátor kipróbálása.

A TH-Wildau által indított alap (Martin Bradbeer) és mesterkurzusok (Prof. Rainer Stollhoff) struktúráját is megismerhettük. A két felsőoktatási intézmény közötti több, mint húsz éves kapcsolat ápolásának jelentős mozzanata volt a wildaui felsőoktatási intézményben lehetővé tett oktatáson való részvétel. Tudásmegosztás terén példa értékű, ahogy bevezettek minket az intézmény folyamataiba és megmutatták „jó gyakorlataikat”. Abban is egyetértettünk, hogy mindkét fél még szorosabb együttműködést szeretne a jövőben mind az oktatás, mind a kutatás területén. Célunk:

  • a hallgatói és oktatói mobilitás előmozdítása
  • közös képzés, illetve kettős diploma kiadásának lehetővé tétele, valamint
  • közös kutatási területeken való jövőbeli munkálkodás.

„Alapvetően az ottani felsőoktatási intézmény működésére voltam kíváncsi, nagyon örülök neki, hogy az egyes területeken megismerhettem működésüknek fő jellemzőit, hiszen a látogatás alatt sok-sok beszélgetésre adódott lehetőség, melyek során megosztották a gyakorlataikat. Jó volt hallani arról, hogy országhatáron túl lévő kollégáink is hasonló helyzetekkel találkoznak, az erre hozott intézkedéseik pedig van, hogy azonosak van, hogy teljesen eltérnek a mieinktől. Számomra nagyon lelkesítő volt látni a kollégák őszinte nyitottságát, segítőkész hozzáállását.”

Megállapodtunk a folytatásban is: nagyon sok szeretettel várjuk idén májusban az Alba Regia Műszaki Karra ellátogató Prof. Ungvári Lászlót, a TH-Wildau rektorát!

Petőné Dr. Csuka Ildikó
adjunktus

20170330 forum01

Céges tapasztalatok terítéken a duális workshopon

A céges tapasztalatokat osztották meg egymással a duális workshop résztvevői csütörtökön délelőtt az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karán, ahol két évvel ezelőtt 19 mérnökinformatikus hallgatóval indult a duális képzés. A fehérvári egyetemi karon idén márciusában már közel 70 hallgató tanul az öt duális alapképzés egyikén (gépészmérnök, mérnökinformatikus, műszaki menedzser, villamosmérnök, földmérő és földrendező mérnök). 2017/2018-as tanévben pedig közel 160 szakmai gyakorlati hely áll majd a felvételizők rendelkezésére a duális partnervállalatoknál.

A munkaülés résztvevőit Dr. habil. Györök György az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar dékánja köszöntötte. Örömét fejezte ki, hogy a vállalatok munkatársai elfogadták az intézmény meghívását és ismételten első kézből kaphat visszajelzést az egyetem a duális képzés céges oldaláról. Közös gondolkodásra hívta fel a jelenlévőket.

Varga Csaba kancellárhelyettes az Óbudai Egyetem képviseletében a köszönetét fejezte ki a vállalati partnereknek, az önkormányzatnak az együttműködésért. Egyúttal hangsúlyozta a duális képzés fontosságát, az egyetem elkötelezettségét a gyakorlatorientált képzések iránt. A cégekkel közös képzés eredményeként megjelennek a speciális szakismerettel bíró munkavállalók, akik már tanulmányaik alatt munkájukkal segíthetik a céget, a hallgatók pedig komoly szakmai tapasztalatra tesznek szert. A székesfehérvári duális együttműködést példaértékűnek nevezte, amelyre az egyetem a jövőben bátran építhet.

20170330 forum03

Pogátsnik Monika dékáni hivatalvezető prezentációjában a 2016/2017-es tanév időbeosztásáról, a vállalati gyakorlati órarendek elkészítéséről, a szak duális tantervéhez igazodó féléves képzési tervéről, a 2017/2018-as tanév beiskolázást segítő tevékenységeiről, a 2018/2019. évi duális szerződések megkötéséről beszélt. Továbbá praktikus, gyakorlati információkkal látta el a jelenlévőket a szerződés előkészítésétől a céges weboldal elkészítéséig.

20170330 forum02

Veres Richárd HR és közkapcsolati vezető a 2017/2018-as tanév duális képzéseinek beiskolázását támogató marketing tevékenységet ismertette a céges munkatársakkal, amely a székesfehérvári önkormányzat szervezésében valósult meg. Felhívta a figyelmet a Duális Információs Napra (2017. április 27. napján lesz a Városháza Dísztermében), amely a középiskolás jelentkezők és a duális vállalatok ismerkedésének egy következő fóruma.

A cégek munkatársai összességében beszámoltak arról, hogy a duális képzésben résztvevő hallgatók lemorzsolódása minimális, elégedettek a közös képzéssel, míg a 2017. év szeptemberében induló céges partnerek megjegyezték, hogy felkészülnek a duális hallgató fogadására. A résztvevők egyetértettek abban, hogy fontos a vállalatoknál megtalálni a megfelelő munkatársat a mentori feladatok ellátására. Ehhez az egyetem képviselői kilátásba helyezték a korábban sikeres felkészülést nyújtó vállalati mentorprogram elindítását. A megfogalmazott feladatokat követően eredményesen zárták a megbeszélést.