20151214 24

Nyílt nap az Alba Regia Műszaki Karon

Az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kara megtartotta első nyílt napját a Budai út 45. szám alatt található Mérnöki Intézetben. A szép számmal résztvevő középiskolások fontos információkhoz juthattak 2016. év szeptemberében induló műszaki duális és hagyományos képzésekről. A fiatalok Pogátsnik Monika dékáni hivatalvezető előadását követően, közvetlenül a hallgatóktól juthattak bensőségesebb információkhoz az egyes alapszakokról.

A hagyományos előadásokat követően a Székesfehérvár és térségéből érkező fiatalok megtekinthették a duális képzési formát megismertető rövid filmet, valamint a szakmákhoz kapcsolódó a geg filmeket is.

Az összes film megtekinthető az OE AMK hivatalos youtube csatornáján:

https://www.youtube.com/watch?v=QD2zEBJk1PY

Az OE Alba Regia Műszaki Kara II. Nyílt Napját 2016. január 18-án szintén 10 órai kezdettel tartja a Geoinformatikai Intézetben (Székesfehérvár, Pirosalma utca 1-3.). Szeretettel várják a középiskolásokat egy meglepetés programmal is.

DSCF0140

Kutor Tanár úr szobájában

2015. november 23-án, a Benkó Dixieland Band koncertje és a TDK eredményhirdetése között a Bécsi úti aulában, mi fehérváriak, összefutottunk Kutor László tanár úrral.

Őróla azt érdemes tudni, hogy a Neumann János Informatikai Kar egyetemi docense, 41 évvel ezelőtt a fehérvári „Kandó” egyik első végzőse volt (tavaly vette át ezüstoklevelét) s különös szenvedélye a számítástechnika, informatika relikviáinak gyűjtése.

Gyűjteményéből egy-egy tárgyat havonta ki is állít az aulában; most éppen az IBM XT számítógép volt a „hónap műtárgya”.

Kutor László Tanár úr a szobájába is beinvitálta a fehérvári kar jelen lévő képviselőit, ahol számos érdekességet mesélt el gazdag gyűjteménye egyes tárgyairól.

Amit érdemes még tudni: Kutor László a „magyar TED” konferencián éppen ezen tárgyakról tartott egy 10 perces előadást, ami a youtube-on megnézhető:

https://www.youtube.com/watch?v=s65LZIvJ2ZU

továbbá az információtechnológia kultúrtörténetéről is van nyilvános kurzusa:

https://www.youtube.com/watch?v=2ZehRAtO_ws&list=PLSBcNSXgMqrf5J5BDXza2iipdcHiOl3c8

Köszönjük!

DSCF0102

Egyetem Napja 2015

November 23-án került sor az Óbudai Egyetem Bécsi úti aulájában az idei Egyetem Napja ünnepségre. 2009-ben ezen a napon fogadta el az Országgyűlés az Óbudai Egyetem megalapításáról szóló törvényt, így ebben az évben hatodik alakalommal volt ilyen ünnepség.

Dr. Réger Mihály rektorhelyettes úr köszöntő beszédében kiemelte, hogy olyan egyetemet szeretnénk építeni, amelyben a munkatársak is és a hallgatók is jól érzik magukat, ahol színvonalas, a munkahelyi elvárásoknak megfelelő  gyakorlatorientált képzés folyik.

Az eseményen – amelyen részt vett Palkovics László felsőoktatási államtitkár és Mészáros Attila fehérvári alpolgármester is – több megállapodás aláírására és kitüntetések átadására is sor került.

Az ünnepségen tettek fogadalmat az egyetemen ebben az évben sikeresen habilitált oktatók, köztük karunk dékánja, Dr. Györök György is.

Tudósítás az egyetem honlapján:

http://news.uni-obuda.hu/articles/2015/11/23/vi-egyetem-napja-az-obudai-egyetemen