|

|
|
A választott szakma lehetséges irányairól és az elhelyezkedési lehetőségekről, ennek gyakorlatáról nyújt ismereteket az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karának „Mérnök meetingje”. Szeptember 30-án az Emerson szakemberei, Varga Katalin projekt mérnökség vezető és Marton Kálmán az Emerson Fisher üzletágának termelési vezetője beszélt a vállalati környezetről és a cég gyakorlati programjáról és megosztották személyes karrierjük történetét a hallgatókkal.
Zsúfolásig megtelt a terem az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karának mérnök hallgatóival, akiknek az Emerson csapata mutatta be a vállalat tevékenységét és a székesfehérvári gyárban folyó munkát. Az egyetem 2015 nyarán stratégiai partnerségi megállapodást is kötött a duális képzésben résztvevő hallgatók érdekében, az amerikai Emerson-nal, amely világ szinten több mint 24 milliárd dolláros árbevétellel rendelkező globális gyártó és technológiai vállalat.
„Egyre nagyobb hangsúlyt kell fektetnie minden cégnek arra, hogy minél korábban megtalálja a fejlődéséhez szükséges mérnök hallgatókat” – mondta Marton Kálmán az Emerson Fisher üzletágának termelési vezetője, aki arról is beszélt az egyetem hallgatóinak, hogy maga is gyakornokként kezdett az Emersonnál, ami nagyon jó módja volt annak, hogy megismerje egy ekkora vállalat elvárásait. Az Emersonnal egy kiállításon találkozott még 11 évvel ezelőtt, majd a nyári termelési gyakorlatát végezte a fehérvári gyárban, ahol az akkori mérnökök mindig készségesen segítettek a gyakorlati projektjét elvégezni. A vállalathoz aztán álláshirdetés útján jelentkezett, ahol szívesen fogadták, hiszen a gyakorlati idő alatt sokat tanult a cégnél és ismerte már az ottani miliőt is.
A hallgatók megismerhették azt a folyamatot is, ami tavaly decemberben ért véget a fehérvári gyár életében: termelés közben kellett átköltöztetni a gyártást a Videoton Ipari Parkból a Sóstói Ipari Parkba. Ezt saját mérnökökkel oldották meg a fehérvári gyárban, de nagyon sokat segítettek a gyakornokok, akikre „sokkal több mindent rá lehetett bízni, mint azt korábban gondolták.”
Az Emerson támogató központjának menedzsere Varga Katalin elmondta, hogy hét évvel ezelőtt pályakezdőként került az Emersonhoz. Vevőszolgálati koordinátor volt, viszont három éve lehetőséget kapott arra, hogy a vállalat európai támogató központjánál vezetőként dolgozzon. A hallgatóság betekintést nyerhetett abba a folyamatba, hogy hogyan is kerül egy Emerson termék egy nagy olajipari vállalat termelési egységébe, de a gyártáshoz szükséges alkatrészellátásról is hallhattak érdekességeket. Igen bíztató a fiatal mérnök hallgatókra nézve, hogy harminc év a támogató központ dolgozóinak átlagéletkora. A gyakornoki programról elmondta, hogy „a tapasztalat azt mutatja, hogy a hallgatók mintegy 60 százaléka marad is dolgozóként az Emersonnál, ahol mindig szívesen látják a gyakornokokat.”
A „Mérnök meeting” következő programján, október 14-én a Halla Visteon munkatársai, november 4-én pedig az Alcoa-Köfém Kft. vezetői mutatják be az elhelyezkedési lehetőségeket és az elvárásaikat az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karán, a Budai út 45. szám alatt a „K” épület, 22-es előadójában.
fottás: www.szekesfehervar.hu, Bácskai Gergely

Székesfehérváron négy helyszínen is várták az érdeklődőket a Kutatók Éjszakája rendezvényeire. Az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karán, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal fehérvári központjában, a Grundfos Magyarország Gyártó Kft-nél és a Terkán Lajos Bemutató Csillagvizsgálóban is megannyi érdekes programon lehettett résztvenni.
A jövő mérnökei. Nagyon nagy sikere volt a LEGO robotversenynek a tizenévesek körében is,
akik a felnőtteket is elkápráztatták gondolkodásmódjukkal az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karán.
A Kutatók éjszakája közvetett célja, hogy megváltoztassa a kutatókról kialakult általános képet, és vonzóvá tegye a mérnöki és kutatói életpályát – vallják az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karán.
Az egyetem programjait Székesfehérvár alpolgármestere Mészáros Attila is meglátogatta.
A Budai úton érdekes előadások voltak a műholdakról, drónokról, 3D modellezésről, Ybl Miklós titkairól, valamint interaktív foglalkozások, robotrepülő bemutató, LEGO robotverseny, játék programok készítése, térkép puzzle, fény graffiti, 3D animáció, játszóház is várta az érdeklődőket.
Sokan csak a zümmögését halljuk egy-egy drónnak különböző rendezvényeken.
A Berényi Softnak köszönhetően mindenki testközelből megnézhette,
hogyan is néz ki egy ma modernnek mondható drón.
A Grundfos Magyarország Gyártó Kft. fehérvári gyárában ki lehet próbálni, hogyan lehet üzemeltetni egy búvárszivattyút energia biciklivel, ami annyit jelentette, hogy kerékpárra pattanhattunk és megnézhettük mennyi energiát tudtunk így termelni. Ritkán juthat be az ember egy világszínvonalú termékeket gyártó üzembe látogatóként, azonban a Grundfosnál ezt is meg lehetett tenni és mindenki a saját szemével láthatta, hogyan készülnek fehérváron a világ legnagyobb szivattyúi. Az érdeklődök megnézhették a Grundfos 16 ezer négyzetméteres termelőcsarnokban található, Európában is egyedülálló, 1500 m³-es tesztmedencéjét, melynek legmélyebb pontja 14 méterrel van a padlószint alatt és a cég laborjában nemzetközi projekteken dolgozó kutató mérnökök meséltek a legújabb fejlesztésekről.
A Grundfosban, ha szivattyút nem is, de a szivattyú gyártásnál használatos alkatrészekből bárki szerelhetett és kézműveskedhetett,
de volt gyárlátogatás és a szivattyú óriás fehérvári mérnökei megannyi műszaki érdekességet meséltek a szivattyúkról.
A Terkán Lajos Bemutató Csillagvizsgáló szintén számos előadással készül. A látogatók megismerkedhetnek a Rayleigh szórással, az extinkcióval és a refrakcióval is. Kiderül majd, miért kék az ég és miért vörös a kelő és a nyugvó Nap? Lézermutató segítségével bemutatják az éppen látható csillagképeket és objektumokat, de a jelenlévők hallhatnak a hozzájuk fűződő mitológiai történetekről is.
A fehérvári Grundfos gyárban idén is kipróbálhatta mindenki, hogy megfelelő mennyiségű energiát tud-e termelni
egy bicikli és egy generátor segítségével ahhoz, hogy egy búvárszivattyút működtetni tudjon.
Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal székesfehérvári épületében a különböző vizsgálati módszerekről, a laboratóriumuk által vizsgált baktériumok jellemzőiről, továbbá ezen baktériumok megerősítő vizsgálatainak elméleti hátteréről hallhatnak előadást az érdeklődök. Itt kiderül az is, mi az a Gram-festés, sőt ennek szemtanúi is lehetnek a látogatók. A szemléletes bemutatók az érdeklődők korosztályának megfelelően kerül prezentálásra. A laborban az érzékszervekre is hangsúly kerül: ízek, szagok, színek felismerését lehet majd kipróbálni, íz-, szag-, szín-minták segítségével.
forrás: www.szekesfehervar.hu
A Fehérvár TV tudósítása az eseményről: