AIS 2023 konferencia

A XVIII. AIS konferenciát Prof. Dr. Györök György dékán és Prof. Dr. Simon Gyula a tudományos irányítóbizottság elnöke nyitotta meg. Az ÓE AMK által szervezett alkalmazott informatikai nemzetközi szimpózium célja, hogy az egyetemi kollégák és a hallgatók multinacionális környezetben ismertethessék kutatási eredményeiket és újabb tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki a résztvevőkkel. A konferencia jellegzetessége, hogy multidiszciplináris fórumként rendkívül színes és változatos témákkal mutatja be a műszaki, gazdasági, agrár műszaki, informatikai, mérnökpedagógiai kutatások és az oktatás területén elért eredményeket.

A megnyitót követően Dr. Vakulya Gergely egyetemi docens „New results in the field of indoor and outdoor localization” címmel és Darya Alontseva professzor „Development of new control algorithms for a robotic manipulator for microplasma spraying of medical implant coatings” címmel tartott plenáris előadást. A plenáris előadásokat követően három szekcióban folytatódtak az előadások: 1. Industrial and Embedded Systems, 2. Applied Informatics, 3. Geodesy and Geoinformatics. A konferencián lehetőség volt poszterrel is megjeleníteni a tudományos eredményeket.

2023. őszi TDK Konferencia

Gépi tanulás, UAV-k, robotautó – Szemezgetés az 58. Tudományos Diákköri Konferenciáról

2023. november 15-én, igazi őszi délután Dr. Tóth Zoltán az Alba Regia Műszaki Kar TDK bizottságának alelnöke nyitotta meg az 58. Tudományos Diákköri Konferencia Ifjúsági, valamint a Geoinformatikai és Műszaki Szekcióját a Science Park C1 épületében. Megnyitó gondolataiban kiemelte, hogy a kezdeti tudományos lépések megtételének színtere a konferencia, amely támogatja a felsőoktatási tudományos utánpótlás nevelést, hozzájárul a felsőoktatás színvonalának emeléséhez, valamint teret enged azoknak az innovatív hallgatói ötleteknek, projekteknek, amely területek kutatása napjainkban szakmai érdeklődésre tarthat számot. A tehetséggondozás egyik alapvető fórumáról van szó, amelyen az egyetemi hallgatók mellett több középiskolás diák is bemutathatta munkáját az ifjúsági szekcióban.

A középiskolás diákok négy ifjúsági TDK dolgozattal neveztek az Alba Regia Műszaki Karon megtartott konferenciára, a Székesfehérvári Szakképzési Centrum Széchenyi Műszaki Technikumból, valamint az SzC Jáky József Technikumból:

  • A valós idejű térképezés Raspberry PI Pico W segítségével (SzC Széchenyi Műszaki Technikum tanulói: Tóth Kartal, Elekes Péter László);
  • Szenzoroktól a webig (SzC Széchenyi Műszaki Technikum tanulói: Elekes Péter László, Kiss Boldizsár, Kókány Fanni): Raspberry PI Pico W adatgyűjtés és továbbítás;
  • Ultrahangos távolságmérő robot (SzC Széchenyi Műszaki Technikum tanulói: Szegvári Bence, Kókány Balázs, Balogh Máté Zsolt, Csibrik Gergő Tamás, Negyela Gergő);
  • Légirégészeti feltárás a Sárbogárdi Bolondváron (SzC Jáky József Technikum tanulója: Piller Nikolett).

A Műszaki és Geoinformatikai Szekcióban hat TDK dolgozatot mutattak be az egyetemi hallgatók:

  • Pénzügyi személyiségalapú banki applikáció fejlesztése (ÓE AMK: Kiss Patrik Balázs);
  • Állásleírások automatikus osztályozása szabály alapú és gépi tanulási módszerekkel (ÓE AMK: Szilágyi Benjamin);
  • UAV-K Mezőgazdasági célú alkalmazása (ÓE AMK: Hauber Roland Péter);
  • Nyomdetektorok automatizált vizsgálata elektronikai hulladékból (ÓE AMK: Kovács Bence);
  • Korszerű adatnyerési technológiák vízügyi alkalmazási lehetőségei (ÓE AMK: Mudri Alexandra);
  • Fotópontfelhő előállítása 360°-os panoráma fényképek alapján (ÓE AMK: Balaton Regina Hanna).

A zárszóban Nagyné Dr. habil. Hajnal Éva kutatási dékánhelyettes megköszönte a nevezett pályaműveket, a felkészítő tanárok, a konzulensek és a bírálóbizottságok munkáját. Felhívta a figyelmet, a tudományos kutatás napjainkban betöltött szerepére, illetve az alkalmazott kutatások fontosságára.

image2

TDK 2023. ősz – Program

Az Óbudai Egyetem Tudományos Diákköri Tanácsa novemberben szervezi meg őszi Tudományos Diákköri Konferenciáját.

Az 58. Tudományos Diákköri Konferenciát
2023. november 15-én (szerdán) tartjuk.

58. Tudományos Diákköri Konferencia
Geoinformatikai és Műszaki szekció

2023. november 15. 1400
Székesfehérvár, Budai út 43. C1 épület
Nagyelőadó

Ifjúsági szekció

Bírálóbizottság:
Elnök:   Dr. Udvardy Péter, egyetemi docens
Tagok:   Dr. Vakulya Gergely, egyetemi docens,
               Dr. Beszédes Bertalan, adjunktus

1400     Ünnepélyes megnyitó
             Dr. Tóth Zoltán, egyetemi docens, Alba Regia Műszaki Kar TDT bizottság

1415     Tóth Kartal, Elekes Péter László
             VALÓS IDEJŰ TÉRKÉPEZÉS RASPBERRY PI PICO W SEGÍTSÉGÉVEL
             Konzulensek: Elekes Péter, ügyvezető igazgató Bartos Ediboglu Gaye, tudományos segédmunkatárs

1430     Elekes Péter László, Kiss Boldizsár, Kókány Fanni
             SZENZOROKTÓL A WEBIG: RASPBERRY PI PICO W ADATGYŰJTÉS ÉS TOVÁBBÍTÁS
             Konzulensek: Elekes Péter, ügyvezető igazgató Bartos Ediboglu Gaye, tudományos segédmunkatárs

1445     Szegvári Bence, Kókány Balázs, Balogh Máté Zsolt, Csibrik Gergő Tamás, Negyela Gergő
             ULTRAHANGOS TÁVOLSÁGMÉRŐ ROBOT: SEBESSÉGFIGYELŐ ÉS SZERVÓ VEZÉRLŐ EGYSÉGEK, 3D NYOMTATOTT KIALAKÍTÁSSAL
             Konzulensek: Elekes Péter, ügyvezető igazgató Bartos Ediboglu Gaye, tudományos segédmunkatárs

1500     Piller Nikolett
             LÉGIRÉGÉSZETI FELTÁRÁS A SÁRBOGÁRDI BOLONDVÁRON
             Konzulens: Koseczky Ádám, középiskolai tanár

1515     Szünet

Műszaki és geoinformatikai szekció

Bírálóbizottság:
Elnök:   Prof. Dr. Simon Gyula, egyetemi tanár
Tagok:  Verőné  Dr. Wojtaszek Malgorzata, egyetemi docens
Dr. Tarsoly Péter, adjunktus

1545     Kiss Patrik Balázs
             PÉNZÜGYI SZEMÉLYISÉGALAPÚ BANKI APPLIKÁCIÓ FEJLESZTÉSE
             Konzulens: Takács Éva, mestertanár

1600     Szilágyi Benjamin
             ÁLLÁSLEÍRÁSOK AUTOMATIKUS OSZTÁLYOZÁSA SZABÁLY ALAPÚ ÉS GÉPI TANULÁSI MÓDSZEREKKEL
             Konzulens: Piglerné Dr. habil Lakner Rozália, egyetemi docens

1615     Hauber Roland Péter
             UAV-K MEZŐGAZDASÁGI CÉLÚ ALKALMAZÁSA
             Konzulens: Balázsik Valéria, címzetes egyetemi docens

1630     Kovács Bence
             NYOMDETEKTOROK AUTOMATIZÁLT VIZSGÁLATA ELEKTRONIKAI HULLADÉKBÓL
             Konzulens: Sajó-Bohus László, óraadó

1645     Mudri Alexandra
             KORSZERŰ ADATNYERÉSI TECHNOLÓGIÁK VÍZÜGYI ALKALMAZÁSI LEHETŐSÉGEI
             Konzulens: Balázsik Valéria, címzetes egyetemi docens

1700    Balaton Regina Hanna
            FOTÓPONTFELHŐ ELŐÁLLÍTÁSA 360°-OS PANORÁMA FÉNYKÉPEK ALAPJÁN
            Konzulensek: Dr. Tóth Zoltán, egyetemi docens László Gergely, tanársegéd

1715     Zárszó
             Nagyné Dr. Hajnal Éva, ÓE Alba Regia Műszaki Kar, kutatási dékánhelyettes

A XXXVII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára 2025 tavaszán kerül majd sor,
amelyen a 2023. és 2024. évi tavaszi és őszi TDK konferencián nevezésre javasolt dolgozatok vehetnek részt.

Székesfehérvár, 2023. november 10.

                         Dr. Vámossy Zoltán                                                               Nagyné Dr. Hajnal Éva
                                 ETDT elnök                                                                            AMK TDT elnök
         vamossy.zoltan[at]nik.uni-obuda.hu                                         hajnal.eva[at]amk.uni-obuda.hu

 

Együttműködés a kajak-kenu sportág erősítéséért

Közösen dolgozik kajak-kenu sportág sikerérét, valamint az Óbudai Egyetem sportolási lehetőségeinek bővítéséért a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia Alapítvány és az Óbudai Egyetem. Erről írt alá együttműködési megállapodást november 7-én a székesfehérvári Városházán Kovács Katalin, az akadémiát fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke és Prof. Dr. Kovács Levente rektor. Az eseményen részt vett Székesfehérvár polgármestere, Dr. Cser-Palkovics András, a Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke.

Óbudai Egyetemnek évek óta kiemelt célja a sport, a sportos életmód támogatása – hangsúlyozta Prof. Dr. Kovács Levente kiemelve, hogy keresik a lehetőséget az együttműködésre a sportági szervezetekkel, akadémiákkal. Elmondta: az intézmény 12 ezer hallgatója között jelenleg is sok a sportoló, ezért évekkel ezelőtt élsportolói programot vezettek be és a tömegsportokat is támogatják.

Három éve Sukorón kezdte meg működését az ország első, államilag támogatott kajak-kenu akadémiája, a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia. A háromszoros olimpiai bajnok, Kovács Katalin olyan egyedülálló akadémiát álmodott meg, amely hosszú távon is kiemelkedő utánpótlásműhelye lehet a kajak-kenunak. Ennek érdekében épül Sukorón sportkomplexum és módszertani központ.

A most aláírt megállapodásnak köszönhetően a hallgatók többek között egyéni tanulmányi rend kialakítására kapnak lehetőséget, valamint az edzőtáborokra és versenyekre is rugalmasan utazhatnak.

Kovács Katalin elmondta, hogy igyekeznek minden elvárásnak megfelelni, és az akadémia az oktatás minden területén jelen szeretne lenni. „Valljuk, hogy az a hallgató tud jól teljesíteni az iskolapadban, aki mellette rendszeresen sportol. A sport és a tudomány elválaszthatatlan egymástól, a sporttudomány pedig nagy mértékben tudja segíteni az akadémia, valamint a sportág eredményességét” – emelte ki Kovács Katalin.

Dr. Cser-Palkovics András örömtelinek nevezte, hogy a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia több székesfehérvári intézménnyel együttműködve lesznek aktív részesei a város sportéletének. Székesfehérvár számára nagyon fontos partnerek együttműködése vált hivatalossá.

Alumni Bekk Tímea

Interjú Bekk Tímeával (földmérő mérnök)

„A diákéletet szerettem a legjobban. Nagyon jó közösségünk volt, mindig számíthattunk egymásra.” Interjú Bekk Tímeával, a Geoinformatikai Intézet mestertanárával (Az alumni interjú-sorozat tizennegyedik része)

„A diákéletet szerettem a legjobban. Nagyon jó közösségünk volt, mindig számíthattunk egymásra.”
Interjú Bekk Tímeával, a Geoinformatikai Intézet mestertanárával
(Az alumni interjúsorozat tizennegyedik része)

1. Mi volt a motivációja, amikor egyetemünket, vagy annak jogelőd intézményeit választotta?

Korábbi tanulmányaimat Szombathelyen a Szombathelyi Élelmiszeripari és Földmérési Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, Földmérő szakon végeztem. Tetszett a földmérés, szerettem volna tovább tanulni, voltam nyílt napon az akkori főiskolán, nagyon tetszett, találkoztam régi ismerősökkel és nagyon jó dolgokat meséltek az oktatatásról és a hallgatói életről is.

2. Pontosan melyik jogelődintézményünkben végzett? Melyik szakon (szakokon) szerzett oklevelet?

  • Nyugat-magyarországi Egyetem Geoinformatikai Főiskolai Kar, földmérő mérnök (BSc), 2006
  • Nyugat-Magyarországi Egyetem Geoinformatikai Kar, Építési geodézia szakmérnök, 2010
  • Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar, Szervezetfejlesztő tréner, 2023
  • Co-Create Coach Camp – Coach 2023

3. Volt-e olyan tanára, akire felnézett? Milyen üzenettel/szemlélettel/tudással lett gazdagabb általa?

Minden tanáromtól tanultam valamit! Mindenki maximális szakmai tudással rendelkezett és igyekeztek belőlünk hallgatókból is kihozni a maximumot, meglátni bennünk az értéket.

4. Fel tudja eleveníteni első emlékét az egyetemmel kapcsolatban?

Az első élményem a hagyományőrzéshez kapcsolódik. A harmadévesek felkaroltak minket és megmutatták hova érdemes menni a városba, hol vannak jó szórakozóhelyek. Nagyon sokat segítettek, hogy könnyen beilleszkedjünk a Geo-s közösségbe. A tanszékekre mindig jó szívvel emlékszem vissza. És nem maradhat el a híres TBC sem ߘꠔáncos- Baboss – Csabina, Geodézia, Geometria és Matematika.

5. Kapott-e az intézménytől életre szóló útravalót?

Életszemléletet kaptam, és barátokat, akik a mai napig az életem részei.

6. A tanulás mellett jutott idő a szórakozásra is? Milyenek voltak az egyetemi diákévek?

Megfelelő időbeosztással jutott idő a szórakozásra is a tanulás mellett. Fontos szerepet játszott az egyetemi évek alatt a selmeci hagyományok. Valéta bizottsági tagként szerveztük a balekoktatásokat, a szakesteket. Szerda esténként pedig a városi élet várt minket. Tanulás során is nagyon jó csoportok alakultak ki. Egymást segítve készítettük a leadandókat és beszéltük át zh előtt a tananyagot.

7. Meg tudja fogalmazni, mi volt az, amit a leginkább szeretett az egyetemben?

A diákéletet szerettem a legjobban. Nagyon jó közösségünk volt, mindig számíthattunk egymásra. Nagyon jók voltak a terepgyakorlatok is, külön kiemelném a sukorói egy hetes mérőtábort.

8. Milyen lehetőséget lát napjaink felsőoktatásában?

A mai felsőoktatás, főleg a Covid után nagyon átalakult, sokkal több digitális módszerrel ismerkedtünk meg, mint korábban. A fejlődés lehetőségét látom a felsőoktatásban. Jó kapcsolatokat lehet kialakítani, melyekkel a későbbiekben jól lehet együtt működni.

9. Lenne tanácsa a mai ifjúságnak, hogyan válasszanak egyetemet/karriert maguknak?

Mindenképpen olyan úton induljanak el, melyet szívvel-lélekkel tudnak csinálni és szeretnek. A legjobb, mikor a munka egyben az ember hobbija is.

10. Felidézné egy emlékezetes pillanatát, ami az egyetemünkhöz köti?

A Valétálás, ami elsőre eszembe jut. A mai napig kiráz a hideg, mikor visszagondolok, hogy fáklyával a kezünkben, selmeci nótákat énekelve végig vonultunk a városon. Az ablakokban mécsesek égtek, ezzel kifejezve az ott lakók tiszteletét.

11. A munkahelyén mennyiben tudja hasznosítani az intézményünkben tanultakat?

Teljes mértékben.

12. Gyerekkorában is már ezzel a szakmával akart foglalkozni, vagy más „karrierálma” is volt?

Más álmom is volt egész kiskoromban, mint a földmérés, de visszatekintve, nagyon örülök, hogy ezen az úton indultam el.

13. Diplomával a kezében mi volt az első pár lépés, amit megtett a karrierje előmozdítása érdekében?

Első munkahely egy mérnökgeodéziai cégnél volt. Sokat jártam terepre, főleg nagyobb építkezési beruházásokra, ahol sokat tanultam.

14. Volt támogatója, aki segítette a karrierje kezdetén?

Igen, Müller Róbert főnököm nagyon sokat segített a terepi részen, Nagy Andrea kolléganőm pedig az irodai munkákban segített nagyon sokat.

ÓE AMK Budai út F épület 1

Online nyílt nap – Mesterképzések

November 6-án 17 órakor online nyílt napot tartunk a mesterképzéseinkről. A keresztfélévben (2024. februárban) induló mesterképzéseinkre (Mechatro-nikai mérnök, Mérnökinformatikus, Sportközgazdász) 2023. november 15-ig lehet jelentkezni.

November 6-án 17 órakor online nyílt napot tartunk a mesterképzéseinkről.

A keresztfélévben (2024. februárban) induló mesterképzéseinkre (Mechatronikai mérnök, Mérnökinformatikus, Sportközgazdász) 2023. november 15-ig lehet jelentkezni.

A 2024. szeptemberében induló képzéseinkre (Geoinformatika, Mechatronikai mérnök, Mérnökinformatikus, Sportközgazdász) 2024. február 15-ig lehet a felvi.hu oldalon jelentkezni.

Az eseményre az alábbi linken lehet csatlakozni:
https://teams.microsoft.com/l/meetup-join/19%3ameeting_ZGQ1NTIzNWMtNjk5My00NWY3LTgyZWMtYTQ5N2FkZGZlMmRi%40thread.v2/0?context=%7b%22Tid%22%3a%221d6a56fa-705a-4bbc-8004-67a21d5e9b97%22%2c%22Oid%22%3a%222fe485a7-358a-41fc-a24e-8eec8405fe34%22%7d

20231027 105815

Wekerle Innovációs Díj elismerésben részesült az ÓE AMK fiatal kollégája

Gratulálunk Dr. Beszédes Bertalan adjunktus kollégánknak, aki a Wekerle Alapítvány – Fiatal Szakemberek Innovációs Díját vehette át Móron
2023. október 27. napján.

Tudományos munkásságáról bővebben:

Tudományos önéletrajz

Beszédes Bertalan 1988. szeptember 15.-én született Szabadkán, majd középiskolai tanulmányait a Gróf Széchenyi István Műszaki Szakközépiskolában fejezte be 2006-ban, Székesfehérváron. 2011-ben, a BSc alapképzést az Óbudai Egyetem Alba Regia Egyetemi Központban végezte el villamosmérnöki diplomát szerezve. A Mechatronikai mérnök oklevelét az Óbudai Egyetem, Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar mesterképzésén szerezte meg 2015-ben.

2019-ben az Új Nemzeti Kiválósági Program ösztöndíjasa volt, 2022-ben Hallgatói publikációs díjat nyert PhD/DLA kategóriában. PhD fokozatát 2023-ban az Óbudai Egyetem Biztonságtudományi Doktori Iskolájában szerezte meg katonai műszaki tudományok tudományterületén.

Kutatási területe a beágyazott rendszerek, mikrokontrollerek, hibrid elektronikus áramkörök, nagy megbízhatóságú elektronikus áramkörök, elektronikai CAD/CAM területére terjed ki.

Jelenleg az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karán, a Mérnöki Intézet adjunktusa. Az általa oktatott tárgyak közé tartozik többek között: az Adaptív szabályozások, a Beágyazott rendszerek, a Diagnosztika, az Elektronika, az Ipari elektronika, a Szenzorhálózatok és a Kreatív megoldások a villamosmérnöki szakmában.

Gyakorlati képzéssel és sportosan aktívan kezdődött a Sportközgazdász mesterszak az Óbudai Egyetemen

A Sportközgazdász mesterképzés első félévében négy sportgazdasági szakmai tárgy (Létesítménymenedzsment, Sportmarketing, Sportvállalkozások gyakorlata, Változtatásvezetés) keretében is kiemelten fontos cél a gyakorlati ismeretek átadása, az interaktivitás és a helyszíni tapasztalatszerzés.

Az első Létesítménymenedzsment kurzuson az Alba Regia Sportcsarnokban lehettünk, ahol a létesítmény megtekintése mellett Balássi Imre, Elnök úr, a szak azonos márka alatt futó két Duális Partnerének az Elnöke tartott előadást nekünk.

A második Létesítménymenedzsment alkalom már a szabadban telt. Duális Partnerünknek, a Magyar Kajak-Kenu Szövetségnek köszönhetően vendégei lehettünk az épülő sukorói kajak-kenu komplexumnak, ami az elmúlt évtizedek legjelentősebb és legkomplexebb beruházása által hozza létre a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia otthonát.

A harmadik Létesítménymenedzsment alkalmon Duális Partnerünk, a Budapesti Honvéd SE budapesti központi bázisán lehettünk. Gergely István, Ügyvezető Elnök úr előadását követően létesítménytúra által jártuk be a Honvéd folyamatosan fejlődő létesítményeit. Mások mellett megcsodáltuk az Atlétikai vb egyik edzéshelyszínét biztosító pályát, kiszolgáló helyiségeit.

A Sportmarketing tárgy keretében a Budapest Honvéd Sportegyesület marketingtevékenységéről Jenei Marcell, sportközgazdász tartott előadást.

A szabadidősport-rendezvények, élükön az Ultrabalaton szervezéséről, marketing kérdéseiről Zelcsényi Miklós, a Balatonman Triatlon Kft. Ügyvezető igazgatója tartott vendégelőadást a kurzus keretében.

Sportvállalkozások gyakorlata órán egy NB 2-es labdarúgócsapat működésébe nyertek betekintést a sportközgazdász Hallgatók az Aqvital FC Csákvár tulajdonosa, Nagy Sándor előadása által.

Ismét külsős helyszínen zajlott a Sportvállalkozások gyakorlata kurzusunk, amikor látogatást tettünk a Design Terminálba és kétórás workshop keretében bonthatták ki, prezentálhatták Hallgatóink csapatmunkában az ötleteiket, ezzel is alakítva, fejlesztve a bennük levő vállalkozói kedvet.

Innovatív kurzusunk, a Változtatásvezetés első alkalmára érkezett hozzánk meghívott Vendégként Gergely István, a BHSE ügyvezető elnöke, aki hallgatói kérdésekre válaszolva számolt be az elmúlt három év vezetői kihívást jelentő külső változásokról és az erre adott vezetői válaszokról.

Természetesen, a csapatépítés is fontos szerepet kap a mesterszakon. 2023 szeptemberében a hallgatói közösségépítés jegyében Tanár-Diák túrán vettek részt a Sportközgazdászok a Bakony kapujában, Iszkaszentgyörgyön. 2023 október 24-én pedig a székesfehérvári összegyetemi gólyabálon ünnepeltek együtt.

Értékes szakmai programmal szolgált a Kutatók Éjszakája, ahol A víz bajnokai, így Gergely István és Milák Kristóf egy kötetlen szakmai portré-beszélgetés keretében osztott meg velünk sok-sok értékes tapasztalatot, melyek jól jöhetnek majd a Hallgatók későbbi hivatásgyakorlásában.

Közösségépítő lehet, mikor közös büszkeségként tekinthetünk egy-egy Hallgatónk sportsikerére, valamint sok-sok csoportos projektmunka és prezentáció keretében kovácsolódik az évfolyam egy igazán összetartó, motivált és készségeiben, képességeiben állandóan fejlődő szakmai és baráti közösséggé.

I. ÓE Állásbörze Székesfehérváron

Az első ÓE Állásbörzét szervezte meg az Óbudai Egyetem Nonprofit kft Székesfehérváron az Alba Regia Műszaki Karon. A megnyitón Prof. Dr. Györök György dékán, Mészáros Attila alpolgármester és Mezei Miklós ügyvezető köszöntötte a megjelenteket. A programon számos nagyvállalat (pl.: Arconic, a HARMAN és a DENSO) mellett a Székesfehérvári Tudományos és Innovációs Park is képviselte magát.

Mészáros Attila alpolgármester a megnyitón kiemelte: „Az egyetem nagyon fontos Székesfehérvár jelene és jövője szempontjából, mert sok olyan szakon oktat, ahonnan számos hallgató kerül a fehérvári cégekhez. Nem csak a diploma megszerzése után, hanem már a duális képzés keretében is érkeznek jól képzett fiatalok a vállalatokhoz és ebben a munkában az egyetem több tucat céges partnere vesz részt”. Hangsúlyozta, hogy az egyetemi kar létrejötte óta több olyan együttműködés alakult ki afelsőoktatási intézmény és a cégek között, amely óriási lehetőséget jelent és hasznot hozhat az egész város számára. Az alpolgármester a város és az egyetem közös feladataként foglamazta meg a naprakész tudást biztosító képzések szervezését a helyi munkavállalók részére a folyamatos technológiai változás következtében.

Prof. Dr. Györök György dékán az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar hitvallásaként a pragmatizmust emelte ki a működésre vonatkozóan, ami „az iparhoz közeli képzések” formájában testesül meg. Az egyetem kar vezetője hangsúlyozta: „A hallgatókról szól az egész képzés, a legfontosabb, hogy megtalálják és meghatározzák saját magukat ebben a rendszerben, az egyetemen túl a munkaerőpiacon is. Az egymásra találásra a legjobb hely egy ilyen állásbörze.” Kiemelte, hogy az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar nemcsak a hallgatóival volt jelen a programon, hanem most először foglalkoztatóként is megjelent a Tudományos és Innovációs Parkkal.

Mezei Miklós az Óbudai Egyetem Nonprofit Kft ügyvezetője köszöntötte a megjelent cégek képviselőit és szerencsés egymásra találást kívánt a jelenlévőknek.

A rendezvény jó alkalom volt, hogy a városban és térségében működő cégek megjelenhessenek és bemutathassák milyen jelölteket keresnek az üres álláshelyekre. Az egyetem hagyományteremtő jelleggel gondol az Állásbörzére, amellyel a helyi és térségi munkavállalókat, a hallgatókat kívánja a munkáltatókkal összekötni.