Tanulmányi kirándulás az Audi Hungáriánál

Az Óbudai Egyetem Alba Regia Kar mérnökinformatikus, villamosmérnök, műszaki menedzser és gépészmérnök hallgatói tanulmányi kiránduláson vettek részt az Audi Hungária győri gyárában.

A gyárlátogatás immár hagyományosnak tekinthető, amelynek során a hallgatók megismerkedhettek egy előadás keretében a gyár történetével, felépítésével, a járműgyártás főbb folyamataival és az alkalmazott technológiákkal. A gyár különös gondot fordít a környezettudatosságra és energiahatékonyságra.

A látogatás során a Karosszéria üzemben a hallgatók megismerhették a különböző alakítási és szerelési technológiákat, logisztikai folyamatokat, minőségbiztosítási eljárásokat. Működés közben láthatták az ipari robotokkal felszerelt gyártó cellákat.

A látogatás végén meglepetésként az Audi gyakornoki programjában részt vevő hallgatóink egy személygépkocsin mutatták be azt a vezérlő programot, amelynek fejlesztésén dolgoznak.

Köszönjük az Audi Hungária Látogató Központjának (https://audi.hu/hu/gyarlatogatas/) a kedves fogadtatást és az SZHÖK-nek a kirándulás megszervezését.

IEEE HS Student Paper Contest

Az IEEE Hungary Section (IEEE HS) minden évben pályázatot hirdet felsőoktatási intézmények hallgatói
számára „Student Paper Contest” címmel. A pályázaton a felhívásban megjelölt időszakban készült, az
IEEE szakterületi spektrumába tartozó magyar vagy angol nyelvű szakmai cikkek és dolgozatok szerzői
vehetnek részt, akik

  • magyarországi felsőoktatási intézmény magyar nemzetiségű diákjai,
  • magyarországi felsőoktatási intézmény nemzetközi diákjai vagy
  • külföldi felsőoktatási intézmény magyar nemzetiségű diákjai.

A pályázónak a pályamű megjelenésének félévében aktív hallgatói jogviszonyal kell rendelkeznie
valamely BSc/BProf/BA, MSc/MA, vagy PhD/DLA képzési programban.

Közös szerzőség esetén több hallgató is pályázhat ugyanazzal a művel, legfeljebb három főig. Nem
pályázó társszerzővel (pl. témavezetővel) közös cikk csak akkor nevezhető be, ha a pályázó hallgató(k)
neve a szerzői listában előbb szerepel, mint a nem pályázó társszerző(k) neve.

A pályázat nem zárja ki a máshol díjazott műveket. A pályázatnak nem feltétele az IEEE tagság.

Benevezhető művek:

  • tudományos folyóirat cikk
  • tudományos konferencia cikk
  • TDK dolgozat
  • dokumentált projektmunka (amennyiben az nem a kötelezően teljesítendő tanulmányok keretében született)

Szakdolgozat/diplomamunka nem nevezhető, mivel az az egyetemi tanulmányok kötelezően
teljesítendő része. Ha a TDK dolgozat alapján később szakdolgozat/diplomamunka született, az nem
zárja ki a TDK dolgozat benevezhetőségét, de ebben az esetben is csak a TDK munka nevezhető, a
diplomatervezés keretében született többletmunka már nem.

A pályázatokat az IEEE HS elnöke által felkért bíráló bizottság rangsorolja, amely alapján az IEEE HS
elnöke dönt az odaítélt díjakról. Megosztott díjak is kiadhatók. Nagyszámú pályázat beérkezése esetén
a bíráló bizottság a pályaműveket utólagosan kategorizálhatja.

Az elismerés formája angol nyelvű oklevél, amelyet az IEEE HS elnöke és az Awards & Recognition Chair
ír alá. A díj átadására az IEEE HS egyik kiemelt rendezvényén kerül sor. Az évente kiadható díjak száma
nincs korlátozva.

Díjazás: I. helyezés: 60e Ft, II. helyezés 45e Ft, III. helyezés: 30e Ft

A pályázaton a 2023. december 1. és 2024. november 30. között megjelent művek vehetnek részt. A
közlésre elfogadott műveket is csak a megjelenés után lehet benevezni.

Konferencia publikáció esetén a megjelenés dátuma a konferencia első napja. Folyóiratban vagy
szerkesztett könyvben történő változatlan utóközlés a megjelenés dátumát nem módosítja. TDK
dolgozatok esetén a megjelenés dátuma az intézményi TDK Konferencia napja. Egy esetleges OTDK
részvétel a megjelenés dátumát nem módosítja, mivel az OTDK dolgozat az intézményi TDK-hoz képest
nem hordozhat új eredményeket.

A pályázatokat PDF formátumban kell benyújtani a lamar@uni-obuda.hu email címen.

A pályaművekkel kapcsolatosan terjedelmi és formai előírás nincs, azokat az eredeti megjelenés
szerinti alakban, módosítás nélkül kell benyújtani.

A pályázathoz 8 napnál nem régebbi intézményi igazolást kell mellékelni, amely tanúsítja, hogy a
pályázó a pályamű megjelenésének félévében AKTÍV hallgatói jogviszonyban állt. Az igazolásnak
tartalmaznia kell a képzési szintet is (BSc/MSc/PhD), amelyben a hallgató a pályamű megjelenésekor
részt vett. Az igazolást a pályaműtől elkülönített PDF fájlként kell csatolni. Kizárólag lepecsételt és
aláírt, vagy intézményi elektronikus aláírással ellátott igazolás fogadható el.

Projektmunka esetén a pályázónak nyilatkoznia kell, hogy az nem a kötelezően teljesítendő
tanulmányok keretében született. A nyilatkozatot a pályaműtől elkülönített PDF fájlként kell csatolni.

Benyújtási határidő: 2024. december 10. 12:00
Várható elbírálás és értesítés: 2025. január 31.

Kovács Levente
elnök, IEEE HS

Lamár Krisztián
Awards & Recognition Chair, IEEE HS

GISDay 2024

2024-ben november 20-án ünnepeltük világszerte a térinformatika napját a GISDay-t.

Többéves szokásunkhoz híven idén is a „Mérd meg, mutasd meg” versennyel ünnepeltük a rendezvényt. A verseny célja, hogy középiskolások olyan projekteket mutassanak be, ahol az alapvető adatgyűjtésen, mérésen kívül a térinformatika eszközeivel dolgozzák fel, elemzik az adatokat. A verseny zsűrijében idén Kirisics Judit, az NNG, Tóth Mátyás a Leica, és Vizhányó József, a GDI Magyarország képviseletében vettek részt az eseményen. A cégek képviselői nemcsak értékelték a versenyzőket, hanem bemutatták a legújabb trendeket a térinformatika területén, és hasznos tanácsokkal látták el a középiskolásokat. Idén jelezve a fiatalok érzékenységét a mai világ problémáira vonatkozóan a legtöbb versenyfeladat a fenntarthatósághoz kapcsolható.

Idén az első helyezett a Pécsi SZC Pollack Mihály Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégium “HSA” csapat lett, őket követte, a Székesfehérvári Szakképzési Centrum Jáky József Szakgimnáziuma és Szakiskola “ÖTM” csapat, és végül a harmadik helyen a KMASZC Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikum és Kollégium “NAPRAFORGÓK” csapata végzett.

Ezen kívül részt vettek még a Jáky és a Veszprémi Szakképzési Centrum Ipari Technikum csapatai valamint a nézőközönség tagjait erősítették a Kisalföldi Agrárszakképzési Centrum Szombathelyi Élelmiszeripari és Földmérési Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium diákjai.

AMK Amatőr Erőemelő verseny

Kedves Hallgatók!
Ajánlunk egy kis sportversenyt a sok tanulás mellé!
AMK Amatőr Erőemelő verseny

Időpont: 2024. december 12. (csütörtök) 14:30 /bemelegítés, nevezés 14 órától/
Helyszín: az AMK konditerme (Budai út 45., K épület, alagsor)
Résztvevők: minden AMK-s, ki a verseny előtt a helyszínen benevez

Mindenki a saját felelősségére indulhat!

Versenyszámok: A verseny a hagyományos erőemelő versenyek szellemében, de valamivel lazább szabályok mellett fog zajlani. A versenyzők három versenyszámban indulnak: guggolás, fekvenyomás, felhúzás.

Lebonyolítás: A verseny mérlegeléssel kezdődik. Minden versenyszámban egy versenyzőnek legfeljebb ötször lesz lehetősége az adott gyakorlatot bemutatni. Minden próbálkozásnál a versenyzőnek az általa választott súllyal szabályos ismétléseket kell végrehajtania, melyből a zsűri legfeljebb 10 ismétlést vesz figyelembe. Minden próbálkozás után az Epley-formula alapján kiszámításra kerül a versenyzőnek az adott gyakorlatra vonatkozó becsült maximális egyismétléses maximuma (lsd. a https://strengthlevel.com/one-rep-max-calculator oldalt), amit a zsűri eloszt a versenyző mért testsúlyával. Egy adott versenyző esetén az adott gyakorlatban a kapott legfeljebb öt arány közül a legnagyobb adja meg az adott versenyzőnek az adott gyakorlatban elért eredményét. A versenyző összetett pontszámát a három arány összege adja (lsd. lentebb a konkrét példát). Női versenyzők esetén ezt a pontszámot 1,5-del szorozzuk.

Díjazás: Minden résztvevő emléklapot kap. Nemenként, versenyszámonként és az összetett verseny alapján az első 3 helyezett külön díjazásban részesül. 

Szabályok:

Fekvenyomás: minden ismétlésnél a rúdnak érintenie kell a mellkast. Minden ismétlés kezdetén a karokat ki kell nyújtani (mintha a versenyző a villába szeretné visszatenni a súlyt).  Nem kötelező a paused bench, de a rudat semmiképpen sem szabad pattintani. A lábaknak a talajon, a farnak a padon kell lennie a gyakorlat során.

Guggolás súllyal: minden ismétlés megkezdése előtt a térdeknek nyújtott állapotban kell lenniük. A guggolás alsó szakaszában a comboknak párhuzamosnak kell lenniük a talajjal (vagy lehet ennél is lejjebb menni). Ezután a kezdeti pozícióba kell érkezni. A legalsó pontban rugózni nem szabad. A súlyt a versenyző a hátán, vagy maga előtt is tarthatja (mellkason vagy karhajlatban), tehát érvényesnek számít mind a klasszikus back squat, a front squat, vagy a Zercher squat is.

Felhúzás: a rudat két kézzel tetszőleges módon át kell fogni, és a súlyt a földről felhúzni.  A felső ponton a versenyzőnek  kinyújtott lábakkal, megemelkedve kell állnia. A súlyt kontrolláltan kell leengedni, az alsó ponton a súly mindkét felének érintenie kell a talajt.  Minden ismétlést 5 mp-n belül meg kell indítani.

Egyéb:

Díjazás kategóriánként,  a kategórián belüli összpontszámnak megfelelően történik. Két azonos pontszámú versenyző esetén a nehezebb testsúlyú élvez előnyt.

A versenyzők a használt súlyokat 2,5 kg-os pontossággal kérhetik 20 kg és 300 kg között.

Egy példa konkrét számokkal: 

egy 100 kg-os férfi versenyző fekvenyomásban öt próbát kér, ezekben 120 kg-mal 5 ismétlést (135 kg-os becsült maximum), 130 kg-mal 6 ismétlést (151 kg-os becsült maximum), 140 kg-mal 8 ismétlést (173,8 kg-os becsült maximum), 150 kg-mal 5 ismétlést (168,8 kg-os becsült maximum), 170 kg-mal 1 ismétlést végez (170 kg-os becsült maximum). Itt a próbák közül a legsikeresebb a harmadik, 140 kg-mal végzett volt, így a fekvenyomás versenyszámban a versenyzőhöz rendelt arányszám 1,738 lesz.

Molnár Ferenc testnevelő tanár  molnar.ferenc3@uni-obuda.hu

Gratulálunk!

Gratulálunk Prof. Dr. Jancsó Tamás kollégánknak az egyetemi tanári kinevezéséhez.👏👏👏
További jó egészséget és eredményes tudományos munkát kívánunk!

Tudományos eredmények és tehetségek ünnepe a 2024-es AIS konferencián

Tizenkilencedik alkalommal rendezték meg Székesfehérváron az „Alkalmazott Informatika és Határterületei” (AIS) szimpóziumot

Idén tizenkilencedik alkalommal került megrendezésre Székesfehérváron az „Alkalmazott Informatika és Határterületei” nemzetközi szimpózium – International Symposium on Applied Informatics and Related Areas – (továbbiakban: AIS), mely a Magyar Tudomány Ünnepe keretében megrendezett programsorozat részeként mozdította elő a magyar tudományos élet sokszínűségét.  A rendezvény célja az Óbudai Egyetem Alba Regia Kar tudományos és ipari kapcsolatainak bemutatása és fejlesztése, ezáltal a régió oktatási és gazdasági szereplői szoros együttműködésének elősegítése. A minden évben megrendezésre kerülő nemzetközi konferencia az idén is arról tanúskodott, hogy az Alba Regia Kar által megtestesített fehérvári műszaki és gazdasági felsőoktatás jelentős szellemi és infrastrukturális hátteret tud biztosítani a régió vállalatainak a folyamatos innovációhoz, versenyképességük megőrzéséhez és emeléséhez, s ezáltal hatékonyan hozzájárul a régió munkaerőpiacának foglalkoztatási, műszaki-, kutatási és fejlesztési igényeinek hosszú távú kielégítéséhez.

A tudományos teljesítmény mérésére fókuszálva

Immár hagyománnyá vált, hogy Székesfehérvár város önkormányzatának vezetése is képviseli magát a konferencián, mint a székesfehérvári felsőoktatás és gazdaság közötti erős összekötő kapocs, hiszen a regionális együttműködés három erős alappilléren nyugszik: helyi önkormányzat, a felsőoktatás és a gazdaság pillérén. A rendezvényt Székesfehérvár város önkormányzata részéről Mészáros Attila alpolgármester, az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara részéről pedig prof. Dr. Györök György dékán nyitotta meg. Mészáros Attila alpolgármester megnyitó beszédében kiemelte, hogy a THE rangsor legfrissebb jelentése alapján „az ország második legjobb egyeteme az Óbudai Egyetem”. Véleménye szerint ez annak a munkának az eredménye, amelyet a karok – köztük a fehérvári Alba Regia Kar – az elmúlt időszakban végzett. A kar dékánja a teljesítmény mérés fontosságát hangsúlyozta megnyitó beszédében, azaz a minőségi szempontok alapján történő mérést és összehasonlítást nemzetközi szinten, mely a tudományos előmenetelt biztosítja a felsőoktatási intézmény és annak szereplői részére. A konferencia témája, ill. a publikációk mentén kialakított szekciók az Alba Regia Kar minden képzési területét képviselték, azaz az alkalmazott informatikától kezdve, a geodézia és geoinformatika, az ipari- és beágyazott rendszerek, robotika, valamint az oktatás, gazdaság és vállalati diszciplína is helyet kapott, amelyben az összekötő szerep az informatikáé volt.

 Tudományos kiválóság és tehetséges hallgatók

Évről évre nemzetközi oktatókat, kutatókat is köszönthet vendégei között a konferencia szervező bizottsága és közönsége. Az idén sem volt másként, a rendezvény nyelve ugyanis angol, s rangját jónéhány meghívott nemzetközi előadó, valamint külső partner előadása emeli. Az Óbudai Egyetem és az Alba Regia Kar célja, hogy ezzel is támogassa a tudományos élet nemzetközivé tételét.

A konferencián két jeles plenáris előadás hangzott el, amelyek a legfrissebb tudományos eredményeket és kutatásokat mutatták be. Dr. habil. Pődör Andrea, a Geoinformatikai Intézet igazgatója „A budapesti bűnérzékelési szakadék elemzése” című előadásában a bűnözés térbeli eloszlását és annak következményeit elemezte, míg Dr. Vakulya Gergely, a Természettudományi és Szoftvertechnológiai Intézet egyetemi docense „A kiberbiztonság játékosítása” című előadásában a digitális biztonságot szolgáló új, játékosított megközelítéseket ismertette.

A plenáris előadások után oktatók, kutatók és egyetemi hallgatók három szekcióban számoltak be tudományos eredményeikről. Számos előadást hallhattunk, melyek nagymértékben hozzájárultak a tudományos diskurzus gazdagításához. Kiemelendő továbbá, hogy az elmúlt időszakban lezárult projektek, az elért tudományos eredmények ismertetése mellett a tehetséggondozásban kiemelkedő eredményt elért hallgatók is lehetőséget kaptak tudományos eredményeik bemutatására. A kar hallgatói minőségi munkákat prezentáltak nagyon színvonalas, angol nyelvű előadásaikban. A szimpóziumon publikált előadásokról ISBN számmal jelzett online kiadvány készült, mely elérhető a konferencia honlapon: http://ais.amk.uni-obuda.hu.

Petőné Dr. Csuka Ildikó
adjunktus