adient

Duális partner – ECHO Network Zrt.

A közhasznú egyesületként működő Echo Innovációs Műhely közel két évtizede dolgozik azon, hogy hozzájáruljon a társadalmi viszonyok feltárásához és javításához. Ennek jegyében 1997-től több mint 200 kutatási program és 80 kisebb-nagyobb fejlesztő projekt valósult meg a műhely keretén belül, az egyesület több szolgáltatási irodát is életre hívott különböző megyékben. A kutatás és fejlesztés kettősségének hangsúlyozása igen lényeges, hiszen a kutatások társadalmi értékét éppen a hasznosíthatóságuk adja.

2013 novemberében hosszú távú startégiai partnerséget kötött hét másik civil szervezettel, s Echo Nonprofit Network néven kutató-fejlesztő nonprofit konzorciumi hálózatot alapított a programok és szolgáltatások hatékonyságának és szakmai színvonalának további erősítése érdekében.

2019. februárjában megnyitott a Titkok Háza Tudományos Élményközpont ami, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Európai Unió és Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával az Echo Innovációs Műhely és az Óbudai Egyetem kezdeményezésére jött létre.

Cég honlapja
Információk a duális képzésről és a jelentkezésről a cég honlapján

Mely szakról várnak hallgatókat?

Műszaki menedzser BSc, Mérnökinformatikus Bsc

Gyakorlati helyszín:

8000 Székesfehérvár, Rákóczi u. 25.

Vállalati kapcsolattartó neve, elérhetősége:

Hahn-Kakas Dorottya
E-mail: hahn-kakas.dorottya@echomail.hu
Telefon: +36 30 954 8515

Verseny az egészségért!

A tanévvel együtt útjára indul az Óbudai Egyetem és a VEKOP-7.2.2-17-2017-00001 azonosítószámú projekt keretében létrehozott Óbudai Egészségfejlesztési Iroda (EFI) közös szervezésében a „Verseny az    egészségért!” programsorozat, melyben a karok mérik össze aktivitásukat.

A járványhelyzetre való tekintettel, a küzdelem az online térben zajlik. A szorgalmi időszak első 5 hetében, hetente 2 rövid videóval jelentkeznek az EFI csapat tagjai. Többek között szó lesz a halogatásról, időmenedzsmentről, arról, hogy hogyan mozgassátok át a bokátokat, hogy bírjátok az esti bulit és még sok más izgalmas témáról.

A győzelemhez vezető út, a videók megtekintésével van kikövezve, úgyhogy figyeljétek az e-maileket és az egyetem facebook oldalát, nehogy lemaradjatok a videókról!

A videókat legaktívabban követő kar hallgatói között kisorsolunk 20 olyan személyt, akik részt vehetnek egy Egészségi állapotfelmérésen a Szent Margit Rendelőintézetben!

Egészségi állapotfelmérő csomag tartalmazza:

  • InBody testösszetétel mérés (zsír, víz és izom aránya a szervezetben)
  • Dietetikai tanácsadás
  • Mozgás tanácsadás
  • Egészségtudatosság felmérése
  • Stressz szint felmérése
  • Vezetett relaxáció

A versennyel kapcsolatos tájékoztató videónkat az alábbi linken érhetitek el:
 https://youtu.be/Tmf7dpAmAFk
 https://youtu.be/lq_phSEjpRI

Üdvözlettel:
Az Óbudai EFI csapata