Az ERASMUS oktatói mobilitással Üzbegisztánban

Az ERASMUS oktatói mobilitás keretében 2024 áprilisának második felében egy hetet töltöttem Üzbegisztán fővárosában a „TIIAME” Nemzeti Kutatóegyetemen Taskentben. A mobilitás fő célja az oktatási és kutatási tapasztalatok megosztása volt, valamint az egyetemek közötti együttműködés erősítése. Az ottani tartózkodásom alatt nyolc órás gyakorlat-orientált képzést tartottam a képfeldolgozás témakörében a doktori és mesterszakos, valamint alapképzésben részt vevő hallgatóknak is. Az emelt szintű órákat workshop formájában tartottam, amely a SUSLAND2024 nemzetközi konferencia részét képezte. Mind az alap-, mind az emelt szintű képzésen sok érdeklődő és aktív hallgató vett részt. Emellett személyes kutatási témákról is beszélgettem a doktori képzés hallgatóival.

Április 22-23 között a Nemzetközi Föld Napja alkalmából a „TIIAME” Nemzeti Kutatóegyetemen került megrendezésre a Fenntartható Földgazdálkodás és Kataszterrendszer (SUSLAND2024) Nemzetközi Konferencia, együttműködve a Kataszteri Hivatallal és az Óbudai Egyetemmel. A konferencián tudományos prezentációk és megbeszélések zajlottak a fenntartható gazdálkodás és kataszteri rendszerek, valamint az innovatív technológiák alkalmazása terén, különös tekintettel a környezet és vízforrások fenntartható gazdálkodásában. A konferencián plenáris előadóként vettem részt. A „Determination of suitable RS-based methods for soil moisture estimation” című előadásban a WREN kutatás eredményeit mutattam be a résztvevőknek. 

A konferenciáról és az oktatásról a következő – interneten elérhető – hírek számolnak be:

A mobilitás fontos részét képezik a szakmai beszélgetések, amelyek folyamatosan, interaktívan zajlottak. Az első napon, a nemzetközi kapcsolattartással megbízott Ilhom Abdurahmanov Úr az egyetem dékánjával és több intézmény igazgatóval folytatott megbeszélést szervezett, ahol az oktatási és kutatási lehetőségek kerültek előtérbe. Ezekkel a témákkal kapcsolatos megbeszélések kötetlen formában is folytatódtak, a közös ebédek illetve társalgások során.

Az Üzbég kollégák aktív érdeklődése kézzelfogható volt egyetemünkkel kapcsolatban, ez egyben arra is ösztönzött bennünket, hogy megkerestük azokat a pontokat, amelyek a jövőben segíthetik intézményeink erőteljesebb szakmai együttműködését. Erről az egyetemi hírekben is megjelent beszámoló, ami a https://tiiame.uz/oz/content/vengriyaning-obuda-universiteti-professori-tashrifi linken érhető el.

Az események bősége és a megfeszített munkatempó mellett jutott némi idő Taskent és a vidék rövid megtekintésére, valamint a hagyományokkal való ismerkedésre is.

A mobilitás szervezése alatt és az utazás során folyamatos segítséget kaptam a TIIAME ERASMUS – fentebb is említett – kapcsolattartójától Ilhom Abdurahmanov Úrtól és a helyi kollégáktól. Minden esetben segítőkészek voltak és nem voltak nyelvi vagy helyismerettel kapcsolatos problémák. A helyi kollégák figyelmessége révén mindig volt mellettem valaki, aki segítségemre volt a megoldandó feladatokban. Új kapcsolatok születtek, és örömmel állapítottam meg, hogy a két egyetem közötti együttműködés tovább erősödhet a jövőben is. Összességében az oktatói mobilitás nagyon sikeres volt, alapot teremtve, hogy folytassuk az együttműködést mind a kutatásban, mind pedig az oktatásban.

Verőné Dr. Wojtaszek Malgorzata

Erasmus Blended Intensive Programról

Nagy örömünkre szolgál, hogy beszámolhatunk a frissiben zárult Erasmus Blended Intensive Programról, amely egy felejthetetlen hetet kínált román, szerb, portugál, és magyar hallgatók számára az Alba Regia Műszaki Kar vendégeként.

A kezdetektől a közös kalandokig

A program április 7-én vette kezdetét, mikor a vendégek megérkeztek a festői szépségű Székesfehérvárra és elfoglalták szállásaikat. Volt, aki repülővel, volt aki autóval utazott hozzánk, azonban mindenki szerencsésen célba ért.

Atomenergia és jégtörő találkozások

A hivatalos program április 8-án, hétfőn indult, egy korai találkozóval, majd egy buszúttal a paksi atomerőműbe. A látogatás során a résztvevők betekintést nyerhettek az atomenergia békés felhasználásának kulisszatitkaiba, ami kiváló alapot nyújtott szakmai beszélgetésekhez. A program utáni beszélgetésből kiderült, hogy rendkívül izgatottan várták ezt a napot, mivel egyedülálló dolognak számít, hogy a nagyközönség ilyen közelről és részletesen megtekinthet egy atomerőművet, és ezelőtt még külföldi vendégeink jelentős része nem vett részt ilyen kalandban. A napot egy vidám hangulatú “jégtörő” partival zártuk, ahol a Baracs Halászcsárdában finom magyar ételek mellett kultúrák közti barátságok szövődtek.

Tudomány és kultúra találkozása

Kedden a Budai úti campuson került sor a program szakmai részére. Előadások során PhD. Eduardo Natividade és PhD. Carlos Moreira előadásai a fenntartható városfejlesztés és zöld infrastruktúrák iránt érdeklődők számára nyújtottak értékes ismereteket. Délután a távirányítású légi járművek (UAV) fejlesztése és a távfelügyeleti torony irányításának előnyei kerültek előtérbe.

Látogatás a Fővárosba

Szerdán egy egész napos kirándulásra indultunk Budapestre, ahol a Parlament impozáns épülete és a Hősök tere állt a program középpontjában. A résztvevők elbűvölve fedezték fel a magyar főváros nevezetességeit, élvezve a tavaszi napsütést és a város vibráló hangulatát. A program szabad részében felfedeztük a Magyar Zene Háza környékét, ahol a hangszerekkel ellátott parkban mindenki bemutathatta zenei tudását.

Zöld megoldások és fenntarthatóság

Csütörtökön a zöld megoldások és technológiák kerültek előtérbe, ahol a résztvevők szemtanúi lehettek az ökológiai tudatosság és a technológiai innováció zseniális összefonódásának. Prof. Emilian Ceuca vezetésével megismerhettük a zöld stratégiák tervezésének legújabb módszereit, míg PhD. Alexandra Dreghici előadása a fenntartható jövő építésének gyakorlati lépéseit tárta fel. A nap további részében PhD. Levente Dimén PhD az urbanisztikai erdőgazdálkodás biztonsági szempontjait ismertette. Majd a Sóstói Tanösvényen tett túrán keresztül mutatkoztak be Székesfehérvár környezetvédelmi erőfeszítései. Ez a nap nem csak elméleti tudást adott a hallgatóknak, hanem valós eszközöket is nyújtott a fenntartható jövő formálásához, ezzel is inspirálva a nemzetközi közösséget a zöld újítások felé.

Az adatok és drónok világa

Pénteken az adatanalízis és a dróntechnológia állt a középpontban. Nagyné Dr. habil. Hajnal Éva és Dr. habil. Jancsó Tamás előadásai kiválóan ötvözték a tudományos mélységet a gyakorlati alkalmazásokkal, amelyek különösen hasznosak voltak a résztvevők számára. Az előadások után záróakkordként körbevezettük a csapatot az egyetem épületeiben.

Ez a hét nemcsak tudományos ismeretekben, hanem barátságokban és kulturális élményekben is gazdag volt. A résztvevők között kialakult kötelékek és a közösen megélt élmények emlékezetesek maradnak, és reméljük, hogy ezek az új kapcsolatok tovább erősítik majd a különböző országok közötti tudáscserét és együttműködést.

Köszönjük, hogy velünk tartottatok ezen az izgalmas úton, és várjuk a következő kalandot az Erasmus program keretein belül!

Zajmérés és intelligens zebra

Két üzbég egyetemről is érkeztek PhD hallgatók karunkra tanulmányútra a tavaszi félév során. Hárman TIIAME Egyetemről Tashkentből, az ő kutatási területük a geoinformatika területe és hárman a Jizzakhi Műszaki Egyetemről, az ő kutatási területük a közlekedésszervezés. Pénteken a Geoinformatikai Intézetünkkel ismerkedtek, a zajmérésekkel foglalkozó kutatásaink iránt érdeklődtek.

A hétfői során pedig az intelligens gyalogátkelőhelyekkel foglalkozó duális partnercégünk, a Visible Crossing Kft. , Startup vállalkozás képviselőivel találkoztak, ahol a fejlesztő mérnökök karunk közelmúltban végzett egykori diákjai mutatták be a cég innovatív fejlesztését.

Lányok Napja 2024

A Nők a Tudományban Egyesület (NATE) 13 éve rendezi meg minden áprilisban országszerte a Lányok Napját, októberben pedig Budapesten a Lányok Napja Fesztivált. Az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kara (ÓE AMK) 2013 óta vesz részt a Lányok Napja rendezvényen. A program célja, hogy a középiskolás lányok figyelmét felkeltse a STEM és mérnöki pályák iránt. A NATE jelszava „Az lehetsz, ami csak lenni szeretnél!”.

A lányok egy országos honlapon (www.lanyoknapja.hu) jelentkezhettek a 2024. április 25-én megrendezett programokra. Az ÓE AMK idei programja a „Lányok karrier lehetőségei a XXI. században” téma köré szerveződött.

A rendezvény iránt az idén is nagy volt az érdeklődés. Három székesfehérvári középiskolából (Vasvári Pál Gimnázium, Székesfehérvári Szakképzési Centrum Bugát Pál Technikum és a Hunyadi Mátyás Technikum), valamint egy budapesti középiskolából (Eötvös József Gimnázium) összesen 20 lány vett részt programon.

A XXI. század új kihívásokat és nagy változásokat hozott az egyes szakmák területén. Az Óbudai Egyetem oktatási portfóliájának megújítása és kibővítése, az oktatás színvonalának fejlesztése mellett fokozott figyelmet szentel a hallgatók munkaerő-piaci érvényesülésének támogatásának is. Ennek jegyében a Lányok Napjára egy különleges programot állítottunk össze.

A program megnyitóján Nagyné Dr. habil. Hajnal Éva, kutatási dékán-helyettes köszöntötte a megjelenteket. Ezután a Lányok megnézték a NATE üdvözlő kisfilmjét. Dr. Seebauer Márta, egyetemi docens bemutatta az Óbudai Egyetemet, az Alba Regia Műszaki Karon oktatott szakokat, külön kiemelve a duális képzés lehetőségét, valamint a duális partnereinket. Hangsúlyozta, hogy a magas szintű oktatás mellett az Egyetem támogatja a hallgatók karrierépítést, aminek következtében élen jár a friss diplomások első munkahelyen történő elhelyezkedésének idejét tekintve.  Ez a gyakorlatorientált képzésnek, az Ipari Tanszékeknek, a munkaerőpiaccal fenntartott közvetlen kapcsolatnak is köszönhető.

A sportközgazdász mesterszak női hallgatói játékos formában mutatták be az Óbudai Egyetemen újonnan bevezetett szakot. Meglepetés vendégünk Vatai Gabriella okleveles sportközgazdász, a Magyar Röplabda Szövetség ügyvezető igazgatója volt, aki szintén ezen a szakon végzett. Az izgalmas és pörgős programon a lányok egy kerekasztal beszélgetésen kérdéseket tehettek fel neki és Dr. András Krisztina, egyetemi docensnek, aki a szak felelőse és a Sport – Innováció – Menedzsment Kutatóműhely vezetője.

Ahhoz, hogy a lányok belekukkanthassanak a versenyszféra világába is, meghívtuk az egyik stratégiai partnerünknél, az Arconic-Köfém Kft-nél dolgozó mérnöknőket Sereg-Fodor Ilonát, Kovács Krisztinát, Plangár Mártát és Haszonics Petra Veronikát. Ők mindnyájan a legkülönbözőbb végzettséggel futottak be karriert a székesfehérvári alumíniumipari cégnél, és meséltek a tanulmányaikról, a pályaválasztásról, karrier céljaikról és azok megvalósításáról. Mindeközben interaktív módon mutatták be a különböző szakmákat az anyagmérnöktől a minőségbiztosítási mérnökig.

A program zárásaként a lányok látogatást tettek az Óbudai Egyetem székesfehérvári campusán épülő Science Park  Mobil robotika és Virtuális valóság laboratóriumaiban. A látogatás során, illetve szünetekben a lányok találkozhattak az Egyetem munkatársaival és hallgatóival.

Reméljük, hogy a lányok élvezték a programot. Ezúton is köszönjük a NATE szervező munkáját és támogatását, valamint a programot előkészítő és abban részt vevő kollégák segítségét, a lányoknak pedig az érdeklődő részvétel. Sok sikert kívánunk nekik pályaválasztáshoz és a karrierjük építéséhez.

Tudományos Diákkonferencia – Bukarest

Az utazás a Keleti pályaudvarról április 17-én este 7 órakor indult, hogy vonattal elérjük Bukarestet. Bár a 15 órás utazás hosszú volt, a hálókocsis vagonok kényelme és a gyönyörű tájak, amelyeken áthaladtunk, kárpótoltak mindenért. A Kárpátok átkelése különleges élményt jelentett számunkra, hiszen a vonat ablakából megcsodálhattuk a hófedte hegycsúcsokat, amelyek az ég felé nyúltak.

Az érkezést követően a „University of Agronomic Sciences and Veterinary Medicine of Bucharest” által szervezett konferencia várta a résztvevőket. Az egyetem impozáns kampusza egy kissebb város méretű területen terült el (39 hektár), amely saját üvegházakkal, sportközponttal, étteremmel és egyéb létesítményekkel büszkélkedett. A konferencia április 19-én zajlott, és 27 kiváló minőségű előadásnak lehettünk részesei. A témák széles skáláját fedték le, beleértve a geodéziát, a kataszteri geodéziát és környezetvédelmi kérdéseket is. Az előadások mélyrehatóak és inspirálóak voltak, értékes betekintést nyújtva a szakterületek legújabb fejleményeibe és kihívásaiba.

Az intenzív konferencián eltöltött napot követően felfedeztük Bukarest nevezetességeit. Megcsodáltuk a Román Parlament impozáns épületét, valamint sétáltunk a főváros utcáin, hogy megismerjük a helyi kultúrát és hangulatot. Ezek az élmények színessé és emlékezetessé tették az utazást.

59. Tudományos Diákköri Konferencia az AMK-án

Az ÓE Alba Regia Műszaki Karán 2024.04.24. napján rendezték meg az 59. Tudományos Diákköri Konferenciát egy Ifjúsági szekció és egy Műszaki és Geoinformatikai szekció formájában.

Az Ifjúsági szekcióban kora délután a középiskolás diákok első tudományos „lépéseinek” eredményeit ismerhette meg a közönség és a bírálóbizottság. Rendkívül változatos témákat dolgoztak fel az ifjú „kutatók”, akik a Székesfehérvári Szakképzési Centrum Jáky József Technikumból, a Széchenyi István Műszaki Technikumból, valamint a Vasvári Pál Gimnáziumból érkeztek pályaműveik bemutatására. A résztvevők foglalkoztak a Somogyvámosi romtemplom modellezésével; A felületek rögzítési megoldásaival; A mobilrobottal történő energiagyűjtéssel; Propulziós gőzhajóval; és a Rend és káosz entrópia tudománytörténeti vonatkozásaival.

Késő délután már az egyetemi hallgatók tudományos kutatásának eredményeit feldolgozó előadások voltak a középpontban. A témák között szerepelt: a 3D modellezés szkenneléssel és a nagy mozgásterű 3D nyomtatás; a Véletlenszám generátor FPAA és mikrokontroller felhasználásával; A Magyarországi Robinia Pseudoacacia detektálása Sentinel-2 műholdfelvételek alkalmazásával; Fotópontfelhők előállítása és összehasonlítása különböző adatgyűjtő lehetőségek használatával; Helymeghatározó program vizsgálata és optimalizálása; Tér-idő valóságos modellje.

A pályaműveket bemutató diákoknak, hallgatóknak és felkészítő konzulenseknek is gratulálunk!

Jizzakh Polytechnic Institute oktatói az Alba Regia Műszaki Karon

Jizzakh Polytechnic Institute három oktatója Nishonov Azizbek, Pulatov Sukhrob, Rahmatov Utkirjon 3 hetes tanulmányútra érkezett karunkra. Megismerkedtek az ipari robotika laboratóriumunkkal, és ki is próbálhatták a robotprogramozást. A székesfehérvári Közlekedési Irodán a város közlekedésszervezéséről kaptak információkat, és a hasonló méretű Jizzakh város közlekedés szervezési tapasztalatairól pedig a vendégeink számoltak be. További programjaik lesznek majd a Visible Crossing okos gyalogátkelőhelyeket fejlesztő vállalkozásnál, a Geoinformatikai Intézetünk kutatásainak és tevékenységének bemutatása, a Bánki Karon megismerkednek a Formula Student világával, Szegeden pedig a Tram-Train projekttel ismerkedhetnek.

Duális Információs Nap

Prof. Dr. Gulácsi László tudományos rektorhelyettes nyitotta meg a VII. Duális Információs Napunkat, ahol Mészáros Attila alpolgármester köszöntötte a megjelenteket a város részéről, Prof. Dr. Györök György dékán pedig házigazdaként szólt az érdeklődőkhöz. Dr. Pogátsnik Monika oktatási dékánhelyettes a duális képzést mutatta be a középiskolás diákoknak, majd vállalati partnereink rövid prezentációk sorával ismertették, hogy milyen területekre keresnek duális hallgatót. A cégek bemutatkozásait követően a Duális Állásbörzén közvetlenül a céges munkatársaktól kérdezhettek a diákok, arról, hogy milyen az ideális jelölt, hogyan és milyen szempontok mentén lehet jelentkezni az adott pozícióra. Köszönet minden Partnerünknek és a diákoknak, hogy velünk voltak a mai napon.

Sikeres felvételit kívánunk mind a felsőoktatási felvételi, mind a céges kiválasztási eljárás során!

TDK 2024. tavasz – Program

59. Tudományos Diákköri Konferencia

Ifjúsági szekció

2024. április 24. 1400
Székesfehérvár, Budai út 43. C1 épület
015. előadó terem

Bírálóbizottság:
Elnök: Dr. Seebauer Márta, egyetemi docens
Tagok: Dr. Vakulya Gergely, egyetemi docens
Dr. Tóth Zoltán, egyetemi docens
Titkár: Baranyai Réka, egyetemi hallgató

1400    Köszöntő
            Nagyné Dr. habil Hajnal Éva, ÓE Alba Regia Műszaki Kar, kutatási dékánhelyettes

1415    Molnár Levente
            Somogyvámosi romtemplom felmérése és modellezése
            Konzulens: Kimlei Annamária, középiskolai tanár

1430   Horváth Minka
            Felületek rögzítése: szegecselés, ragasztások, nanotechnológiai megoldások
            Konzulens: Csordásné Marton Melinda, középiskolai tanár

1445   Gyuricsek Gergő
            Energiagyűjtés mobilrobottal
            Konzulens: Kovács Dániel, középiskolai oktató

1500   El Badaoui Nimród
            Rend és káosz: Az entrópia tudománytörténeti vonatkozásai és az entrópianövekedés megnyilvánulásai
            Konzulens: Csordásné Marton Melinda, középiskolai tanár

1515 – 1600     Szünet

Műszaki és Geoinformatikai szekció

2024. április 24. 1600
Székesfehérvár, Budai út 43. C1 épület
015. előadó terem

Bírálóbizottság:
Elnök: Prof. Dr. Simon Gyula, egyetemi tanár
Tagok: Dr. Széll Károly, egyetemi docens,
Dr. habil Jancsó Tamás, egyetemi docens
Titkár: Katona Bence, egyetemi hallgató

1600   Kratochwill Dominik, Jung Dominik
            Véletlenszám generátor FPAA és mikrokontroller felhasználásával
            Konzulens: Prof. Dr. Györök György, egyetemi tanár

1615    Böröcz Balázs
            A Magyarországi Robinia Pseudoacacia erdők detektálása Sentinel-2 műholdfelvételek alkalmazásával
            Konzulens: Dr. habil Molnár Gábor Péter, egyetemi docens

1630   Illés Richárd Géza, Kiss Gergely
            3D modellezés szkenneléssel
            Konzulens: Nagyné Dr. habil Hajnal Éva, egyetemi docens

1645   Balaton Regina Hanna
            Fotópontfelhők előállítása és összehasonlítása különböző adatgyűjtő lehetőségek használatával
            Konzulensek: Dr. Tóth Zoltán, egyetemi docens,
                                    László Gergely, tanársegéd

1700   Kovács Benedek Marcell
            Helymeghatározó program vizsgálata és optimalizálása
            Konzulens: Dr. habil Molnár Gábor Péter, egyetemi docens

1715   Csuthi Roland
            Nagy mozgásterű 3D nyomtató
            Konzulens: Bráda Csaba Attila, mestertanár

1730    Balint Nemeth
            Tér-idő valóságos modellje
            Konzulens: Bráda Csaba Attila, mestertanár

1745    Zárszó
            Nagyné Dr. habil Hajnal Éva, ÓE Alba Regia Műszaki Kar, kutatási dékánhelyettes

Üzbegisztáni látogatók

Khabibulov Primatov az üzbegisztáni TIIAME egyetem dékánja látogatott egyetemünkre. Áttekintettük az egyetemeink további együttműködési lehetőségeit. A Pannónia Program keretében várják oktatóinkat és hallgatóinkat Taskentben. Az egyetem 3 PhD hallgatója Azizbek Orazbaev, Zoirjon Abdurahmonov, Shokjakon Kamidullaev pedig az Erasmus program keretében 3 hónapon keresztül a Geoinformatikai intézetünk vendég kutatói. A vendégekkel az egyetemi programok mellett városunk nevezetességeit is meglátogattuk.