Alumni Bekk Tímea

Interjú Bekk Tímeával (földmérő mérnök)

„A diákéletet szerettem a legjobban. Nagyon jó közösségünk volt, mindig számíthattunk egymásra.” Interjú Bekk Tímeával, a Geoinformatikai Intézet mestertanárával (Az alumni interjú-sorozat tizennegyedik része)

„A diákéletet szerettem a legjobban. Nagyon jó közösségünk volt, mindig számíthattunk egymásra.”
Interjú Bekk Tímeával, a Geoinformatikai Intézet mestertanárával
(Az alumni interjúsorozat tizennegyedik része)

1. Mi volt a motivációja, amikor egyetemünket, vagy annak jogelőd intézményeit választotta?

Korábbi tanulmányaimat Szombathelyen a Szombathelyi Élelmiszeripari és Földmérési Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, Földmérő szakon végeztem. Tetszett a földmérés, szerettem volna tovább tanulni, voltam nyílt napon az akkori főiskolán, nagyon tetszett, találkoztam régi ismerősökkel és nagyon jó dolgokat meséltek az oktatatásról és a hallgatói életről is.

2. Pontosan melyik jogelődintézményünkben végzett? Melyik szakon (szakokon) szerzett oklevelet?

  • Nyugat-magyarországi Egyetem Geoinformatikai Főiskolai Kar, földmérő mérnök (BSc), 2006
  • Nyugat-Magyarországi Egyetem Geoinformatikai Kar, Építési geodézia szakmérnök, 2010
  • Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar, Szervezetfejlesztő tréner, 2023
  • Co-Create Coach Camp – Coach 2023

3. Volt-e olyan tanára, akire felnézett? Milyen üzenettel/szemlélettel/tudással lett gazdagabb általa?

Minden tanáromtól tanultam valamit! Mindenki maximális szakmai tudással rendelkezett és igyekeztek belőlünk hallgatókból is kihozni a maximumot, meglátni bennünk az értéket.

4. Fel tudja eleveníteni első emlékét az egyetemmel kapcsolatban?

Az első élményem a hagyományőrzéshez kapcsolódik. A harmadévesek felkaroltak minket és megmutatták hova érdemes menni a városba, hol vannak jó szórakozóhelyek. Nagyon sokat segítettek, hogy könnyen beilleszkedjünk a Geo-s közösségbe. A tanszékekre mindig jó szívvel emlékszem vissza. És nem maradhat el a híres TBC sem ߘꠔáncos- Baboss – Csabina, Geodézia, Geometria és Matematika.

5. Kapott-e az intézménytől életre szóló útravalót?

Életszemléletet kaptam, és barátokat, akik a mai napig az életem részei.

6. A tanulás mellett jutott idő a szórakozásra is? Milyenek voltak az egyetemi diákévek?

Megfelelő időbeosztással jutott idő a szórakozásra is a tanulás mellett. Fontos szerepet játszott az egyetemi évek alatt a selmeci hagyományok. Valéta bizottsági tagként szerveztük a balekoktatásokat, a szakesteket. Szerda esténként pedig a városi élet várt minket. Tanulás során is nagyon jó csoportok alakultak ki. Egymást segítve készítettük a leadandókat és beszéltük át zh előtt a tananyagot.

7. Meg tudja fogalmazni, mi volt az, amit a leginkább szeretett az egyetemben?

A diákéletet szerettem a legjobban. Nagyon jó közösségünk volt, mindig számíthattunk egymásra. Nagyon jók voltak a terepgyakorlatok is, külön kiemelném a sukorói egy hetes mérőtábort.

8. Milyen lehetőséget lát napjaink felsőoktatásában?

A mai felsőoktatás, főleg a Covid után nagyon átalakult, sokkal több digitális módszerrel ismerkedtünk meg, mint korábban. A fejlődés lehetőségét látom a felsőoktatásban. Jó kapcsolatokat lehet kialakítani, melyekkel a későbbiekben jól lehet együtt működni.

9. Lenne tanácsa a mai ifjúságnak, hogyan válasszanak egyetemet/karriert maguknak?

Mindenképpen olyan úton induljanak el, melyet szívvel-lélekkel tudnak csinálni és szeretnek. A legjobb, mikor a munka egyben az ember hobbija is.

10. Felidézné egy emlékezetes pillanatát, ami az egyetemünkhöz köti?

A Valétálás, ami elsőre eszembe jut. A mai napig kiráz a hideg, mikor visszagondolok, hogy fáklyával a kezünkben, selmeci nótákat énekelve végig vonultunk a városon. Az ablakokban mécsesek égtek, ezzel kifejezve az ott lakók tiszteletét.

11. A munkahelyén mennyiben tudja hasznosítani az intézményünkben tanultakat?

Teljes mértékben.

12. Gyerekkorában is már ezzel a szakmával akart foglalkozni, vagy más „karrierálma” is volt?

Más álmom is volt egész kiskoromban, mint a földmérés, de visszatekintve, nagyon örülök, hogy ezen az úton indultam el.

13. Diplomával a kezében mi volt az első pár lépés, amit megtett a karrierje előmozdítása érdekében?

Első munkahely egy mérnökgeodéziai cégnél volt. Sokat jártam terepre, főleg nagyobb építkezési beruházásokra, ahol sokat tanultam.

14. Volt támogatója, aki segítette a karrierje kezdetén?

Igen, Müller Róbert főnököm nagyon sokat segített a terepi részen, Nagy Andrea kolléganőm pedig az irodai munkákban segített nagyon sokat.

ÓE AMK Budai út F épület 1

Online nyílt nap – Mesterképzések

November 6-án 17 órakor online nyílt napot tartunk a mesterképzéseinkről. A keresztfélévben (2024. februárban) induló mesterképzéseinkre (Mechatro-nikai mérnök, Mérnökinformatikus, Sportközgazdász) 2023. november 15-ig lehet jelentkezni.

November 6-án 17 órakor online nyílt napot tartunk a mesterképzéseinkről.

A keresztfélévben (2024. februárban) induló mesterképzéseinkre (Mechatronikai mérnök, Mérnökinformatikus, Sportközgazdász) 2023. november 15-ig lehet jelentkezni.

A 2024. szeptemberében induló képzéseinkre (Geoinformatika, Mechatronikai mérnök, Mérnökinformatikus, Sportközgazdász) 2024. február 15-ig lehet a felvi.hu oldalon jelentkezni.

Az eseményre az alábbi linken lehet csatlakozni:
https://teams.microsoft.com/l/meetup-join/19%3ameeting_ZGQ1NTIzNWMtNjk5My00NWY3LTgyZWMtYTQ5N2FkZGZlMmRi%40thread.v2/0?context=%7b%22Tid%22%3a%221d6a56fa-705a-4bbc-8004-67a21d5e9b97%22%2c%22Oid%22%3a%222fe485a7-358a-41fc-a24e-8eec8405fe34%22%7d

20231027 105815

Wekerle Innovációs Díj elismerésben részesült az ÓE AMK fiatal kollégája

Gratulálunk Dr. Beszédes Bertalan adjunktus kollégánknak, aki a Wekerle Alapítvány – Fiatal Szakemberek Innovációs Díját vehette át Móron
2023. október 27. napján.

Tudományos munkásságáról bővebben:

Tudományos önéletrajz

Beszédes Bertalan 1988. szeptember 15.-én született Szabadkán, majd középiskolai tanulmányait a Gróf Széchenyi István Műszaki Szakközépiskolában fejezte be 2006-ban, Székesfehérváron. 2011-ben, a BSc alapképzést az Óbudai Egyetem Alba Regia Egyetemi Központban végezte el villamosmérnöki diplomát szerezve. A Mechatronikai mérnök oklevelét az Óbudai Egyetem, Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar mesterképzésén szerezte meg 2015-ben.

2019-ben az Új Nemzeti Kiválósági Program ösztöndíjasa volt, 2022-ben Hallgatói publikációs díjat nyert PhD/DLA kategóriában. PhD fokozatát 2023-ban az Óbudai Egyetem Biztonságtudományi Doktori Iskolájában szerezte meg katonai műszaki tudományok tudományterületén.

Kutatási területe a beágyazott rendszerek, mikrokontrollerek, hibrid elektronikus áramkörök, nagy megbízhatóságú elektronikus áramkörök, elektronikai CAD/CAM területére terjed ki.

Jelenleg az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karán, a Mérnöki Intézet adjunktusa. Az általa oktatott tárgyak közé tartozik többek között: az Adaptív szabályozások, a Beágyazott rendszerek, a Diagnosztika, az Elektronika, az Ipari elektronika, a Szenzorhálózatok és a Kreatív megoldások a villamosmérnöki szakmában.

Gyakorlati képzéssel és sportosan aktívan kezdődött a Sportközgazdász mesterszak az Óbudai Egyetemen

A Sportközgazdász mesterképzés első félévében négy sportgazdasági szakmai tárgy (Létesítménymenedzsment, Sportmarketing, Sportvállalkozások gyakorlata, Változtatásvezetés) keretében is kiemelten fontos cél a gyakorlati ismeretek átadása, az interaktivitás és a helyszíni tapasztalatszerzés.

Az első Létesítménymenedzsment kurzuson az Alba Regia Sportcsarnokban lehettünk, ahol a létesítmény megtekintése mellett Balássi Imre, Elnök úr, a szak azonos márka alatt futó két Duális Partnerének az Elnöke tartott előadást nekünk.

A második Létesítménymenedzsment alkalom már a szabadban telt. Duális Partnerünknek, a Magyar Kajak-Kenu Szövetségnek köszönhetően vendégei lehettünk az épülő sukorói kajak-kenu komplexumnak, ami az elmúlt évtizedek legjelentősebb és legkomplexebb beruházása által hozza létre a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia otthonát.

A harmadik Létesítménymenedzsment alkalmon Duális Partnerünk, a Budapesti Honvéd SE budapesti központi bázisán lehettünk. Gergely István, Ügyvezető Elnök úr előadását követően létesítménytúra által jártuk be a Honvéd folyamatosan fejlődő létesítményeit. Mások mellett megcsodáltuk az Atlétikai vb egyik edzéshelyszínét biztosító pályát, kiszolgáló helyiségeit.

A Sportmarketing tárgy keretében a Budapest Honvéd Sportegyesület marketingtevékenységéről Jenei Marcell, sportközgazdász tartott előadást.

A szabadidősport-rendezvények, élükön az Ultrabalaton szervezéséről, marketing kérdéseiről Zelcsényi Miklós, a Balatonman Triatlon Kft. Ügyvezető igazgatója tartott vendégelőadást a kurzus keretében.

Sportvállalkozások gyakorlata órán egy NB 2-es labdarúgócsapat működésébe nyertek betekintést a sportközgazdász Hallgatók az Aqvital FC Csákvár tulajdonosa, Nagy Sándor előadása által.

Ismét külsős helyszínen zajlott a Sportvállalkozások gyakorlata kurzusunk, amikor látogatást tettünk a Design Terminálba és kétórás workshop keretében bonthatták ki, prezentálhatták Hallgatóink csapatmunkában az ötleteiket, ezzel is alakítva, fejlesztve a bennük levő vállalkozói kedvet.

Innovatív kurzusunk, a Változtatásvezetés első alkalmára érkezett hozzánk meghívott Vendégként Gergely István, a BHSE ügyvezető elnöke, aki hallgatói kérdésekre válaszolva számolt be az elmúlt három év vezetői kihívást jelentő külső változásokról és az erre adott vezetői válaszokról.

Természetesen, a csapatépítés is fontos szerepet kap a mesterszakon. 2023 szeptemberében a hallgatói közösségépítés jegyében Tanár-Diák túrán vettek részt a Sportközgazdászok a Bakony kapujában, Iszkaszentgyörgyön. 2023 október 24-én pedig a székesfehérvári összegyetemi gólyabálon ünnepeltek együtt.

Értékes szakmai programmal szolgált a Kutatók Éjszakája, ahol A víz bajnokai, így Gergely István és Milák Kristóf egy kötetlen szakmai portré-beszélgetés keretében osztott meg velünk sok-sok értékes tapasztalatot, melyek jól jöhetnek majd a Hallgatók későbbi hivatásgyakorlásában.

Közösségépítő lehet, mikor közös büszkeségként tekinthetünk egy-egy Hallgatónk sportsikerére, valamint sok-sok csoportos projektmunka és prezentáció keretében kovácsolódik az évfolyam egy igazán összetartó, motivált és készségeiben, képességeiben állandóan fejlődő szakmai és baráti közösséggé.

I. ÓE Állásbörze Székesfehérváron

Az első ÓE Állásbörzét szervezte meg az Óbudai Egyetem Nonprofit kft Székesfehérváron az Alba Regia Műszaki Karon. A megnyitón Prof. Dr. Györök György dékán, Mészáros Attila alpolgármester és Mezei Miklós ügyvezető köszöntötte a megjelenteket. A programon számos nagyvállalat (pl.: Arconic, a HARMAN és a DENSO) mellett a Székesfehérvári Tudományos és Innovációs Park is képviselte magát.

Mészáros Attila alpolgármester a megnyitón kiemelte: „Az egyetem nagyon fontos Székesfehérvár jelene és jövője szempontjából, mert sok olyan szakon oktat, ahonnan számos hallgató kerül a fehérvári cégekhez. Nem csak a diploma megszerzése után, hanem már a duális képzés keretében is érkeznek jól képzett fiatalok a vállalatokhoz és ebben a munkában az egyetem több tucat céges partnere vesz részt”. Hangsúlyozta, hogy az egyetemi kar létrejötte óta több olyan együttműködés alakult ki afelsőoktatási intézmény és a cégek között, amely óriási lehetőséget jelent és hasznot hozhat az egész város számára. Az alpolgármester a város és az egyetem közös feladataként foglamazta meg a naprakész tudást biztosító képzések szervezését a helyi munkavállalók részére a folyamatos technológiai változás következtében.

Prof. Dr. Györök György dékán az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar hitvallásaként a pragmatizmust emelte ki a működésre vonatkozóan, ami „az iparhoz közeli képzések” formájában testesül meg. Az egyetem kar vezetője hangsúlyozta: „A hallgatókról szól az egész képzés, a legfontosabb, hogy megtalálják és meghatározzák saját magukat ebben a rendszerben, az egyetemen túl a munkaerőpiacon is. Az egymásra találásra a legjobb hely egy ilyen állásbörze.” Kiemelte, hogy az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar nemcsak a hallgatóival volt jelen a programon, hanem most először foglalkoztatóként is megjelent a Tudományos és Innovációs Parkkal.

Mezei Miklós az Óbudai Egyetem Nonprofit Kft ügyvezetője köszöntötte a megjelent cégek képviselőit és szerencsés egymásra találást kívánt a jelenlévőknek.

A rendezvény jó alkalom volt, hogy a városban és térségében működő cégek megjelenhessenek és bemutathassák milyen jelölteket keresnek az üres álláshelyekre. Az egyetem hagyományteremtő jelleggel gondol az Állásbörzére, amellyel a helyi és térségi munkavállalókat, a hallgatókat kívánja a munkáltatókkal összekötni.

 

STRABAG: robotkutyás bemutató

Egy kicsi, de annál lelkesebb csapattal a STRABAG robotkutyás bemutatóján jártunk a karról 2023. október 16-án.

Egy kicsi, de annál lelkesebb csapattal a STRABAG robotkutyás bemutatóján jártunk a karról 2023. október 16-án.

A bemutatón megcsodálhattuk és kipróbálhattuk a Strabag által kutatási projektfeladatokban alkalmazott robotkutyát.
A bemutató során megismerhettük a földmérési munkafolyamatok azon szegmenseit, ahol jól alkalmazhatóak az ilyen jellegű robotok. Bemutatták a paramétereit, a jelenlegi képességeit, és esetleges hiányosságait.
Külön érdekessége volt a bemutatónak, azon konkrét projektek bemutatása, ahol a STRABAG a mindennapi munkafolyamatokban az emberi tevékenység kiváltására laklamazza a robotkutyát.
image2

TDK 2023. ősz – Felhívás

Az Óbudai Egyetem Tudományos Diákköri Tanácsa novemberben szervezi meg őszi Tudományos Diákköri Konferenciáját.

Az 58. Tudományos Diákköri Konferenciát
2023. november 15-én (szerdán) tartjuk.

 

NTP-HHTDK-22

Novemberben TDK

Az Óbudai Egyetem Tudományos Diákköri Tanácsa novemberben szervezi meg őszi Tudományos Diákköri Konferenciáját.

Az 58. Tudományos Diákköri Konferenciát
2023. november 15-én (szerdán) tartjuk.

A rendezvényre elozetesen nevezni kell a következok szerint. A dolgozathoz tartozó szerzok jelentkezési adatait és a tartalmi kivonatot rögzíteni kell a kari elektronikus TDK portálon (tdk.amk.uni-obuda.hu), majd véglegesítés után a konzulensének is engedélyeznie kell a jelentkezést 2023. október 26. (csütörtök) délig (1200 óra).

A dolgozat elkészítésénél javasolt figyelembe venni az Országos TDK konferencia megcélzott szekciójának formai eloírásait. A dolgozatot november 9. (csütörtök) délig (1200 óra) a kari TDK rendszerben rögzíteni kell, amelyet a konzulensnek is támogatnia kell a kari TDK portálon: tdk.amk.uni-obuda.hu

Az 58. Tudományos Diákköri Konferencia ünnepélyes eredményhirdetését 2023. november 29., szerda 17:00-ra tervezzük a Budapest III., Bécsi út 96/b. Aud. Max. eloadóban.

 

Sikeres TDK munkát és eredményes konferenciát kívánunk!

Székesfehérvár, 2023. október 1.

Nagyné Dr. Hajnal Éva
ÓE AMK TDT elnök
Dr. Vámossy Zoltán
ÓE ETDT elnök

 

Miniszterelnökség CSFTNM

 
 
 
 

 

Harman Hackathon 2.0

 Mészáros Attila Székesfehérvár alpolgármestere, Prof. Dr. Györök György, az Alba Regia Műszaki Kar dékánja és Németh Tibor, a Harman Becker Kft. oktatási menedzsere közös sajtótájékoztatón hirdették meg a II. „Junior Engineers Camp – HARMAN Hackathon” ötlet- és prototípusfejlesztő versenyt.

Mészáros Attila alpolgármester a sajtótájékoztatót személyes gratulációval kezdte, mert Prof. Dr. Györök György, az Alba Regia Műszaki Kar dékánja, Eötvös József-díjban részesült, valamint Németh Tibor, a Harman Becker Kft. oktatási menedzsere a cég képviseletében a magyar felsőoktatás napja alkalmából Kármán Tódor-díjat vehetett át. Az alpolgármester megjegyezte, hogy a verseny tavaly elérte életre hívásának célját, hiszen sikerült más településeken élő középiskolások figyelmét felkelteni és bevonzani őket a város műszaki felsőoktatásába. Ehhez kapcsolódóan kiemelte: „Mi sem bizonyítja jobban egy első alkalommal életre hívott verseny sikerét, mint az, hogy többen is a tavalyi Harman Hackhaton verseny középiskolás résztvevőiből többen ma már az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karának hallgatói.”

Prof. Dr. Györök György, az ÓE Alba Regia Műszaki Kar dékánja szintén azt emelte ki, hogy az együttműködő felek közös célja felkelteni a középiskolások érdeklődését a természettudományos tárgyak, a műszaki területek iránt. Hangsúlyozta, hogy „az Óbudai Egyetem és a Harman Becker Kft. a mérnökképzés és a mérnöki munka során a feladatmegoldó, gyakorlatorientált szakemberek képzésére helyezi a hangsúlyt. A duális képzés is azért működik olyan kiválóan közöttük, mert ugyanazt az értékrendet vallják és ugyanazok az elvárások a frissen végzett mérnököktől.” Az egyetemi kar vezetője többek között arról is szót ejtett, hogy létrejött az egyetem befektetési tőkealapja, amely a verseny során megszületett legjobb ötleteket és protoípusokat felkarolva akár elviheti a termékek megszületésének fázisáig is.

Németh Tibor, a Harman Becker Kft. oktatási menedzsere a versenyfelhívás részleteit ismertette. Elmondta, hogy két kategóriában, hat 9-13. osztályos és nyolc egyetemista csapat mérheti össze tudását a döntőben. A 24 órás versenyen teljesítendő műszaki kihívással kapcsolatban megjegyezte, hogy idén is különleges lesz, de ezt csak a helyszínen fogják ismertetni. Megjegyezte, hogy egy feladat lesz, mind a két szekcióban, így kíváncsian várják, hogy milyen megoldások születnek a középiskolások és az egyetemista csapatok körében. A díjak összértékével kapcsolatban megjegyezte, hogy bruttó 6-8 millió forint között lesz és ahogyan tavaly, idén is minden döntőbe jutott csapat nyer valamit.

A versenyről:

Az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar, a Harman Becker Kft. és Székesfehérvár Önkormányzata 2023. őszén is meghirdette a „Junior Engineers Camp – HARMAN Hackathon” ötlet- és prototípusfejlesztő versenyt immáron második alkalommal. A középiskolások és egyetemisták csapatainak jelentkezését 2023. október 15. napjáig várják a következő oldalon keresztül: https://www.amk.uni-obuda.hu/index.php/hu/harmanhackathon. A jelentkezés feltétele egy kisfilm elkészítése, amely tartalmazza a csapat bemutatkozását, egy a saját környezetből hozott probléma ismertetését kitérve a műszaki megoldás igényre vonatkozóan, valamint a megoldásra vonatkozó javaslatot. A probléma megfogalmazása kötetlen, de a felhívásban szerepel ötletként pár terület megnevezve: hulladékgazdálkodás, zaj- és fényszennyezés, oktatás, élhető város, közösségépítés, nyersanyaghiány, körforgásos gazdaság. A jelentkezéshez feltöltött kisfilmek alapján a zsűri dönt (selejtező) arról, hogy mely csapatok kerüljenek a döntőbe, ahol hat középiskolai és nyolc egyetemi csapat mérheti össze tudását november 17-18-án.

382628902 619144790432009 4650838262984313346 n

Félidejénél a WREN projekt

Már másfél éve tart a WREN (Water Resources in Efficient Network) aszálykár megelőző és aszály előrejelző, műholdas adatokra épülő, valós idejű, komplex döntéstámogató rendszer kialakítása

Már másfél éve tart a WREN (Water Resources in Efficient Network) aszálykár megelőző és aszály előrejelző, műholdas adatokra épülő, valós idejű, komplex döntéstámogató rendszer kialakítása

A Combit Számítástechnikai Zrt. által vezetett, röviden csak „aszálymonitoring”-ként emlegetett projekt a futamidő felénél tart, közelítve a magyar fejlesztésű műhold pályára bocsátásának időpontjához. Az Óbudai Egyetemről konzorciumi résztvevőként közreműködő EKIK, NIK és AMK a projektben megfogalmazott célok elérése érdekében jelentős kutatómunkát végzett az elmúlt másfél évben. A hamarosan Magyarország teljes területéről, rendszeresen távérzékelt adatot továbbító, egyedi fejlesztésű műholdon a célkitűzést leginkább kiszolgáló eszközöket kellett elhelyezni. A projektnek ebben a szakaszában kiemelt szerepet kapott az Óbudai Egyetem csapata, melynek szakmai vezetője Verőné Dr. Wojtaszek Malgorzata, résztvevői Dr. Eigner György dékán (NIK), Prof. Dr. Györök György dékán (AMK), Dr. Pődör Andrea, Dr. Katona János, Dr. Molnár Gábor, Dr. Nagy Gábor, Balázsik Valéria, Ádám Bence és Erick Noboa.

Az előkészítő munkák között szerepeltek azok a feladatok, amelyek a sikeres teljesítéshez elengedhetetlenek. Ilyenek például a műholdpálya meghatározása, a távérzékelési eljárásban alkalmazott kamera és spektrális sávok kiválasztása a kívánt geometriai felbontás figyelembevételével. Pontos tervezést és a fejlesztőkkel történő egyeztetést kívánt a speciálisan felszerelt műholdplatform fedélzeten történő adatrögzítés és továbbítás, valamint a jelek fedélzeti előfeldolgozásának lehetősége, illetve szükségessége.

Mivel az országosan elérhető meteorológiai és aszálymonitoring földi állomások térbeli felbontása és a kereskedelmi műholdak időbeli felbontása jelenleg nem biztosítja az aszály előrejelzésének megfelelő hatékonyságát, így a tervezett rendszer megvalósításánál ezeket a tényezőket elsődleges szempontként vettük figyelembe. A modell kialakításához az ország mezőgazdasági adottságait jól reprezentáló 400 km2-es mintaterület aszályt befolyásoló (pl. topográfiai, talajtani, stb…) adatait gyűjtöttük össze, valamint a meteorológiai adatokat visszamenőleg a klímaváltozással jellemezhető időszakra, meglévő adatbázisokból.
A mintaterületen belül választott „referenciatáblákon” megkezdtük a rendszeres terepi méréseket, mint például talajnedvesség és talajhőmérséklet, valamint talajmintákat gyűjtöttünk, amelyeket reflektancia mérésekhez használtunk, így tesztelve a műholdra tervezett kamerát. A talajmintavételi helyek kiválasztása űrfelvételek alapján történt, hiszen a cél a jövőben is műholdképek felhasználásával a talaj nedvességtartalmának jól közelítő meghatározása az aszályveszélyeztetettség figyelembevételével.

A referenciatábla részletesebb vizsgálatához egy 100 ha-os terület légi lézeres szkennelésére és légifényképezésére is sor került, és az így kapott adatok alapján előállítottuk a referenciatábla ~4cm-es felbontású ortofotó-mozaikját, valamint a terület eddigieknél részletesebb és pontosabb digitális domborzatmodelljét.

A távérzékelt és terepi adatokból felépített közös adatbázis a térinformatikai módszerek alkalmazásával, a mesterséges intelligencián alapuló olyan numerikus modell felállítását teszi lehetővé, amely országosan az aszály előrejelzését, ezzel pedig lokálisan az aszálykárok mérséklését segítheti, támogatva ezzel a precíziós mezőgazdaságot is.

Az eddigi kutatásokhoz, modell felállításához az adott időszakban készült, elérhető űrfelvételeket (elsősorban az EU Copernicus földmegfigyelési programjához kapcsolódó SENTINEL2 műholdak felvételeit), ugyanazon időszakra vonatkozó terepi mérési eredményeket és a korábbi évekre vonatkozó összegyűjtött tematikus adatokat használtuk. A WREN műhold 2024 első negyedévében tervezett pályára állítását követően a lényegesen nagyobb időbeli felbontással készülő űrfelvételek segíthetik a jövőben az aszály előrejelzését, és ezzel az aszálykárok mérséklését.

Balázsik Valéria