Székely Margit ff

Székely Margit emlékezete

 1954-2022

Kedves Margit!

Úgy mentél el, ahogyan éltél – csendesen, szerényen és méltósággal.

Kolléganőnk 1954-ben született Makón. Egyetemi tanulmányait a szegedi József Attila Tudományegyetem Természettudományi Karán folytatta, ahol 1977-ben okleveles matematikus diplomát szerzett.

A kor kihívását követve – sok friss diplomás fiatal szakemberhez hasonlóan – a férjével együtt Székesfehérvárra költözött, és a Videoton Számítástechnikai Gyárához tartozó Szoftvergyártó Laboratóriumban helyezkedett el programfejlesztő matematikusként. Sok jelentős projektben vett részt a hardver közeli programozási feladatoktól kezdve alkalmazói programok fejlesztéséig, többek között az első szövegszerkesztő programot tervezte mikroszámítógépre, valamint adatbázis-kezelő programok fejlesztésével foglalkozott. 1980-ban „Kiváló ifjú szakember” kitüntetésben részesült.

1994-ben volt Videotonos munkatársainak hívására a Kandó Kálmán Műszaki Főiskola Számítógéptechnikai Intézetében helyezkedett el adjunktusként. Az egyetemmé válás után mestertanárként dolgozott egészen a nyugdíjazásáig.

Fő oktatási területei az adatbázis-kezelő rendszerek, üzleti alkalmazások, operációs rendszerek gyakorlata, Webes alkalmazásfejlesztés, információ-feldolgozás hálózatban, hardver közeli programozás voltak. Több tantárgy szakmai felelőse volt, és rendszeresen mentorált hallgatói csoportokat.

Oktató munkáját mindig különös igényességgel és a hallgatók irányában kiemelt empátiával végezte. Tevékenysége sohasem korlátozódott csupán a szakmai törzsanyag átadására, igyekezett a hallgatókkal megszerettetni az informatikai szakmát, figyelemmel kísérni karrierjük alakulását. Részt vett a felsőfokú szakképzésben tanuló hallgatók felkészítésében és szakmai vizsgáztatásában is. A hallgatók szívesen választották szakdolgozati konzulensnek, mert ipari tapasztalatával hasznos tanácsokkal szolgált az alkalmazások fejlesztésében.

Kiemelkedő szerepe volt a Számítógéptechnikai Intézetben a Neptun Tanulmányi Információs Rendszer bevezetésében, és évekig rendszergazdaként segítette az adminisztrációs munkát. Kialakította, és szintén hosszú ideig támogatta a záróvizsgák adminisztrációját is.

2014-ben címzetes egyetemi docens címet kapott. 2012-ben főigazgatói dicséretben, 2017-ben dékáni dicséretben részesült.

Megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy 2022. június 24-én itt hagytál bennünket.

Emléked megőrizzük, nyugodj békében!

 

 

Women in Energy mentor program

Women in Energy

A mentor program a Women in Energy egyik kiemelten fontos tevékenysége, melynek célja, hogy segítse a következő generáció női vezetőinek és szakembereinek karrierépítését az energiaszektorban.

A mentor program a Women in Energy egyik kiemelten fontos tevékenysége, melynek célja, hogy segítse a következő generáció női vezetőinek és szakembereinek karrierépítését az energiaszektorban.

A mentor programba olyan alap-, mesterszakos, vagy PhD hallgató hölgyek jelentkezését várjuk, akik érdeklődnek az energetika és a klímavédelem iránt és szeretnék jobban megismerni ezt az izgalmas szektort valamint bővíteni kapcsolati hálójukat. A programot októberben indítjuk el és április végén zárjuk le. Ez egy egyedülálló alkalom azoknak akik szeretnének valódi betekintést nyerni ebbe a szektorba és fejleszteni a karrierépítéshez szükséges készségeiket. A jelentketéseket október 13-ig várjuk.

CALL FOR APPLICATIONS WONY MENTORING PROGRAMME 2022 Oldal 1

202210 Ösztöndíj

Ösztöndíj – BCSD Hungary

Felsőoktatásban részt vevő diákokat keresünk, akik közül egy sikeres pályázó ingyenes részvételi lehetőséget nyer a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) „A jövő vezetői” tehetségprogramjára.

 

Felsőoktatásban részt vevő diákokat keresünk, akik közül egy sikeres pályázó ingyenes részvételi lehetőséget nyer
a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) „A jövő vezetői” tehetségprogramjára.
Pályázni október 31-ig lehet.

570.000 Ft értékű képzés során a nemzetközi trendek mellett a fenntarthatóságot stratégiai szinten képviselő
hazai- és nemzetközi vállalatok sikeres gyakorlatait és megoldásait, valamint azok vezetőit és szakembereit ismerhetik meg.

További információk és jelentkezés:

challenge on

Challenge.ON mérnökverseny

A versenyre mérnök hallgatók és legfeljebb fél éve végzett friss diplomások jelentkezését várjuk 3 fős csapatokban 2022. október 3-ig.

A versenyre mérnök hallgatók és legfeljebb fél éve végzett friss diplomások jelentkezését várjuk 3 fős csapatokban 2022. október 3-ig.

Az idei Challenge.ON felépítése

A verseny online selejtezővel indul, amely során a versenyzők egy virtuális kertvárosban alapítanak egy megújulóenergia-közösséget. A szomszédságban számos kérdés és aggály felmerül, amire szakmai szempontból megoldást kell találniuk. A kétfordulós selejtező eredményeinek összesítését követően idén a legjobb 12 csapat juthat tovább a nagyszabású élő döntőbe, ahol az innovatív gondolkodás mellett a gyorsaság és a rátermettség is szerepet kap. Végül a fináléban 3 csapat bizonyíthatja szakmai tudását az E.ON-os vezetőkből álló zsűri előtt.

Díjazás

A legjobb csapat díja egy 750.000 Ft értékű műszaki vásárlási utalvány

Időzítés

  • Regisztrációs határidő: 2022. október 3. éjfél
  • Online selejtező, első forduló:
    2022. október 4. – október 9.
  • Online selejtező, második forduló:
    2022. október 10. – október 17.
  • Döntő: 2022. október 27., Budapest

Üdvözlettel:
az EcoSim csapata

20221004 6723

Garai Géza Szabadegyetem – 2022. október 4.

„Épületek és klímaváltozás – milyen lehetőségeink vannak?” címmel tartotta a Garai Géza Szabadegyetem október 4-ei előadását Dr. Sugár Viktória, az ÓE Ybl Miklós Építéstu-dományi Karának egyetemi docense. 

 
„Épületek és klímaváltozás – milyen lehetőségeink vannak?” címmel tartotta a Garai Géza Szabadegyetem
 október 4-ei előadását Dr. Sugár Viktória, az ÓE Ybl Miklós Építéstu-dományi Karának egyetemi docense. 
2022.10.04. Sugár Viktoria Garai Géza Szabadegyetem
ÓE állásbörze 2022 kép nyereményjáték

ÓE Állásbörze

Az idei félévben megrendezésre kerül a 29. Óbudai Egyetem Állásbörze. Több, mint 50 kitelepülő cég várja a látogatókat!

Az idei félévben megrendezésre kerül a 29. Óbudai Egyetem Állásbörze. Több, mint 50 kitelepülő cég várja a látogatókat!

Helyszín:

  • 2022. október 4. – Óbuda, Bécsi út 96/b.
  • 2022. október 5. – Tavaszmező utca 14-18. G. épület
  • 2022. október 4-5. – Online (Discordon)

Játssz és nyerj! Az ÓE Állásbörzén 2 db mobiltelefont sorsolunk ki, a rendezvény mindkét napján 1-1 darabot.

Nyeremények:
2 db Apple Iphone 14

Az Állásbörze kiváló lehetőség, hogy megismerkedj piacvezető cégek képviselőivel.
Tanulmányaid mellett érdeklődhetsz a szakmai gyakorlatok, diákmunkák, gyakornoki pozíciók felől.

www.allasborze.uni-obuda.hu

Várunk szeretettel!

Játssz és nyerj! Az ÓE Állásbörzén 2 db mobiltelefont sorsolunk ki, a rendezvény mindkét napján 1-1 darabot.

Nyeremények:
2 db Apple Iphone 14

Idén ősszel ismét Óbudai Egyetem Állásbörze, immáron 29. alkalommal. A rendezvényre két helyszínen és online térben is várjuk a résztvevőket.
Számos kiállító cég kínál gyakorlati helyet, így a diákmunka mellett akár már a szakmádban elhelyezkedve is tudsz dolgozni, tapasztalatot és pénzt keresni.
Állásbörzénkre minden érdeklődőt szívesen várunk, nem csak az Óbudai Egyetem hallgatóit!
Idén több módon csatlakozhatsz az eseményünkhöz:

  • október 4-én a Bécsi út 96/b-ben,
  • október 5-én a Tavaszmező utca 14-18. G. épületben,
  • és Online – Discord felületünkön!

Discord infó: https://allasborze.uni-obuda.hu/

ÓE állásbörze 2022 kép általános

image2

TDK 2022. ősz – Felhívás

Az Óbudai Egyetem Tudományos Diákköri Tanácsa novemberben szervezi meg őszi Tudományos Diákköri Konferenciáját.

Az 56. Tudományos Diákköri Konferenciát
2022. november 16-án (szerdán) tartjuk.

NTP-HHTDK-21

emet logo szines
Óbudai Egyetem LOGO kek

 

 
Novemberben TDK

 

Az Óbudai Egyetem Tudományos Diákköri Tanácsa novemberben szervezi meg őszi Tudományos Diákköri Konferenciáját.

Az 56. Tudományos Diákköri Konferenciát
2022. november 16-án (szerdán) tartjuk.

A rendezvényre előzetesen nevezni kell a következők szerint. A dolgozathoz tartozó szerzők jelentkezési adatait és a tartalmi kivonatot rögzíteni kell a kari elektronikus TDK portálon (tdk.amk.uni-obuda.hu), majd véglegesítés után a konzulensének is engedélyeznie kell a jelentkezést 2022. október 27. (csütörtök) délig (1200 óra).

A dolgozat elkészítésénél javasolt figyelembe venni az Országos TDK konferencia megcélzott szekciójának formai előírásait. A dolgozatot november 10. (csütörtök) délig (1200 óra) a kari TDK rendszerben rögzíteni kell, amelyet a konzulensnek is támogatnia kell a kari TDK portálon: tdk.amk.uni-obuda.hu

Az 56. Tudományos Diákköri Konferencia ünnepélyes eredményhirdetését 2022. november xx-én 17:00-ra tervezzük a 1034 Budapest, Bécsi út 96/b. Aud. Max. előadóban.

Sikeres TDK munkát és eredményes konferenciát kívánunk!

Székesfehérvár, 2022. szeptember 22.

Nagyné Dr. Hajnal Éva
ÓE AMK TDT elnök
Dr. Vámossy Zoltán
ÓE ETDT elnök

Miniszterelnökség CSFTNM

Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram 2022

Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram

Az MKÖ a Miniszterelnökség tíz hónapos karrierindító programjaként a 30 év alatti, diplomás, idegen nyelve-ken beszélő, pályakezdő fiatalok szá-mára kínál hazai és külföldi munkata-pasztalatot, versenyképes fizetést, fo-lyamatos mentori támogatást, valamint heti rendszerességgel szakmai és közé-leti előadások, képzéseket, intézmény-látogatásokat.

Tisztelt Hallgatók! Kedves Leendő MKÖ Ösztöndíjasok!

Engedjétek meg, hogy bemutassuk Nektek a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogramot!

Az MKÖ a Miniszterelnökség tíz hónapos karrierindító programjaként a 30 év alatti, diplomás, idegen nyelveken beszélő, pályakezdő fiatalok számára kínál hazai és külföldi munkatapasztalatot, versenyképes fizetést, folyamatos mentori támogatást, valamint heti rendszerességgel szakmai és közéleti előadások, képzéseket, intézménylátogatásokat.
Az ösztöndíjprogramba 60 fő nyer felvételt. Az MKÖ ösztöndíjasok hét hónapot egy általuk választott hazai minisztériumban, három hónapot pedig egy közigazgatási szervnél töltenek a világ valamennyi országában, munkájukért pedig versenyképes fizetést kapnak: a havi ösztöndíj összege belföldön nettó 250 000 Ft, külföldön átlagosan nettó 450 000 Ft.
Az MKÖ sikeres elhelyezkedést biztosít a hazai központi közigazgatásban: a 2021-es évfolyamot 88%-ban foglalkoztatták tovább a minisztériumokban.
Az MKÖ 2023-as évfolyamába szeptember 15-től október 15-ig lehet jelentkezni a www.mkoprogram.hu weboldalon!

További részletekért kövessétek az MKÖ felületeit:

Felmerülő kérdés esetén forduljatok hozzánk bizalommal az mko@me.gov.hu e-mail címen!

Karrier. Közösség. Nemzetközi tapasztalat – ezt tartogatja Számodra a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram! Jelentkezz Te is!

MKÖ 2023 (pdf)