Az Óbudai Egyetem nagy hangsúlyt fektet a nemzetközi kapcsolatok kiépítésére és fenntartására mind az oktatók, mind a hallgatók vonatkozásában.
A legutóbbi nemzetközi koordinátori találkozóra január végén az Alba Regia Karon került sor.
A megbeszélés során többek között szó esett a 2025-26. tanév hallgatói mobilitási lehetőségeiről, a szakmai gyakorlatos mobilitásokról és a megszerzett kreditek befogadásáról is.
Az esemény végén a koordinátorok megismerhették a hallgatóink számára biztosított lehetőségeket és az infrastrukturális körülményeket.
Köszönjük a látogatást és részvételt az eseményen!
2025. január 29-én online webináriumot tartottak a TIIAME Nemzeti Kutatóegyetem „Közgazdaságtudományi” Karán, a „Duális képzés: win-win modell a hallgatók, egyetemek és az ipar számára” témában. Az előadó Dr. Pogatsnik Monika, az Óbudai Egyetem oktatási dékánhelyettese volt, aki a duális képzés előnyeiről osztott meg értékes információkat.
Az esemény a TIIAME üzbég egyetemen zajlott Tashkentben. Egyetemi hallgatók, kutatók és fővárosi felsőoktatási intézmények diákjai is részt vettek a programon.
A webinárium során szó esett a tanulási lehetőségekről az Óbudai Egyetemen, a növekvő nemzetközi hallgatói létszámról és a Magyarországon való tanulás előnyeiről. A résztvevők részletes válaszokat kaptak kérdéseikre.
Az ilyen nemzetközi események nemcsak informálnak, hanem motiválják a résztvevő hallgatókat angol tudásuk fejlesztésére, külföldi tanulmányokra és a nemzetközi lehetőségek kiaknázására.
Hallgasd meg a legújabb Táskarádió podcast epizódot!
Ha érdekel a programozás, az intelligens rendszerek és a modern technológiai megoldások világa, akkor a Mérnökinformatikus BSc neked szól! A legújabb epizódban Módné Takács Judit intézetigazgató-helyettes és aktív hallgatóink, Laib Levente, Szabó Balázs és Pásztóhy László mesélnek arról, milyen kihívások és lehetőségek várnak rád ezen a szakon.
Miről beszélgetünk a műsorban? Milyen tudást és készségeket szerezhetsz meg? Hogyan segíti az egyetem a gyakorlati tanulást? Milyen karrierlehetőségek várnak a végzettekre?
Az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara – az Óbudai Egyetem demonstrátori rendszerről szóló szabályzata (az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata III. kötet, az Óbudai Egyetem Hallgatói Követelményrendszerének 4. melléklete) alapján – pályázatot hirdet demonstrátori feladatkör betöltésére a 2024/25. tanév II. félévére.
Megpályázható helyek
Intézet neve
Fő
Foglalkoztatás heti óraszáma
Téma terület
Havi ösztöndíj mértéke
Felelős oktató
Geoinformatikai Intézet
1
10 óra
Vetülettan
32.000 Ft
Dr. Molnár Gábor
Geoinformatikai Intézet
1
10 óra
Geodézia 2
32.000 Ft
Dr. Tarsoly Péter
Geoinformatikai Intézet
1
5 óra
Geometria
16.000 Ft
Dr. Nagy Gábor
Mérnöki Intézet
4
5 óra/fő
Projektmunka
16.000 Ft/fő
Dr. Széll Károly
Természettudományi és Szoftver-technológiai Intézet
1
5 óra
Valószínűségszámítás és matematikai statisztika
16.000 Ft
Dr. Borbély József
Természettudományi és Szoftver-technológiai Intézet
1
5 óra
Matematika 2
16.000 Ft
Dr. Borbély József
Természettudományi és Szoftver-technológiai Intézet
1
5 óra
Analízis 1.
16.000 Ft
Makó Margit
A pályázat feltételei
Demonstrátor az a hallgató lehet, aki:
az adott félévben aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik,
alapszakon szerzett oklevéllel vagy két lezárt félévvel és legalább 50 teljesített kredittel rendelkezik,
a legutolsó aktív félévében legalább 3,0 tanulmányi ösztöndíj átlagot ért el,
rendelkezik a kisebb hallgatói közösségek munkájának irányításához szükséges készségekkel,
megfelelő oktatói ajánlással rendelkezik, és
nem áll fegyelmi, büntető vagy szabálysértési eljárás alatt.
Önéletrajz (nyelvtudás, gyakorlati helyek, szakmai munkásság megjelölése);
Motivációs levél (szakmai kompetenciák, kutatási terület, érdeklődési kör megjelölése);
Kreditigazolás;
Utolsó aktív félévről készített indexmásolat.
A pályázat benyújtása, bírálata
A pályázatokat a pályázati űrlapon, a kötelezően csatolandó dokumentumokkal együtt kell 2025. február 7. (péntek) 12 óráig az oktatási dékánhelyettes részére benyújtani a pogatsnik.monika@amk.uni-obuda.hu e-mail címen.
A határidőn túl érkezett, továbbá a hiányosan benyújtott pályázat érdemi vizsgálat nélkül elutasításra kerül!
A hiánytalanul benyújtott pályázatokat az oktatási dékánhelyettes bírálja el legkésőbb 2025. február 10. (hétfő) 12 óráig. A sikeres pályázók az elbírálást követően írásbeli értesítést kapnak.
Beszédes Bertalan, az Óbudai Egyetem oktatója, részt vett a 2025. január 23-25. között megrendezett IEEE 23nd World Symposium on Applied Machine Intelligence and Informatics (SAMI2025) nemzetközi konferencián, amelyre Stará Lesnában, Szlovákiában került sor. https://conf.uni-obuda.hu/sami2025
A konferencián bemutatott cikke címe „Design of a Cost-efficient Uniaxial Solar Tracking Charge Controller”. A cikk egy alacsony költségű egy tengely mentén forgatható napelem panel és töltésvezérlő tervezésére és fejlesztésére összpontosít, amely a fotovoltaikus rendszerek hatékonyságának maximalizálását célozza adott peremfeltételek mellett. A tanulmány további célja egy jól használható demonstrációs eszköz bemutatása mérnökoktatási célokra, az elektronika és a beágyazott rendszerek területén.
A konferencián számos témát érintettek, többek között az intelligens robotika, mechatronika, mesterséges intelligencia és oktatás területeit. A rendezvényt több neves szervezet támogatta, köztük a Kassai Műszaki Egyetem, az Óbudai Egyetem, valamint az IEEE Hungary.
🌟 Már csak néhány nap, és kezdetét veszi a 10. PREGA Konferencia és Kiállítás! 🌟
💬 Készen állsz a szakmai eszmecserékre és személyes találkozásokra? 🌾 Ez az esemény tökéletes alkalom arra, hogy megvitassuk a precíziós mezőgazdaság legfontosabb kérdéseit, tapasztalatokat osszunk meg, és új kapcsolatokat építsünk.
🎯 Inspiráló előadások, interaktív kiállítói tér és a legmodernebb technológiák várnak – mindez egy helyen!
📢 Mi is ott leszünk, és alig várjuk, hogy találkozzunk veled! Beszélgessünk arról, hogyan segíthetjük egymást, és osszuk meg, ami igazán működik a mindennapokban.
📅 Időpont: 2025. február 4-5. 📍 Helyszín: FOUR POINTS BY SHERATON KECSKEMÉT HOTEL & CONFERENCE CENTER
Az ESN (Erasmus Student Network) egy nonprofit hallgatói szervezet, amelynek célja a nemzetközi hallgatók helyi közösségbe történő beilleszkedésének támogatása a helyi hallgatók ösztönzésével.
Hogy miért is éri ez meg neked?
Mindamellett, hogy bekerülsz egy szuper társaságba, új embereket is megismerhetsz, egészen más kultúrákból. Ha pedig szereted az idegen nyelveket, akkor ez még inkább neked való! Itt ugyanis lehetőséged lesz a meglévő tudásod fejleszteni egészen a legprofibb szintig, mindezt pedig úgy, hogy észre sem veszed, hogy tanulsz!!
Ééés ha eddig nem tudtál volna külföldre menni, az sem baj, mert így nem te mész, hanem a sok ország érkezik hozzád egyszerre!
Szóval miért is ne próbálnád ki te is?
Mindenkit tárt karokkal várunk!
Háromféleképpen is tudod segíteni a munkánkat:
Buddyként, ezzel nincs semmilyen kötelezettség, egyszerűen csak lehetőséged van barákozni a hozzánk érkező nemzetközi hallgatókkal
Mentorként, ahol a fő feladatod a nemzetközi csereprogram keretében az egyetemünkre érkező és tanuló hallgatók segítése és beilleszkedése
Elnökségi tagként vagy koordinátorként, ha szeretnéd próbára tenni magad és egy saját csapattal együtt dolgozni
Amennyiben meggyőztünk téged, itt tudsz jelentkezni hozzánk:
Szeretném felhívni figyelmeteket egy izgalmas lehetőségre az ipari robotika területén! Idén is megrendezésre kerül a Fanuc által szervezett nemzeti válogató, amelyen keresztül kvalifikálhatjátok magatokat a 2026-os WorldSkills Shanghai versenyre.
Mi is az a WorldSkills?
A WorldSkills egy nemzetközi szintű szakmai verseny, amely lehetőséget nyújt a fiatal szakemberek számára, hogy bemutassák tehetségüket és szakmai tudásukat a világ minden tájáról érkező versenyzők körében. Az esemény résztvevőinek nemcsak a szakmai fejlődéshez nyújtanak kiváló lehetőséget, hanem kapcsolatépítésre és nemzetközi tapasztalat szerzésére is. A verseny kiemelkedő lehetőség karrier megalapozásához és szakmai elismertség növeléséhez.
Mi is ez?
A Euroskills és Worldskills versenysorozaton a „Robot Systems Integration” nevű szakágban való részvétel során a versenyzők az ipari robotikában rejlő lehetőségek kiaknázásával foglalkoznak. A feladatuk magában foglalja a robotok és perifériák optimális integrálását, programozását, valamint a robotcellák biztonságos megtervezését és kivitelezését.
A verseny részleteiről:
Csapatmunka: Együtt dolgoznak a projektek megtervezésén és megvalósításán.
Technikai ismeretek: Gyártástechnológia, robotizálás, automatizált rendszerek integrálása.
Ha további információkat szeretnél megtudni, vagy jelentkeznél, az alábbi e-mail címen érhet el: farkas.balint@amk.uni-obuda.hu
Ne hagyd ki ezt a remek lehetőséget, hogy nemzetközi szinten is megmutasd tudásod!
Adatvédelmi és cookie tájékoztató
Kérjük tanulmányozza át az Óbudai Egyetem adatvédelmi és cookie tájékoztatóját.
Amennyiben szükséges, oldalunk cookie beállításait az alábbiakban tudja módosítani.
Feltétlenül szükséges sütik
Ezen sütik a weboldal rendeltetésszerű használatát biztosítják, a weboldal megfelelő működéséhez szükségesek, éppen ezért ezek használatát nem lehet megtiltani.
3rd Party Cookies
This website uses Google Analytics to collect anonymous information such as the number of visitors to the site, and the most popular pages.
Keeping this cookie enabled helps us to improve our website.
A feltétlenül szükséges sütiket mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.